HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Lex Közgép – LMP-s törvényjavaslat az állami korrupció ellen

2012.04.16. 15:07 jt

A kormánypártok „megfeledkeztek” róla, ezért az LMP nyújtott be törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, hogy érvényesülni is tudjon az Alaptörvény rendelkezése az állami források átlátható elosztásáról. Ha a kétharmados többség komolyan venné a korrupcióellenes előírást, akkor például az eddig ismeretlen tulajdonosi hátterű Közgép a több százmilliárdos állami megbízások helyett semmit sem kaphatott volna.
 
Egy kiszivárgott közbeszerzési nyilatkozat világossá teszi azt, amit mindenki sejthetett eddig is: Simicska Lajos, a Fidesz volt pártpénztárnoka a Közgép tényleges tulajdonosa. Azé a cégé, amely a Fideszes mutyibirodalom zászlóshajója. Jelenleg mintegy 300 milliárd forintnyi értékben vannak hatályban olyan, állami megbízásokra vonatkozó szerződések, amelynek egyedüli vállalkozóként vagy konzorcium résztvevőjeként a Közgép a kezdeményezettje.
A cég tavaly 34 milliárdos hitelkeretet kapott az állami Magyar Fejlesztési Banktól, de azt a bank nem árulta el, hogy azt pontosan miért, milyen feltételekkel és milyen kamatokkal nyújtotta. A közvélemény joggal volt kíváncsi arra, hogy kik a cég tulajdonosai. A Közgép vezetői azonban ezt egy ügyes trükkel eddig rejtegették a nyilvánosság előtt: az elmúlt években a cég közgyűlésein csak a fél százaléknál is kisebb tulajdoni háttérrel rendelkező vezérigazgató vett részt, így az érvénytelen közgyűlések után összehívott új közgyűlésen a vezérigazgató már egyedül képviselte a tulajdonosokat.
Pedig a januárban életbe lépő Alaptörvény kimondja, hogy csak átlátható hátterű cégek jutatnak állami forrásokhoz, sőt az Alaptörvény életbelépéséhez szükséges átmeneti rendelkezések azt is lehetővé teszik, hogy ezt a szabályt a már meglévő szerződésekre is vonatkoztassák. A Fideszes törvénygyárnak azonban nem sikerült az ehhez szükséges külön törvényt megalkotnia.
Az LMP ezért olyan törvényjavaslatot nyújt be, ami kimondja, hogy csak átlátható tulajdonosi hátterű cégek kaphassanak állami megbízásokat, a már leszerződött cégek pedig kötelesek nyilvánossá tenni, hogy kik a tényleges tulajdonosaik. A korrupció ellen ugyanis az átláthatóság a leghatékonyabb ellenszer. Ne az újságírók szemfülességén múljon, hogy kiderüljön, kiknek a zsebét tömik meg az adófizetők pénzéből. A választóknak joguk van tudni, hogy Orbán Viktor egykori kollégiumi szobatársának cégei milyen állami megbízásokhoz jutottak.
 
Budapest, 2012. április 16.
 
Karácsony Gergely,
az LMP frakcióvezető-helyettese
 
Scheiring Gábor
országgyűlési képviselő,
az LMP gazdasági kabinetjének vezetője

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: fidesz program parlament karácsony korrupció rendszerkritika 2012 közpolitika

A paksi bővítés a Fidesz energiaellátásról szól

2012.04.11. 17:43 jt

A paksi bővítés nem Magyarország, hanem a kormánypárt energiaellátásáról szól. Az LMP felszólítja a kabinetet, hogy ne használjon egy tökéletesen felesleges és méregdrága álprojektet arra, hogy közpénzből érdekköre cégeit, a Fidesz közeli oligarchákat finanszírozza.

Több, mint félmilliárd forint vándorol Simicska Lajos érdekkörébe a paksi bővítés tizenhárom milliárd forintos előkészítési munkálataiból. Ezt mutatják azok a közérdekű adatok, amelyekhez ismét csak perrel jutott hozzá az MVM-től az Energiaklub. Az új atomerőművi beruházás súlyosan károsítaná az országot, de szerencsére nem fog megvalósulni. Az előkészítés alatt azonban sok milliárd adóforint folyhat el hasonló cégeknek.

