HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Szövetség utca – Erzsébetváros szégyene marad

2013.11.15. 23:56 jt

Egy józsefvárosi LMP tag véleménye az erzsébetvárosi útlezárásról, és annak eredményéről.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Fidesz: még mindig a kommunista ügynökök pártján

2013.11.12. 23:35 jt

Harmadjára nem hajlandóak tárgysorozatba venni az akták nyilvánosságáról szóló törvényt. Ez azt jelenti, hogy vitázni sem akarnak róla.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Közmeghallgatás karácsonyra

2013.11.10. 19:26 jt

Józsefváros újra közmeghallgatást fog kapni karácsonyra. A tavalyi évhez hasonlóan, újra ajándékvásárlásból eshetnek be a kerület polgárai december 18-án a közmeghallgatásra. A polgármester bejelentését az LMP képviselőjének hangos méltatlankodása kísérte:

Az ok pedig az, hogy ekkor már senkit nem érdekel a politika, azaz az időpont kitűzésével is próbálják csökkenteni a résztvevők számát, a részvétel lehetőségét. A polgármester úr egyébként nem mond igazat, csak tavaly volt a karácsony előtti napokban a közmeghallgatás, tavalyelőtt 15-én, előtte pedig december elején rendezte meg azt az önkormányzat. Az LMP javasolta továbbá, hogy az MNP3 projekt ügyében is legyen közmeghallgatás, a polgármester azt sem támogatta.

2 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika program részvétel 8ker testületi 2013

Fidesz: a kommunista ügynökök pártján

2013.11.04. 14:55 jt

Sorozatunk nagyon sokadik része ez a video.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: fidesz ügynök 2013

Fidesz: az offshore cégek pártján

2013.11.03. 21:50 jt

Újdonság, hogy itt most az MSZP-vel és a Jobbikkal együtt.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Mit művel a Fidesz a józsefvárosi megemlékezésekkel

2013.11.02. 22:23 jt

Az idei évben változás állott be a kerületi megemlékezések lebonyolításában.

A hóviharos március 15-én kezdődött, amikor először emlékeztünk meg egy állami rendezvényen egy egyházi imával. Anélkül, hogy bármi bajunk lenne az imádkozással, azt állítjuk, hogy a miatyánknak nincs ott a helye állami ünnepségeken! Tekintettel kell ugyanis lenni azokra, akiknek más a vallásuk, mint a többségé, és azokra is, akik egyáltalán nem vallásosak. Ilyen dolgokért nem jön el már régóta az önkormányzattal ünnepelni az átlagpolgár, mindössze csak (tisztelet a kivételnek!) a pártos keménymag.

Ekkor azonban még számított valamit, hogy az ellenzék részt vesz az ünnepségen. Az október 6-i nemzeti gyásznapon már a koszorúzni érkező ellenzéki pártok, civil szervezetek neveit sem mondta be a műsorközlő, csak a fideszes polgármester, és országgyűlési képviselők koszorúzhattak a rendezvény keretében. Indoklás semmi. Hogy hosszú lett volna a műsor? Hát igen, két perccel hosszabb. De gyanítom, hogy a közönség beérte volna két perccel rövidebb beszédekkel, kevesebb rezsicsökkentéssel is.

Október 23-án ugyanez volt a forgatókönyv, közeledik a választás, az ellenzék már nem számít. De mi ettől függetlenül koszorúztunk.

Az egész dolognak a politikai jelentősége nulla. De azért elővehetnének egy etika- vagy illemtankönyvet. Vagy igaz a régi mondás, hogy aki nem tudja, tanítja?

Ha az LMP kerülne hatalomra, nem lennének aktuálpolitikai beszédek sem, vagy ha mégis, legfeljebb két percben. Megpróbálnánk visszaadni az önkormányzati megemlékezéseket az egyszerű embereknek. Bár nem lenne könnyű dolgunk, az elmúlt 23 év rendesen elbaltázta ezt is.

Schiffer András ünnepi beszéde az LMP október 23-i megemlékezésén

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: fidesz lmp

Ludovika tér fairtás - közérdekű adatigénylés

2013.10.31. 17:22 jt

A mai napon közérdekű adatigényléssel fordultam a kormányhivatalhoz a fakivágási engedély ügyében. Jelen helyzetben ez az egy lehetőség van információkat szerezni, hiszen a kormány adja meg az engedélyt a kormánynak (a kormányhivatal a kormánybiztosnak).


Az adatigénylés (és a későbbi válaszok) elérhetők itt.