Az LMP az elmúlt két évben számtalanszor bebizonyította, hogy új atomerőművi blokkok építésére Magyarországnak nincs szüksége. Még meg sem kezdődött azonban a paksi méregdrága és felesleges bővítés, máris arra használják a projektet, hogy jogellenesen, átláthatatlan módon, közérdekű adatok visszatartásával százmilliókat folyassanak ki Simicskának és partnereinek, a Fidesz közeli oligarcháknak.
Az atomerőmű bővítését előkészítő Lévai-projekt 2014-ig tervezett összköltsége 12,74 milliárd forint – azon közérdekű adatok tanúsága szerint, amelyekhez ismét csak perrel jutott hozzá az Energiaklub. Az MVM számos egyéb módon is próbálja megnehezíteni az adatok felhasználását, így például a bővítésben sok százmillió forintos megbízásokat kapó cégek azonosítását. Azonban tudható, hogy a reklámmegbízások között szerepel a Fidesz gazdasági hátországához köthető Mahir Cityposter, illetve a Fidesz volt kabinettitkára által irányított, számos állami megrendelést elnyert Young and Partners kommunikációs ügynökség.
És ez még csak a kezdet, ez még csak az első tizenhárom milliárd közpénz. A maradék 2987 milliárdot ugyanígy fogja elkölteni Orbán Viktor kormánya, de csak ha hagyjuk. Ennek megakadályozása érdekében az LMP pert indított az MVM Zrt ellen, mert a társaság sokadszorra tart vissza közérdekű adatokat. Most pedig ismét felszólítjuk a Fideszt és a kormányt, hogy hagyjon fel mind a titkolózással, mind a paksi bővítés halva született tervével, és ne használjon az országot károsító álprojekteket saját érdekköre cégeinek finanszírozására. A paksi bővítésből Magyarország csak vesztesen jöhet ki, ennek ürügyén azonban újból számolatlanul lehet áramoltatni a pénzt az államkasszából a Fidesz közeli érdekeltségeknek.
Az LMP szerint a paksi bővítés helyett minden pénzt és erőforrást az energiahatékonyság növelésére és megújuló energiaforrások fejlesztésére kell fordítani, mégpedig átlátható, korrupciómentes és tisztességes eljárások keretében.
 
Budapest, 2012. április 11.
 
Jávor Benedek
frakcióvezető,
a Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke

 

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika klíma 2012 fenntartható ökopolitika lmp

Kiemelt beruházások, kiemelt korrupció?

2012.04.10. 22:23 jt

A kiemelt beruházásokról szóló törvényt a parlament 2006-ban fogadta el teljes MSZP-Fidesz egyetértéssel. A törvény gyorsítósávot enged a nagy beruházásoknak, rövidebb határidőt szab a hatósági engedélyezési eljárásoknak. Az LMP véleménye szerint a rövidebb eljárások és a kiemelt beruházássá nyilvánítók által kifejtett nyomás veszélyeztetik a közérdekek érvényesülését, az eljárás így magában hordozza a politikai korrupció veszélyét. Ha nem lenne ez a törvény, nem lenne többek között Sukoró-botrány sem!

Schiffer András mai parlamenti felszólalása a témában:

2 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: parlament korrupció 2012 schiffer sukoró lmp

Lemondott Szabó Gábor

2012.04.06. 10:49 jt

Szabó Gábor, a Városüzemeltetési Szolgálat igazgatója tegnap lemondott. Indoka az, hogy a Jófiúk csoporttal kapcsolatban nem kapott meg minden támogatást a polgármestertől és a rendőrségtől. A képviselő-testület zárt ülésen tárgyalt a témáról, erről csak annyit "szivárogtatnék ki", hogy a polgármesternek más volt a véleménye, és "apróbb szabálytalanságok" is történtek a Jófiúk működése körül.

A napirend tárgyalása személyes adatok miatt volt zárt, a polgármester kezdeményezni fogja, hogy a jegyzőkönyv már nyilvános legyen.

2 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: 2012 józsefváros 8ker jófiúk

Akiről jelentettek - Moldován László

2012.03.29. 16:07 LMP 678

Az alábbi linken az LMP erzsébetvárosi képviselője magyarázza el, miért szükséges a teljes aktanyilvánosság.

Az LMP megdöbbentőnek tartja, hogy a Fidesznek több mint húsz évvel a rendszerváltás után sincs koncepciója arról, mit kellene tennie a törvényhozásnak az aktanyilvánosság ügyében. Szerinte, ha az iratok nem lesznek nyilvánosak, azt kell feltételezni: a magyar politikai elit hazudik arról, hogy mit csinált a rendszerváltás előtti években.

Az európai kultúra alapja, hogy az árulás nem elfogadható – fejtette ki a tájékoztatón Kukorelly Endre országgyűlési képviselő, aki maga is a megfigyeltek között volt, hozzátéve: a kérdés tisztázásában huszonkét éves késésben van a magyar politikai elit.

Moldován László VII. kerületi LMP-s önkormányzati képviselő azt kifogásolta, hogy bár a Katalizátor Iroda nevű szamizdat kiadó tagjaként egészen biztosan a megfigyeltek között volt egykor, többszöri érdeklődésére mindig azt a választ kapta, hogy nincs róla akta. Így máig nem tudja, ki és mit jelentett róla.

Budapest, 2012. március 22.

Moldován László interjúja megnézhető itt!

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: ügynök 2012 7ker moldovan

Március 15-e Erzsébetvárosban

2012.03.28. 11:43 LMP 678

A hagyományoknak megfelelően március 15-én több kitüntetés átadására került sor.  Ezek: az "Erzsébetváros Díszpolgára" cím, a "Pro Urbe Erzsébetváros" díj, az "Erzsébetváros Mestere" kitüntetés, az "Erzsébetváros Sportjáért" díj.  A díjak adományozására az önkormányzat eseti bizottságokat hozott létre 2012. február 16-án. A tavalyi botrányból  (amikor egyes eseti bizottságok ellenzéki tagjai formai hibákat találtak, illetve egyes kitüntetendőkkel nem értettek egyet) a fideszes kerületvezetés egyetlen következtetést vont le: az ellenzéki képviselőket távol kell tartani a bizottságoktól, így azok nem tudnak okvetetlenkedni.
Nem fogadom el azt a demokráciafelfogást, amely az erzsébetvárosi Fidesz kizárólagos döntésébe utalja az Ezsébetvárosért kiemelkedően sokat tevékenykedő díjazottak kiválasztását.

A március 15-i ünnepségen is a szokásos formájukat "hozták" a fideszesek. A beszéd egy része az elmúlt nyolc évet ostorozta (1848. március 15. apropóján!!!), egyébként semmitmondó volt. A pártok (mi is) előzetesen leadták a koszorúzók névsorát, mégis sikerült a tavalyi listát felolvasni.
Az igazi botrány azonban nem ez volt, hanem az, hogy a pártok után nem szólították név szerint a koszorúzásra készülő civil szervezeteket és a nemzetiségek képviselőit, hanem nagyjából egy "aki még akar koszorúzni, az tegye" felszólítással alázták meg őket (nyilvánvalóvá téve, mennyire fontosak e szervezetek számukra)!

Nem tudom, mikor lesz olyan, hogy Erzsébetvárosban a fideszes kerületvezetés valamit normálisan csinál!

Moldován László, képviselő

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: 2012 7ker moldovan

Ügynökügy, Kocsis Máté, MIÉP

2012.03.25. 23:36 jt

Csütörtökön a képviselő-testületi ülésen újra előhoztam, hogy finoman szólva nem a demokrácia fénykorát idézik azok a mondatok, amikor az ügynöktörvény elutasítására Schiffer András családfájának boncolgatásával válaszolt március elsején Kocsis Máté [megjegyzés a javításról lent] (majd később Lázár János). A parlamenti frakciónk ma ennél keményebben és egyértelműbben fogalmazott itt:

A mi demokrácia felfogásunkba az Ön érvelése semmilyen körülmények között nem fér bele. Ezúton jelezzük Önnek és valamennyi eszmetársának: aki nem fogadja el a modern demokráciának azt az alaptételét, amely szerint mindenki a saját szavaiért és tetteiért tartozik felelősséggel, azt mi mostantól politikai értelemben vitaképtelennek tekintjük, és ekként fogunk viszonyulni hozzá.

Szóval csütörtökön Kocsis Máté azzal vágott vissza, hogy mi meg az ő édesapjának MIÉP-es jelöltségével kampányoltunk 2009-ben. Hát kérem szépen, rászántam az időt, visszakerestem minden elérhető cikket, sajtónyilatkozatot, beszéltem Kispál Gergellyel, akkori jelöltünkkel, és az lett az eredmény, hogy Polgármester Úr édesapjának nevét szánkra nem vettük. Azt mondtuk ugyan, hogy Máté a MIÉP ifjúsági szervezetének tagja volt (ezt ő is elismeri), és a belépési nyilatkozatából valószínűsíthető, hogy magának a MIÉPnek is tagja volt (ezt ő tagadja), de hát ugye ez az ő szennyese, hadd szembesítsük vele! Most jöjjön ő, ha ennyire biztos benne, mutassa meg, hol kampányoltunk az édesapja jelöltségével, ki vele!

A testületi ülés végén átadtam neki a Schiffer András által benyújtott, az állambiztonsági múlt átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot dr Kocsis Máté nevére kitöltve, hogy immáron Schiffer András őt és a Fideszt terhelő neve nélkül beadhassa a parlamentnek. Reméljük, meg is teszi!


A javításról (március 26): Kocsis Máté valójában a március 1-i ülésen nem említette Schiffer András felmenőit, csak őt magát. Valójában a következőket mondta: 

Mert én például azért nem szavaztam, mert olyanfajta arcpirító, gusztustalan, arcátlan magatartásnak gondolom, hogy Schiffer András terjesztette be ezt a javaslatot, hogy nem tudom Önnek elmondani. Hadd ne folytassam a gondolatmenetet, szerintem sokan tudják, miről beszélek, tehát legalább találtak volna egy másik embert beterjesztőnek.

Természetesen a múlttal való szembenézésnek én is híve vagyok, csak nem ebben a formában és nem Schiffer András előterjesztésére. Majd ha más ezzel a javaslattal előjön, akkor szívesen fogom támogatni, ő ne.

 

3 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: ülés 2012 kispál kocsis 8ker schiffer lmp

Jófiúk - tükröt tartunk a polgármester elé

2012.03.19. 22:48 jt

A hvg.hu-n megjelent egy cikk a Jófiúkról Priuszosok a józsefvárosi Jófiúk "rendfenntartó" csapatában? címmel. A cikk önmagában érdekes, de most csak egy kis részletével foglalkozunk. Kocsis Máté a következőket nyilatkozta:

Kocsis Máté: nincsenek közös akciók a rendőrökkel

„A városüzemeltetés és a rendőrség között nem volt ilyen megállapodás, minthogy a Jófiúk és a kapitányság között sem” – hangsúlyozta Kocsis Máté.