Képviselői kérdésem a témában a szerdai rendkívüli képviselő-testületi ülésen:

Folyt köv.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: fakivágás 8ker lmp 2013 ludovika

Ludovika Campus: az évtized legnagyobb természetkárosítása Józsefvárosban

2013.10.30. 17:42 jt

Megtörtént velünk is, ami a Kossuth téren, és amit el szeretnénk kerülni a Normafánál vagy a Római parton: az utóbbi napokban a lakossággal és az önkormányzattal történő bármilyen előzetes konzultáció és értesítés nélkül kivágtak egy csomó fát a Ludovika téren. A motorfűrészek hétfőn jelentek meg, a romokat még ma estére sem tudták eltakarítani. A helyszínen tisztán megállapítható, hogy azok a fák kerültek elsősorban sorra, amelyek az épület előtt álltak, eltakarván a homlokzatát. Nem az számított, egészséges-e, beteg-e, szép-e, csúnya-e, fiatal-e, idős-e a fa, hanem hogy mekkora részt takar ki az épületből. Sajnos a kiemelt állami beruházásokról szóló törvény lehetőséget biztosít arra, hogy bárki lakókörnyezetét elpusztítsák bármilyen demokratikus kontroll nélkül.

ludovika-6.jpg ludovika-4.jpg
Ennek a méteres törzsű fának az volt a bűne, hogy lombkoronája eltakarta a homlokzatot, és őexcellenciája Orbán Viktor azt csak közelről vehette volna szemügyre, 100 méteres távolságból már nem. Korábban ezer embernek biztosított friss levegőt. Ezt a fát megpróbálták a "földszinten" kivágni, de ott nem sikerült. Bűne szintén az, hogy közel volt az épület sarkához, így biztosan volt olyan szög, ahonnan takart.

ludovika-7.jpg ludovika-8.jpg
Napokig tart még a romok eltakarítása is. Fa állott magában, most már szabad a tér

ludovika-9.jpg ludovika-1.jpg
Óriási törzsátmérő, betegségnek nyoma sincs Apró darabokban

ludovika-5.jpg
NKE: egy olyan miniszterelnök álma, aki az emberek millióitól beszedett adókat költi olyan dolgok elpusztítására, amelyeket ezek az emberek hoztak létre, ezeknek az embereknek okozott örömöt, és akiknek csak a szavazata számít, a véleménye jottányit sem

Emberek, ez nem más, mint legális bűnözés! A kiemelt állami beruházással megteremtik a jogi alapjait annak, hogy ne kelljen figyelembe venni senki véleményét!

Helyezzék hatályon kívül a kiemelt állami beruházásokról szóló törvényt!

Az ügyben sürgősen képviselő kérdést intéztem a polgármester és a hivatal felé. Amint választ kapok, itt nyilvánosságra hozom.

2 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: fakivágás 8ker lmp 2013 ludovika

Nincs nemzeti ötvenhat és nincs liberális ötvenhat!

2013.10.23. 19:00 jt

A sajtó némileg elnagyoltan számolt be Schiffer András pár órával ezelőtti beszédéről a 301-es parcellánál. A hvg.hu például így (FRISSÍTÉS: a túlterheléses támadást megúszó index kicsit bővebben tudósított):

Schiffer: '56 nem az eliteké

Az LMP a 301-es parcellában koszorúzott. Schiffer András azt mondta, '56 nem az eliteké, hanem a népé.

Sebaj! Bár elfogultak vagyunk, de segítünk megérteni az amúgy nem túl bonyolult szöveget!

Az 56-os forradalom zászlajára tűzte mind a nemzeti érdekek mindenek feletti képviseletét, mind a szabadságjogokat, mind az igazságos tulajdonviszonyok megteremtését (a gyár a munkások összességének tulajdona). Míg a baloldal az elsővel, a mai jobboldal az utolsóval nem tud mit kezdeni. Így alakult ki legalább két ötvenhat-magyarázat: egy liberális ötvenhat és egy nemzeti ötvenhat.

És ezek az '56-os elvek '90 után sem valósultak meg teljes egészében.

Az LMP üzenete az, hogy ezekkel a magyarázatokkal ellentétben '56 üzenete oszthatatlan, egyformán fontos, nem áthangolható, és '56 minden üzenetének átélésére sem a mai bal-, sem a jobboldal nem képes.

A pesti srácok ma LMP-sek lennének!

(Frissítés: a hvg.hu is jelentkezett egy részletes írással: itt olvasható.)

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika schiffer 2013

Megemlékezünk október 23-án

2013.10.22. 14:12 jt

Az LMP képviselői jelen lesznek a következő környékbeli október 23-i megemlékezéseken:

(A kép forrása)
  • A Terézvárosi Önkormányzat 56'-os megemlékezése a Hunyadi téren október 22-én 15 órakor,
  • Az Erzsébetvárosi Önkormányzat megemlékezése a Rózsák terén október 23-án 9 órakor,
  • A Józsefvárosi Önkormányzat megemlékezése a Corvin közben 10 órakor,
  • A Ferencvárosi Önkormányzat megemlékezése a Bakáts téri 56-os emlékműnél 11 órakor,
  • Az AVM (A Város Mindenkié) 56'-os megemlékezése a Bakáts téri templomban 11 órakor, VÁLTOZÁS! 12 órakor
  • Az LMP központi megemlékezése a 301-es parcellánál (Rákoskeresztúri köztemető) 13 órakor.