 

Ezt állítsuk szembe a tavaly október 20-án tárgyalt polgármesteri előterjesztés következő részletével (elérhető itt, 3. oldal közepe):

Jófiúk közrendvédelmi csoport felállítása

Modern technikával felszerelt közrendvédelmi egység, mely biztonsági őrökből, hozzájuk vezényelt közterület-felügyelőkből és velük együttműködő rendőrökből áll.

Akkor ez most hogy is van?

Folyt. köv.

1 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: 2012 kocsis józsefváros 8ker jófiúk

Ügynökakták megint

2012.03.13. 17:51 jt

Az LMP parlamenti vitanapot kezdeményezett az ügyben, és elkezdték gyűjteni az ehhez szükséges 78 képviselői aláírást. A FIDESZ bejelentette, hogy támogatják, majd Lázár János nem írta alá. Részletek itt.

Az internetes szubkultúrában ezt úgy hívják, hogy seggszáj. Ez egy párt blogja, mi nem szoktunk ilyen szavakat használni, de erre nem találunk megfelelőbbet.

1 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: fidesz ügynök 2012 lmp

Ügynökakták újratöltve

2012.03.07. 22:48 jt

A Véleményvezér blog már másodszor foglalkozik a Fidesz által leszavazott LMP-s törvényjavaslatról, amely az ügynökakták nyilvánosságra hozását és kutathatóságát írta volna elő (első, második). Úgy tűnik, van remény, a Fidesz fellázadt tagsága és a jobb oldal fellázadt médiája okán. Várjuk a fejleményeket.

Addig is az index videója nyilatkozattól elzárkózó fideszes képviselőkkel. Ciki.

 

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: fidesz parlament ügynök 2012 lmp

Ügynöktörvény - Schiffer nyilvános vitára hívja Lázárt

2012.03.06. 17:35 jt

Schiffer András országgyűlési képviselő az állambiztonsági akták nyilvánossága ügyében nyilvános vitára hívja a Fidesz frakcióvezetőjét.

 

Két eset lehetséges. Lázár Jánosnak vagy a mai napig nem sikerült elolvasnia az LMP vonatkozó törvényjavaslatát, vagy napok óta tudatosan próbálja hazugságokkal etetni a magyar nyilvánosságot. A kormánypárti politikus úgy titulálja hiteltelennek, farizeusnak és szakmaiatlannak az LMP kezdeményezését, hogy egyetlen érvet, egyetlen konkrétumot sem hoz fel a javaslat ellen.

 

Lázár János valótlanul állítja, hogy ötpárti egyeztetést kezdeményezett az ügyben, és erre az LMP mondott nemet a február 20-i szavazás után. Ilyen megkeresés a párt felé nem érkezett, ezért nem is mondhatott rá nemet.  A frakcióvezető a jelek szerint akkor sem mondott igazat, amikor azzal indokolta a javaslat parlamenti bukását, hogy ő támogatta volna, de álláspontjával kisebbségben maradt saját képviselőcsoportjában. Azóta a sajtónak nyilatkozó kormánypárti képviselőktől tudjuk, hogy a törvényjavaslatról nem volt szavazás a frakcióban, a képviselőcsoportot pedig nem szondázták meg előtte.

 

Ha a Fidesz frakcióvezetője ezek után nem fogadja el Schiffer András kihívását, azzal azt bizonyítja, hogy ő és a Fidesz is fél. Lázár attól fél, hogy hazugságai miatt magyarázkodnia kell, pártja pedig attól, hogy kiderül: az 1990 utáni politikai és gazdasági életet, a párt holdudvarát is kínos módon hálózták be a túlélő állambiztonsági hálózatok.

 

Mint ismeretes, a közelmúltban az Országgyűlés kormánypárti többsége elutasította az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló LMP-s törvényjavaslat tárgysorozatba vételét, amely teljes egészében megismerhetővé tenné az 1989 előtt készült aktákat.


Budapest, 2012. március 6.