Minden emlékezőt várunk a rendezvényeken.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Jó hírek?

2013.10.19. 21:44 jt

Még mindig nincs Nyolcas Csatorna.

Ez lett volna a neve a kerületi tévének, amely szeptember 1-jén indult volna. Aztán azóta sem. Szép csinos összeget szavazott meg a testület a projektre, amelyet az Orczy parkot üzemeltető cégből átalakított "médiaholding", a Jóhír kft használhatott fel. A cég és a tanácsadó testület egész nyáron dolgozott, Várnai Szabolcs ügyvezetőtől folyamatosan kaptunk beszámolókat az elvégzett munkáról, arról azonban nem, mely területeken van lemaradásban.

Szeptember elején robbant a bomba. Kiderült, hogy még mindig nincs műsorszolgáltatási szerződés egyik kábelcéggel sem, holott az ügyvezető az indulást megígérte a Józsefváros újságban. Erre és a cégen belüli állapotokra hivatkozva a polgármester megszüntette az ügyvezető megbízását. A megbízott ügyvezető ideiglenesen Kovács Barbara lett, aki a Józsefvárosi Közösségi Házak kft-t (Kesztyűgyár, H13) is vezeti.

Azóta a tartalomgyártást a műsorszolgáltatási szerződés aláírásáig felfüggesztették. Az eltelt egy hónapban semmi hírt nem kaptunk a TV-ről, csak a Józsefvárosi Galériáról (átadás), és az újságról (sűrítés heti rendszerességűre). Ez utóbbi a tanácsadó testület kifejezett tanácsa (ne sűrítsünk, amíg nem oldjuk meg a jobb terjesztést) ellenére történt meg. A tanácsadó testületet augusztus 22. óta immáron 8 hete csak a változást bejelentő polgármesteri tájékoztatóra hívták össze (illetve az összehívott ülést lemondták). A munka sürgetésemre nemsokára újra indul, reméljük, hamarosan lesznek jó hírek is.

Álláspontunk a helyi közszolgálati médiákról:
Mindenhol szükség van jól működő helyi közszolgálati médiára. Ahol van rá fedezet, TV-re is. Az a jelenség, amelyet Magyarországra is befújt a keleti szél, miszerint az aktuális hatalom kivétel nélkül megszünteti, de legalább is megnyirbálja a közszolgálati média függetlenségét, nem ok arra, hogy emiatt a közszolgálati média létre se jöjjön vagy szűnjön meg, ekkor ugyanis még a lehetősége is elveszik a kereskedelmileg nem kifizetődő tartalmak sugárzásának. Azt gondoljuk, hogy a nézők/hallgatók/olvasók nagy része képes megkülönböztetni a tényeket a propagandától.

Álláspontunk arról, hogy az önkormányzati cégek vezetéséről való döntés a polgármester egyszemélyi hatásköre:
Teljes mértékben ellenezzük. A polgármester most is váratlanul döntött, a közvetlenül érintetteket is csak utólag tájékoztatta. Ez a szabály melegágya annak, hogy minden pozícióba maximálisan a személyhez lojális vezetők, és nem pedig egy testület által legalkalmasabbnak vélt vezetők kerüljenek. Ennek a jognak a létrejötte mindazonáltal a képviselő-testület hibája, amely (Fidesz-KDNP szavazatokkal) lemondott a testületi kontrollról és nyilvánosságról az önkormányzati cégek ügyeiben.

27 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: 8ker jóhír 2013

Ennyit erről

2013.10.17. 19:40 jt

Reméljük, hogy éles üzemben ennél jobban fog működni. Mindazonáltal ez a video szépen rávilágít arra, hogy a térfigyelő rendszer hatékonyságán van mit javítani. Hiába vannak kamerák, ha nem nézik elegen azokat. A hangos kamerák megoldják azt a részproblémát, hogy kevesebb járőr elég legyen, de amíg egy felügyelő 10-20 kamerát kénytelen nézni, sokszor sikeresek lesznek ezek a tesztek.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: önkormányzat térfigyelő 8ker 2013

Nemzeti gyásznap Erzsébetvárosban

2013.10.15. 22:58 jt

Botrányos gyásznapi megemlékezés az önkormányzat tehetetlensége és bárgyúsága miatt.
A hangosítás és a beszédek egyaránt botrányosra sikerültek az önkormányzati megemlékezésen.