LMP Sajtó

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: fidesz ügynök 2012 lmp

Terézváros 2012-es költségvetéséről

2012.03.05. 14:40 LMP 678

Az idei költségvetéssel a legnagyobb baj nem az, ami benne van, hanem az, ami kimaradt belőle, meg ahogyan elkészült. A Lehet Más a Politika szerint egy költségvetés elkészítése során három fontos kritériumnak kell megfelelni: átláthatóság, széles körű egyeztetés és a terv érthető kommunikációja az érintettek felé.
Ezekből a kritériumokból kettőnek egyáltalán nem felel meg a 2012-es terézvárosi költségvetés. Az átláthatóságot egy kis jóindulattal kipipálhatjuk, egy utolsó pillanatban (elfogadás előtt egy nappal) elküldött Excel-táblázattal, amelyben tételesen láthatók a kiadások. De a kötelező érdekegyeztetésen túl semmilyen egyeztetés nem történt, sem a lakossággal, sem az ellenzéki pártokkal. Illetve, ahogy a testületi ülésen kiderült, a szocialisták és a Fidesz között volt háttérmegbeszélés egyes költségvetési tételekről. Ez számunkra teljesen elfogadhatatlan, és azt a képet erősíti, hogy az a két párt, amely az elmúlt 21 év elhibázott politikájáért felelős, továbbra is együtt tolja rossz irányba Terézváros szekerét.
A költségvetés nem közérthető. Egy hosszú táblázatokkal teli, a kívülálló számára nehezen áttekinthető dokumentum. Az önkormányzat honlapján és az újságban is vizuálisan kellene kommunikálni a költségvetést, részletesen elmagyarázni a terézvárosiaknak, mire, miért és mennyit költ az önkormányzat.
A pénzügyi tervből kimaradt, hogy az idei büdzsének mi a fő célja! A Fidesz-KDNP 2010-es kampányígéreteinek teljesítése csak nyomokban jelenik meg benne. A legfontosabb kérdés, hova megy el pénz! A parkoltatásból és az idegenforgalmi adóból bejövő plusz bevételekből semmit nem fognak érezni a kerületben lakók. Az LMP szerint e többletforrások egy részét a terézvárosiak közérzetének javítására és a zöldfelületek fejlesztésére és növelésére kellene fordítani. Befektetni a zöldfelületekbe nem felesleges pénzkiadás, mert emeli az ingatlanok értékét.
Csak egy példa, amelyen spórolni lehetett volna: a volt Tűzraktér épületére több mint 25 millió forintot költ az önkormányzat, ehhez járul még az őrző-védő cégnek csak idén fizetett több millió forint, akik az üres épületet védik. Amennyiben elfogadták volna a Tűzraktér ajánlatát, akkor havi 1,5 milliós bevételt hozott volna az épület, nem ennyi kiadást. Ezek után elég furcsa, hogy még mindig az ellenzéki képviselőkön kérik számon a tűzrakteresek rezsi tartozásait.
A kerület nem épül és szépül, ahogy azt a Fidesz a választási programjában ígérte. A romos állapotban lévő kerületi épületek felújítását szolgáló programot tulajdonképpen megszüntették. A felújításra elérhető támogatások összege radikálisan csökkent.

Ez az egy helyben topogás költségvetése!

Cake Olivio
képviselő

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: költségvetés 2012 fenntartható 6ker

Légy része a változásnak! Elindult az LMP népszavazási kezdeményezése - élő

2012.03.03. 20:55 jt

Az LMP kongresszusa 14:50-kor döntött arról, hogy elindítja a népszavazási kezdeményezését, és egy hónap alatt 200000 aláírást fog összegyűjteni a Magyarországot és annak polgárait kiszolgáltatottá tevő kormány ellen. Nem kérünk az olcsó munkaerőre, az oktatás leépítése építő politikából! Vezessük vissza az országot a keleti út helyett nyugatra!

Az LMP a facebookon várja a csatlakozókat.

Március 3.
15:46 Elindult a facebook oldal
2,5 óra alatt 650 fő csatlakozott
4 óra alatt 2000 fő csatlakozott
20:40 3000 fő csatlakozott 5 óra alatt
21:10 4000 fő
21:45 5000 fő

Március 4.
1:25 7100 fő
9:30 9800 fő (jó reggelt!)
11:40 11000 fő (már több, mint az MSZP követőinek száma)
13:22 12500 fő
16:00 15000 fő
17:24 16334 fő csatlakozott. Ez elérte az LMP facebook oldalának kedvelőit. Tehát a népszavazás mögött alig több, mint egy nap alatt már nagyobb lett a társadalmi összefogás, mint a gazdaszervezet mögött.
18:04 17000 kedvelő
21:20 20000 felhasználó

Március 5.
10:00 már 23 ezren csatlakoztak
13:00 24400
16:15 26500
22:50 29650 csatlakozó. Ezzel már nagyobbak vagyunk, mint a FIDESZ facebook oldala.

Március 6.
10:00 31300 fő
16:00 33600 követő
22:24 36400 csatlakozó

Március 7.
10:22 37300 csatlakozó
21:50 38000 fő

A számokat folyamatosan frissítjük! FRISSÍTÉS: a közvetítést befejeztük.

 

 

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: népszavazás 2012 lmp

Az LMP elindította népszavazási aláírásgyűjtését

2012.03.03. 20:08 jt

Ma 14 óra 50 perckor a Lehet Más a Politika Kongresszusa sorsfordító jelentőségű döntést hozott.
 
A népszavazási kampányt és az aláírásgyűjtést elindítjuk. Felvesszük a harcot a hazugság, az igazságtalanság és a kiábrándultság rendszere ellen. A feladat nehéz, egy hónap áll rendelkezésünkre, hogy 4 kérdésre 200.000 aláírást összegyűjtsünk.
 
Ezért kérjük minden szimpatizánsunk segítségét!
 
Kérjük, csatlakozz a kampány Facebook oldalához, a bátor emberek közösségéhez (az első 3 órában már ezer támogatót szereztünk, majd még egy óra alatt ezt megdupláztuk), és terjeszd a facebook.com/nepszavazas2012 oldal linkjét! Hívd meg ismerőseidet, tegyél vállalást, töltsd le a gyűjtőíveket, jelentkezz gyűjtőhelynek, vagy aktivistának, illetve adományozz, hogy még több emberhez elvihessük a kampány üzenetét!
 
 
A tét nem csak az, hogy a megfogalmazott 5 kérdésben vissza tudjuk-e szerezni jogainkat. Célunk, hogy a milliókat kiszolgáltatottságba taszító politikával szemben fellépjünk. Csak jogaiban megerősített és jól képzett munkaerőre lehet hazánk fellendülését építeni. Kézen fogjuk állampolgár társainkat, hogy együtt jussunk ki a kiszolgáltatottságból. Ez a népszavazás nem pártokról szól, nem az LMP-ről szól, hanem Magyarország jövőjéről. Számítunk mindazokra, akik változtatni akarnak! 
 
Talpra Magyar!

Vágó Gábor

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: népszavazás 2012 lmp

A Ptk. módosításával megszűnik az üvegzseb törvény

2012.02.27. 12:31 jt

Ha a jelenlegi formájában fogadják el a képviselők a polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezetét, akkor a jövő év elejétől megszűnik az üzleti titok megismerését, a közpénzek átláthatóságát lehetővé tevő úgynevezett üvegzseb törvény – mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján az LMP-s Schiffer András.

A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervezetből teljes egészében hiányzik ez a 2003-ban létrehozott szabályozás, ami a véleménye szerint azt jelenti, hogy a “Fidesz össze akarja törni az üvegzsebet, a Fidesz számára teher az átláthatóság”.

A képviselő megjegyezte, hogy amikor tavaly nyáron az információs szabadságról szóló törvényt tárgyalta a parlament, akkor többen – köztük ő maga is – azt szerették volna elérni, hogy az a jogszabály tartalmazza az üvegzseb törvényt. Emlékeztetett arra, hogy akkor a kormány képviselői azzal érveltek, a szabályozás a polgári törvénykönyvre tartozik. Hozzátette, hogy az információs szabadságról szóló törvény jelenleg csak annyit mond ki az üzleti titok megismeréséről, hogy annak kapcsán a polgári törvénykönyvben foglaltak az irányadók, a Ptk. tervezete alapján viszont eltűnik az üvegzseb-szabály.

“Ha a Fidesz úgy akarja, a polgári törvénykönyvben nem lesz irányadó szabály az üzleti titok korlátozására, magyarul, a fideszes klientúra január 1-jétől az üzleti titok homályában hagyhat minden umbuldát” – jelentette ki Schiffer András.

Budapest, 2012. február 24.

LMP/MTI

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: fidesz parlament 2012 schiffer lmp

Az ügynöklisták titkossága - vajon kinek az érdeke?

2012.02.26. 23:09 jt

Schiffer András törvényjavaslatot nyújtott be az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, azaz a kommunista diktatúra ügynökaktáinak nyilvánosságra hozataláról. Magyarország az utolsó kelet-európai állam, ahol ez még 22 évvel a rendszerváltás után sem történt meg!

Az országgyűlés a törvényjavaslatnak még a tárgysorozatba vételét is elutasította. Nézzük, hogy gondolták kerületeink egyéni képviselői, kell-e tárgyalni erről:

Dr. Illés Zoltán, FIDESZ, VI. kerület: NEM
Rónaszékiné Keresztes Monika, FIDESZ, VII. kerület: NEM
Dr. Fónagy János, FIDESZ, VII-VIII. kerület: NEM
Dr. Kocsis Máté, FIDESZ, VIII. kerület: NEM

Képviselőink úgy gondolták, hogy nem fűződik megfelelő súlyú közérdek ahhoz, hogy 22 év után végre tisztán lássuk a múltat, hogy mely közszereplő volt besúgó, ki írta, és ki olvasta a jelentéseket. Mondjuk el nekik, hogy ezt mi, a választóik másképp gondoljuk! És nekik nem a Fidesz aktuális érdekeit, hanem a választóikat kellene képviselniük!

A rövid parlamenti vita felszólalásai elérhetőek szövegesen itt: Schiffer András, Novák Előd, Ertsey Katalin, Schiffer András (válasz).  A kormányoldal nem kívánt hozzászólni.

Néhány gondolatot kiemeltem a felszólalásokból:
Schiffer András: Jelképes, hogy a mai napon dönt a tárgysorozatba-vételről a plenáris ülés, hiszen tegnap este jelentették be Berlinben, hogy ha minden igaz, akkor egy hónap múlva Németország elnöke az a Joachim Gauck lesz, aki jelképe lett Kelet-Európában a kommunista múlt, az állambiztonsági múlt feltárásának.

Az állambiztonsági múlt feltárásához legalább három alapvető érdek fűződik. Egyrészt aligha lehet erkölcsi cezúrát vonni a jogállam előtti időszak és a jogállam között, hogyha továbbra is minden viszonylagossá tehető, elkenhető, a különböző szerepek továbbra is összecsúsztathatók. Az az átmeneti törvény, amit az Országgyűlés elfogadott, megteremti, legalábbis 20 év után, az alapját annak, hogy az állambiztonsági múlt tekintetében tisztán lássunk.

Magyarországon természetesen minden elképzelhető. Magyarországon minden következmények nélkül volt az elmúlt 22 évben. Magyarországon elképzelhető volt az is, hogy egy Nádházi Emil fedőnevű ügynök, aki annak idején zaklatta a "4-6-0" Békecsoport, a Dialógus aktivistáit a nyolcvanas években, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságban képviselje a demokratikus Magyarországot. Magyarországon minden elképzelhető.