Október 6-a nemzeti gyásznapunk, a 1848-49-es forradalom tragikus emléknapja, az aradi vértanúk és Batthányi Lajos, az első magyar miniszterelnök kivégzéséről történő megemlékezés. Nemzeti emléknappá 2001-ben minősítették.https://hirkozpont.magyarorszag.hu/hirek/megemlekezes20091006.html?highlight=okt%C3%B3ber%206

Több forrásból egy percnyi keresés után egyértelműen kideríthető, miről és miként szól a nemzeti emléknap. Lásd: október 6.: Az aradi vértanúk emléknapja  nemzeti gyásznap, a középiskolákban megemlékezést tartanak.

nemzeti emléknap olyan kitüntetett napot jelöl, amely egy ország vagy egy nép életében kiemelt jelentőséggel bír, de nem nemzeti ünnep. Általában egy olyan történelmi győzelem vagy tragédia, illetve más nemzeti jelentőségű esemény, amely fordulatot hozott, amelyre az adott ország állampolgárai vagy nép tagjai büszkék lehetnek vagy amelyet gyászolnak. A tragikus nemzeti eseménnyel kapcsolatos emléknap másik neve nemzeti gyásznap. A nemzeti emléknapok fontossága és ünneplésük mértéke országonként eltérő.

forrás: Wikipedia

Épp ezért otromba és félrevezető, hogy az erzsébetvárosi polgármester, Vattamány Zsolt beszédében többször is ünnepként beszél a gyásznapról; ez is mutatja az elemi felkészülés hiányát, a valódi elmélyülés helyett a frázispuffogtatást, a tisztelet helyett a  locsogást a megemlékezés kapcsán. 
A sort folytatta az alpolgármester asszony, Rónaszékiné Keresztes Monika, aki szintén következetesen ünnepről beszélt a gyásznap helyett. Ha egy percnél többet szánt volna a felkészülésre, és valóban belegondoltak volna az elmondottakba, akkor rögtön rájöhettek volna a hibára. Gyerekeket megszólító szavai gazdasági trükköket, frázisokat puffogtattak, végig hamis hangon egyértelműen a felnőtteknek szánt propagandaszöveget hallottunk politkai show-ként. Sajnos valós munkavégzés helyett is megteheti; megengedi neki a Fidesz. Végül felöltötte igazi arcát, amikor már a helyi Fidesz nevében koszorúzta meg az emlékművet. Képmutatás mesterfokon.
A műsorhoz méltatlan volt a hangosítás, a mikrofonok hiánya/ látható technikai készületlenség miatt az egész műsor alig fele volt csak érthető és hallható. Az egyetlen hangfal pedig inkább illett egy gyenge házibulihoz, mint a kerületi ünnepség köztéri és jóval nagyobb kört megcélzó megemlékezéséhez. Méltatlan volt sok szempontból: elsősorban az igen szépen felkészült Fasori Református Kollégium növendékeivel és tanáraival szemben, de a megemlékezőkkel szemben is.     

KT – Moldován

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: 7ker 2013

Helyezzék át az Uránia buszvégállomást!

2013.09.21. 22:30 jt

A palotanegyedi lakosok úgy jártak az Uránia buszvégállomással, mint a kommunizmus alatt a szovjet hadsereggel: azt mondják, hogy ideiglenesen, de már több, mint négy éve végállomásoznak a buszjáratok az ablakok alatt a lakók tiltakozása közepette. Mindeközben a budai járatok tovább közlekedhetnének, a végállomásuk lehetne a Keleti pályaudvar déli oldalán, a 80-as troli végállomása mellett. Már eleve oda kellett volna helyezni a végállomást: ez jó lenne az utasoknak is, mert átszállás nélkül elérhetik a Blaha L. teret, és a Keleti pályaudvart is. Ezt azonnal meg lehet, és meg kell lépni!

Uránia szorolap b k.jpg

Hosszú távú javaslatunk az, hogy a 4-105-ös, az 5-67V buszok összekötése és az éjszakai buszhálózat mintájára kössék össze ezeket a járatokat más olyanokkal, amelyek egy pesti külvárosba járnak. Ilyenek lehetnek pl a 20-as, 30-as, 95-ös, 99-es vagy 130-as buszok. Meggyőződésünk, hogy a menetrendek összehangolhatók, pl mind a 99-es, mind a 8-as busz csúcsidőben 6 percenként közlekedik.

Uránia szorolap b k.jpg

Az LMP ma kampányt kezdett, hogy helyezzék át a végállomást!

IMAG0823.jpg

A petíciónk elérhető itt.

1 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: budapest közlekedés bkv környezetszennyezés közterület józsefváros 8ker lmp 2013 jakabfy

Beszántották a tűcsere programot

2013.09.18. 22:40 jt

A mai napon az Önkormányzat megszavazta, hogy mondják fel a Kék Pont együttműködési megállapodását, így év végén megszűnik a tűcsere program.

A képviselők arra hivatkoztak, hogy elég volt a közterületeken eldobált tűkből. És a Kék Pont nem gyűjti vissza a tűket. A probléma valós, az igény valós, mi is több panaszt kaptunk erről (meg is írtuk még tavaly az újságunkban is, mi ilyenkor a teendő). Azonban azt a javaslatomat meg sem fontolták, hogy a szolgáltatás megszüntetése helyett inkább arra szorítsuk rá a szolgáltatót, hogy valóban visszagyűjtse a tűket.

Miért baj ez, és mi fog történni?

A drogosok nem steril tűket kezdenek majd használni, ami miatt a körükben megugrik a fertőzésveszély. Vannak olyan fertőzések, amelyek tipikusak a drogosok körében (pl HIV és Hepatitis különböző típusai). Ha kitör egy járvány, annak a hatása nemcsak az lesz, hogy néhány drogost nagyon költséges kezelésekben kell részesíteni, esetleg nem gyógyítható vírussal fertőződik vagy meg fog halni, hanem a járvány a nem droghasználó közösségben is terjedni fog, hiszen a drogos közösség ezer szálon kötődik a társadalomhoz. Ennek az eshetősége nem érdekelte a képviselők többségét, holott semmilyen elemzést nem készítettek erre az esetre, nyilvánvaló tudományos bizonyítékokat nem vettek figyelembe többek között orvos és tudományos kutató képviselők.

FRISSÍTÉS: a Kék Pont közleménye

4 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: 8ker 2013

Leleplezések napja: pénz és sajtó

2013.08.14. 21:26 jt

Nagy leleplezések napja a mai. Kiderült, hogy az Egyenlítő blogot az MSZP környékén szerkesztik, valamint Soros pénzeli a civil ellenzéket. Micsoda meglepetés! Az első ránézésre pártblogról kiderült, hogy tényleg az! És még az is lehet, hogy az első ránézésre ellenzéki pénzemberről ki fog derülni holnap, hogy tényleg ellenzéki! Juhé!
Nagy felfedezés, hogy a politikusok inkognitóban is szeretnék befolyásolni a közvéleményt, a pénzemberek meg a politikusokat! Ez megy már 23 éve, nem?

Tényleg elegánsabb lett volna, ha eleve bevallják azt a nyilvánvaló tényt, hogy pártblogról van szó, most nem tökmindegy, hogy Gulyás Balázs Józsefvárosból szerkeszti-e az egyenlítőt vagy bármely más szoci? Miért ne szerkeszthetné? Éppenséggel a túloldalról Kocsis Máténak is lehetett valamiféle befolyása a Mandinerre.

A kép forrása: freepress.net Money, Media and Elections

Jogos igény az is, hogy a politikával foglalkozó szervezetek a Századvégtől a Millán át a Haza és Haladáson keresztül a CÖF-ig elmesélhetnék, miből tartják fenn magukat. Ez az a rendszer, amelyben benne van mindkét oldal, azok holdudvara, pénzemberei, és udvari sajtója: a függőségek és szívességek rendszerén keresztül bárki jut hatalomra, lesz, aki gúzsba köti a kormányzást, lesz aki visszakéri a szívességeket! Ez az a rendszer, ami csúcsra van járatva, és aminek a fenntartásában mindkét oldal érdekelt, nem véletlen, hogy a Fidesz a páratlan felhatalmazásával mindet lerombolt és átalakított, csak a párt- és kampányfinanszírozáshoz nem nyúlt, de a választási rendszer kétpúlusúságát megerősítette. Ezzel támadják egymást, de ebből élnek mindketten! Ezért nem lehet szövetséget kötni egyik oldallal sem, ez az a rendszer, amiből 23 év után végre ki kell törnünk!

Éppen ezért az LMP nagyobb összegű támogatásokat csak névvel fogad el. Sok ember kis adományából szeretnénk eltartani a pártot, hogy később se legyen senki, aki visszakéri a szívességeket. Egy kampányban talán a négy legfontosabb dolog: elvek, aktivisták, pénz és sajtó. Nincsenek se oligarcháink, se sajtónk, nekünk csak az aktivistáink és az elveink maradnak: fenntarthatóság, igazságosság, részvétel!

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: kampány politika civil mszp fidesz rendszerkritika pártfinanszírozás fenntartható kampányfinanszírozás kocsis józsefváros 8ker 7ker aktivisták lmp 2013 6ker

Ne kelljen pénztárgépet cserélni a legkisebbeknek!

2013.08.07. 16:29 jt

Az online pénztárgépek bevezetésének módja ellen tartott demonstrációt az LMP szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium fővárosi épülete előtt. Az ellenzéki párt teljes állami kompenzációt kért a legfeljebb két pénztárgépet használó cégeknek, az alanyi áfamentességen kívül eső boltosoknak pedig nem tennék kötelezővé az új eszközök beszerzését.