Az erkölcsi cezúra mellett legalább ilyen fontos az információs kárpótlás kérdése. Ma úgy távoznak el közülünk emberek, akik megpróbáltak ellenállni a kommunista diktatúrának, hogy soha nem láthattak tisztán azzal kapcsolatban, hogy ellenük milyen trükköt vetett be az egykori állambiztonság. Két évvel ezelőtt úgy halt meg például Bulányi páter, a Bokor Katolikus Bázisközösség szellemi atyja, hogy nem tudhatta meg azt, hogy annak idején milyen repressziót alkalmazott vele szemben a hatalom.

Azért is kell tisztán látni, hogy mi volt 1989 Magyarországában, mi volt 1989 előtt Magyarországon, hogy választ kaphassunk arra, hogy a régi kommunista állambiztonság különböző szövevényei hogyan hálózták be a rendszerváltást, hogyan hálózták be a rendszerváltó pártokat. Amíg ebben nem látunk tisztán, nem tudjuk azt, hogy a voksunkkal 2010-ben, 2014-ben valójában milyen érdekköröket szavazunk be a hatalomba.

És amíg ez van, amíg nem látunk tisztán, addig a politikai paranoia bizony tort fog ülni Magyarországon. Addig, amíg nem átlátható az 1989 előtti múlt, amíg a diktatúra titkai a demokrácia titkai is lehetnek, az egyben táptalaja a politikai paranoiának, és sokszor a különböző összeesküvés-elméletek mögött nem látszik ennek az országnak a valóságos helyzete.

Novák Előd: Azonban önök számára preambulumok szintjén kimerül az antikommunizmus.

Ertsey Katalin: Joguk van tisztán látniuk azoknak is, akik között én az egyik utolsó generációt képviselem, azoknak, akikről jelentettek annak idején. De joga van a választóknak is tisztán látni abban, hogy hol, melyik padsorokban milyen ügynökök bújnak meg. Mi, akik megdöbbenve olvastuk az egyetemi társaink nevét az ügynöklistákon az ügynökjelentések kapcsán, húsz éve arra várunk, hogy ebben végre biztosak lehessünk, láthassuk választóként és választottként, hogy ki bújik meg ezek mögött a nevek mögött, és ki melyik padsorban foglal helyet. Joga van, és ahogy András említette a Dialógus Csoportot, eszembe jutottak azok az időszakok, amikor Pécsen a városi KISZ-titkár olvasta azokat a jelentéseket, amelyeket rólam és egyetemi társainkról írtak. Ez az ember ma itt ül a teremben.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika fidesz 2012 kocsis 8ker 7ker lmp 6ker

LMP-s javaslatcsomag a BKV finanszírozására

2012.02.26. 20:45 jt

Az LMP komplex modellt dolgozott ki a BKV finanszírozására, amelyet a párt fővárosi képviselőcsoportja szerdán benyújt a Fővárosi Közgyűlésnek.

Jávor Benedek, az LMP parlamenti frakcióvezetője vasárnapi, a budapesti Széll Kálmán téren tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, a ma még meglehetősen mozgalmas közterület könnyen lehet, hogy egy hónap múlva nyugalmasabb lesz, mivel addigra leállhat a BKV, megállhatnak a buszok és villamosok, bezárhat a metró.

Úgy vélekedett: a fővárosi közlekedési vállalat az elmúlt két évtizedben nem látott válságba került, a megoldáshoz pedig hiányzik a politikai akarat. Ez alapvetően egy Fideszen belüli politikai háború következménye, aminek oltárán feláldozzák a BKV-t – jegyezte meg Jávor Benedek. Ismertette, hogy az LMP törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a fogyasztói árkiegészítések rendezésére, ami önmagában évi 10 milliárd forint pluszt jelentene a BKV-nak, a párt fővárosi frakciója pedig a társaság finanszírozásának rendszerére terjeszt a Fővárosi Közgyűlés elé egy részletes javaslatot. Ennek részeként említette a belvárosi behajtási díj bevezetését, a teherforgalmi behajtási díjak kihasználását, továbbá a parkolási bevételek rendezését.

Az ellenzéki politikus kijelentette: nyilvánvaló, hogy a megoldások rendelkezésre állnak és finanszírozható lenne a budapesti közösségi közlekedés, ha a kormány és a főváros valóban akarná.

A frakcióvezető azt várja a miniszterektől, Orbán Viktor kormányfőtől és Tarlós István főpolgármestertől, hogy rövid úton rendezzék politikai vitáikat és tegyék meg a szükséges lépéseket. “Elég volt, hogy a rendelkezésre álló megoldásokat a főváros és a kerületi kiskirályok, a főváros és a kormány közötti viták ellehetetlenítik” – szögezte le Jávor Benedek. 

Budapest, 2012. február 26.

LMP/MTI

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: közlekedés bkv önkormányzat 2012 főpolgármester jávor lmp

Alternatív évértékelők

2012.02.21. 07:16 jt

Most már mindenki évet értékel, mi is megtettük, amikor a nagyok. Most azonban felkerültek az internetre olyan videók, amelyek egy bizonyos szakma szempontjából értékelnek. A józsefvárosi vonatkozású szociális munkás interjút közöljük. 