Csárdi Antal, az LMP országos választmányának tagja a demonstrálók előtt hangsúlyozta, nem az online pénztárgépek bevezetése, hanem annak átgondolatlan végrehajtása ellen tiltakoznak.
Hozzátette, a kormány ugyanis eddigi lépéseivel gyakorlatilag megszüntette a versenyt az online pénztárgépek piacán, így azok a hagyományos készülékek kétszeresébe kerülnek, amit a gyakran eddig is veszteséges kis- és mikrovállalkozások már nem tudnak önerőből beszerezni.
Az ellenzéki politikus közölte, a pénztárgépekhez kapcsolódó, várhatóan havonta több ezer forintra rugó adatszolgáltatási díj szintén megfizethetetlen költséget jelent majd a kis üzletek tulajdonosainak.
Csárdi Antal elmondta továbbá, elfogadhatatlannak tartják, hogy az ezzel megbízott társaság májusig egy offshore cég tulajdonában állt, majd ezen külföldi cégnek az ügyvezetője vette át az adatforgalmat bonyolító vállalat tulajdonjogát.
Az LMP a helyzet megoldása érdekében arra kérte a kormányt, hogy a nagy multinacionális cégekhez hasonlóan a kis- és középvállalkozásokkal is kössön stratégia megállapodást. A párt emellett törvényjavaslatot nyújt be, amelyben azt kezdeményezi, hogy az állam két pénztárgépig nyújtson teljes kompenzációt az online átálláshoz, az alanyi áfakör mentessége alá nem eső vállalkozóknak ne legyen kötelező az új gépek beszerzése – mondta Csárdi Antal, aki megjegyezte: utóbbi vállalkozóknak azonnal be kell fizetniük az áfát, így az adóhatóság őket az online pénztárgépek nélkül is hatékonyan ellenőrizheti.
Száraz Dorka a demonstráción felszólaló kisvállalkozó egyebek mellett azt nehezményezte, hogy az állam csak azoknak a kis cégeknek biztosít 50 ezer forint vissza nem térítendő támogatást az online pénztárgépek beszerzéséhez, amelyeknek nincs adóhátralékuk. A vállalkozó szerint ugyanakkor mára rendkívül kevés ilyen kis üzlet maradt a folyamatosan növekvő állami terhek miatt.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika fidesz parlament lmp 2013

A kánikula közepére: egy offshore trafik története

2013.08.05. 17:29 jt

Nemzeti vagy offshore a dohány?

Kép forrása: http://nemzetidohany.hu/

Volt egyszer egy CBA áruház a Népszínház utcában. Az áruház önkormányzati tulajdonban van, az üzemeltető DIWA-Plusz kft bérli. A cég tulajdonosai Oláh Attila és Dienes Zoltán. Korábban viszont Dienes Zoltán helyett egy offshore cég volt a tulaj. (A június 7-i változást július 17-én jegyezte be a cégbíróság.)

Ahogy már megírtuk, hogy épp egy Dienes Zoltán nevű ember a CBA igazgatósági tagja, és egy Dienes Éva Irén nevű hölgy történetesen két trafikot is nyert a kerületben. Ezek után talán nem meglepetés, hogy a DIWA-Plusz Dienes Éva Irén Regina Tabak nevű bt-jét szeretné befogadni albérlőként a bérleményébe. Persze ehhez a tulajdonos önkormányzat engedélye szükséges, és bérleti díj emelkedést is jelent. Dienesék ezt vállalták is, így ez még nagyjából rendben is volna, de két kérdés még így is marad:

  1. Hogyan lehetett bérlő a DIWA-Plusz offshore cégként, hiszen a nemzeti vagyontörvény értelmében csak átlátható szervezet kaphat használatba állami tulajdont, és a törvény végrehajtása során a képviselő-testületet nem tájékoztatták arról, hogy ez a cég ne volna átlátható.
  2. A nyitástól a bizottsági döntésig eltelt egy hónapban miért működött egy illegálisan kialakított albérletben a dohánybolt, és milyen szankciója lesz ennek a tulajdonos önkormányzat és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit zrt részéről?

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika trafik józsefváros offshore 8ker lmp 2013

Ne a postának legyen kényelmes, hanem az embereknek!

2013.08.01. 22:04 jt

posta-logo.pngKözépső-Józsefvárosban az utóbbi években a lakóknak több helyre kellett menni az ajánlott küldeményekért, csomagokért, ha éppen nem voltak otthon, amikor az megérkezett. Kb 3 évvel ezelőttig az isten háta mögötti, közösségi közlekedéssel majdnem megközelíthetetlen Dózsa György út - Verseny utca sarokra. Ezután a posta a József körúti (Rákóczi téri) hivatalt jelölte ki, amely a kerület nagyobb részéről sokkal egyszerűbben megközelíthető. Örültünk is ennek a fejlődésnek sokan. Ez azonban korai volt, mert mostanában már a Keleti pályaudvar melletti-mögötti postára kell zarándokolnunk, amely -a Köztársaság tér környékén lakók kivételével- komoly visszafejlődést, fölösleges zötykölődést, időveszteséget jelent.

Mint látható, több postahivatal is alkalmas az ügyfélforgalom lebonyolítására, miért nem a címzetthez közelebbibe kézbesítik hát a küldeményeket? Ne a postának legyen kényelmes, hanem a lakóknak! A polgármesternél kezdeményeztem, hogy kérjük fel a postát ennek figyelembe vételére. Mégiscsak erősebb hatás várható, ha maga a polgármester kezdeményez, mintha csak egy képviselő. Kérésemnek leget tett, és -stílszerűen- egy levélben fordult a Magyar Posta vezérigazgatójához.

A Magyar Posta vezérigazgatója válaszában intézkedést ígért, és valóban, 1-2 hét elteltével újabb levelet kaptam az üzemeltetési vezérigazgató-helyettestől. A jelenlegi állapot szerint Józsefvárosban 4 helyen lehetséges sikertelen kézbesítés után átvenni a küldeményeket: Bp 72-es posta (Keleti pu), Bp 8-as posta (Rákóczi tér), Bp 80-as posta (Rákóczi út - Puskin u), Bp 146-os posta (Hungária krt). A probléma tehát a körzetek határának kijelölése volt. A válaszban a Posta vállalta, hogy a Tolnai L. u egy részét és Fecske utcákat valamint a Népszínház u 11-27 közötti területet szeptember 2-ától átsorolják a Keleti pu helyett a Rákóczi térre. Ez egy teljesen logikus lépés, mert onnan a Rákóczi tér sokkal közelebb van, mint a Keleti. Azonban az alábbi vázlatrajzon látható, hogy milyen nagy területről lenne szintén a Rákóczi tér közelebb (a zöld és piros vonalak között).

posta-körzet_1.JPGHáromszor akkora távolság légvonalban: a két sarokban a két postahivatalok helyét, lilával a régi körzethatár, zölddel az új. A két postától egyenlő távolságra a piros vonal van: ettől még jókora távolságra van az új határ is.

Tehát a Keleti pu jó nagy körzetének fenntartása még mindig legfeljebb a posta üzemvitelének szempontjából optimális, nem pedig a lakosság szempontjából. Vajon lesz-e egy civil az Auróra, Nagyfuvaros vagy a környező utcákból, akinek ez fontos? Ha igen, segítünk.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: 8ker lmp 2013

Kölcsönözz ki egy LMP-s politikust!

2013.07.26. 15:22 jt

Augusztus 3-án, szombaton 10 órától újra Élőkönyvtár lesz a Kálvin téren, ahol az LMP politikusai rövid beszélgetésekre kikölcsönözhetők. Jelen lesz Schiffer András, társelnök, Komlósi Csaba, az Országos Választmány tagja, és Jakabfy Tamás, önkormányzati képviselő. Várunk mindenkit, aki helyi- vagy nagypolitikáról szeretne beszélgetni az LMP képviselőivel.

19 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: kampány politika józsefváros 8ker 2013

Meddig még Monika?

2013.07.23. 12:07 LMP 678

Milliókat szórunk ki az ablakon a Fidesz miatt

A Lámpásban (az LMP újságjában) is rendszeresen foglalkoztunk Rónaszékiné Keresztes Monika, szociális területért felelős alpolgármester asszony elégtelen kerületi munkavégzésével. Leírtuk, hogy illető hölgy Erzsébetváros országgyűlési képviselője, a parlamentben három (2013. februárjától négy) albizottság vagy bizottság tagja vagy elnöke.

Érthető, hogy energiáinak nagy részét az országgyűlési munka köti le. Csakhogy Erzsébetváros egyik alpolgármestere is ő, méghozzá a romló gazdasági helyzetben e kerületben kiemelkedő jelentőségű szociális területért felel havonta körülbelül hatszázezer forint díjazásért. Ereje, ideje azonban nem marad kerületi feladatai ellátására, amit jól láthatóan támaszt alá az a két adat, mely azt mutatja, hogy előterjesztéseinek száma hatoda-tizede alpolgármestertársai előterjesztései számának (2013-ban júniusig egy sem volt), és a testületi ülések csak mintegy negyedén vett részt (főleg akkor, ha ez ünnepség vagy közmeghallgatás). Kerületi elégtelen feladatellátását a helyi média fotósorozatai próbálják leplezni; az Erzsébetvárosi újság szinte minden számában több fotója is szerepel (átad, megnyit, részt vesz...), sőt újabban a Terézváros újság hasábjain is szerepel. Remélem azonban, hogy az erzsébetvárosiak és a terézvárosiak sem ülnek fel e kommunikációs trükknek, és e médiafogással nem lehet előttük alpolgármester asszony elégtelen munkavégzését palástolni.

Batmonika garafikon 13 - 640.jpg

A 2013. június 26-i erzsébetvárosi testületi ülésre nagy meglepetésemre alpolgármester asszony két előterjesztéssel is jelentkezett. Azon gondolkodtam, hogy ez azért történik, mert állandó kritikáim hatására ő is érzi a helyzet tarthatatlanságát, de ekkor megláttam az előterjesztéseket.

13 Batman2 - 640.jpgMind a "Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás fenntartása, szerződéskötés a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal", mind a "Helyi Esélyegyenlőségi Program"  képviselő-testületi elfogadása határidőhöz kötött, ellenkező esetben a házi segítségnyújtás nem működhet, illetve a helyi esélyegyenlőségi program kötelező felülvizsgálata vált aktuálissá és a program elfogadása feltétele a jövőben elérhető szociális pályázatokon való részvételnek. Szóval, inkább a határidőknek köszönhetjük a két előterjesztést! De sebaj  — gondoltam  —, még az is lehet, hogy most tényleg nemcsak névleg, hanem tevőlegesen is részt vett az előterjesztések elkészítésében elfoglalt alpolgármester asszonyunk, és nem esik meg az a csúfság, amely a szociális ágazat 2011. évi beszámolójának képviselő-testület elé kerülésekor megesett, hogy kérdéseimre ő nem (a hozzá tartozó terület éves beszámolójáról van szó!!!), csak az illetékes irodavezető tudott válaszolni. 

Kérdésekkel most is készültem, és vártam a testületi ülést, hogy feltehessem őket. Rónaszékiné Keresztes Monika alpolgármester asszony azonban ezen a testületi ülésen sem jelent meg!!!  

Felvetődik a helyi Fidesz-frakció felelőssége: falaznak, pontosabban a felsőbb parancsokat követik a kerület érdekeivel szemben; ugyanis ők tudják a legjobban, hogy az alpolgármester nem dolgozik meg a pénzéért.
A polgármester meg csak hallgat...

Moldován László önkormányzati képviselő

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: fidesz parlament 7ker lmp 2013 moldovan

Az LMP feljelentést tett a vesztes trafikpályázatok visszaküldése miatt

2013.07.14. 21:16 jt

A vesztes pályázatok visszaküldése visszaélés az információszabadsággal. Hivatali visszaélés miatt tett Schiffer András feljelentést. A vesztes pályázók számára az LMP jogsegélyvonalat üzemeltet.
 
A trafik-jogsegély elérhetőségei:
Email: trafikjogsegely@lehetmas.hu
Postacím: 1386 Budapest, Pf. 959.
https://lehetmas.hu/trafikjogsegely

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: parlament trafik lmp 2013

Ki korán kel, aranyat lel

2013.07.09. 21:19 jt

A képviselők az imént a következő levelet kapták:

Tisztelt Képviselő Asszony / Úr!

 

Csatoltan megküldöm a  Képviselő-testület 2013. július 17-ei ülésének meghívóját. Tájékoztatom, hogy az előterjesztések a Megaportálon megtalálhatóak.

 

Felhívom figyelmét, hogy a Testület ülése a megszokott időponttól eltérően reggel 7,00 órakor kezdődik.

Vajon miért csak ekkor ér rá Kocsis Máté? Örökös LáMPás előfizetést sorsolunk ki azon olvasóink között, akik kommentben vagy a jozsefvaros (kukac) lehetmas (pont) hu címre emailben megfelelően valódinak látszó vagy megfelelően nevetséges (tehát reális) indokot küldenek arra, hogy miért kell 7-kor, hivatali időn kívül kezdeni a legnagyobb nyilvánosság mellett tartandó képviselői tanácskozást.

FRISSÍTÉS: 9 oldalas a meghívó, 47 napirendi pont van plusz 4 tájékoztató. Úgyhogy az első tippem az, hogy azt gondolják, hogy reggel 7 órás kezdéssel lesz vége éjfélre :)

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika 8ker testületi 2013

Határozati javaslatot nyújt be az aktanyilvánosság ügyében Schiffer András

2013.07.09. 17:16 jt

1 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: maffia parlament schiffer lmp 2013

Megéri jóban lenni a józsefvárosi alpolgármesterrel

2013.07.03. 22:34 jt

Március 20-án Egry Attila előterjesztette, hogy alpolgármesteri keretéből 1,2 millió forinttal támogassa az önkormányzat a Scheiber S. (Bérkocsis) u 3. sz alatti társasház liftjének felújítását.

Az alpolgármesteri keretekből általában karitatív, sport, kulturális, civil célokra, és tanácsadók igénybe vételére költ a tisztségviselő, így ezt általában az ellenzék is megszavazza. Ez az ügy azonban nagyon eltér a megszokottól.

Várjuk olvasóink tippjeit a jozsefvaros@lehetmas.hu email címen, vajon miért is kaphatott ez a ház ekkora “adományt”?

A cikk a legfrissebb Józsefvárosi LáMPásban jelent meg. Az újságból a következő napokban-hetekben további cikkeket is közlünk.

8 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

süti beállítások módosítása