Aki kíváncsi a felvételiző, vállalkozó vagy a pedagógus évértékelésére, kattintson ide!

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: hajléktalan 2012 2011 józsefváros 8ker

A koncepciós per és az adjonisten - egyszerűen a nagy dolgokról

2012.02.20. 12:37 jt

A minapi hír szerint az Európai Parlament állásfoglalást hozott a magyarországi helyzetről. Ez komoly belpolitikai turbulenciát okozott. Többek között az MTI azt írja:

Az EP magyar néppárti képviselői koncepciós perként értékelték, hogy a szocialista, liberális, zöld és kommunista frakciók megszavazták a Magyarországot elítélő határozatot a testület plenáris ülésén.

Erről a mondatról mondta el sommásan véleményét egy tagunk, úgy megtetszett, hogy megkértem, foglalja írásba. Íme:

Azok után, hogy folyamatosan kettős beszédet folyattak, mást mondva az EU-nak és mást itthon; hogy rendszeresen hülyének nézték az EU szakembereit, lesajnálták őket, mondván nem ismerik a magyarok speciális helyzetét, félrefordított anyagot adtak át az EU-nak törvényekről (talán naivan azt gondolva, h ők nem készítik el a saját fordításukat?), felháborító és egyben nevetséges sajtótájékoztatókon képtelen hazugságokkal árasztottak el minket itthon (Jézuskázni megy haza az IMF küldöttség, vagy egy túl jóra sikeredett pezsgős szilveszter után nem pihenték ki magukat a brókerek, ezért az újabb leminősítés), szóval ezután miért is gondolták, hogy bárki bizalommal lesz még a magyar kormány felé?
Koncepciós pert emlegetni, miközben nem mondok igazat, megpróbálom folyamatosan máshogy beállítani a helyzetet, letagadok leveleket, démarche-ot talán abban reménykedve hogy nem derül ki, enyhén szólva visszás.
Van egy találó magyar mondás erre: amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika fidesz 2012

Józsefvárosi Mozaik 18. - A költségvetésről

2012.02.19. 21:44 jt

A héten fogadta el Józsefváros képviselő-testülete a kerület 2012-es költségvetését. Sok egyéb nagyon fontos más döntés is született, erről az ülésről fog még születni több más bejegyzés is itt.

A költségvetést a tavaly februári hasonló dokumentumhoz hasonlítottam. Sajnos akkor csak két nappal az ülés előtt kaptuk meg, és csak kereshetetlen pdf-ben, ez idén változott (mivel már jó előre noszogattuk az aljegyző asszonyt), így már nem csak a pénzügyi ügyosztály volt képes címenként összehasonlítani a tavalyi és idei összegeket, hanem a képviselő is végezhette a munkáját. Apró örömök az életben :)

Elöljáróban annyit, hogy évtizedes-évszázados ellenzéki tradíciók ellenére a költségvetési javaslatot megszavaztam. A költségvetéshez írott jegyzeteim, benne szavazatom indokaival következzenek itt (erősen kivonatos verzióban).

  • A költségvetési javaslat nem ijesztgeti a képviselőket hatmilliárdos hiánnyal (mint a tavalyi), hanem egyensúlyra törekedve készült el.
  • A központi költségvetés sem szabadul a szorításból, és ez újfent meglátszik a helyi önkormányzati rendszer finanszírozásán, lényegi forrásoldali előrelépés nem történt, a nadrágszíjat megint összébb kell húznunk. Ennek ellenére a javaslat eredményesen törekszik az egyensúlyra és a realitások figyelembe vételére, ennek sajnos ára van. Például, ahogy a rendelettervezet is hosszan sorolja: a Kisfalu kft-ből ki kell venni pénzt, informatikai stratégiában foglalt fejlesztésekhez 2012. évben nem biztosít fedezetet, az alkalmazottaknak, köztisztviselőknek több fajta juttatásra forráshiány miatt fedezetet nem biztosít, a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat költségvetésében a cafetéria juttatására forráshiány miatt költségvetési támogatást nem biztosít, a Polgármesteri Hivatal 257 fős engedélyezett létszámát 10%-kal, 26 fővel csökkenti. Ezek az intézkedések azonban nem érintik a szociális szférát, ahol a források általában némileg növekednek, még ha reálértékben nem is.
  • Pozitív, hogy a hiteltörlesztéseknél a most konzervatívnak ható 310-es euró és 250-es frankárfolyamot vették számításba, reméljük, nem indul be újra a gazdasági szabadságharc, és nem szabadítja el újra az árfolyamokat.
  • 300 millióval kevesebb hitelt tervezünk felvenni, mint amennyit visszafizetünk.
  • Hitelek ügyében azonban nem az idei év lesz szoros, hanem 2013 és 2014, amikor is a mostani egymilliárd törlesztésnek a másfélszeresét kell majd fizetnünk.
  • Örömhír, hogy végre össze lehet rakni a Teleki tér -általam már tavaly tavasszal kért, de a képviselő-testület által leszavazott- költségvetését. Bizony a képviselő-testület kollektív bölcsessége rosszul gondolta, hogy a beruházás ügyében mindent tisztán lát, most ugyanis kiderült, hogy 300 millió +ÁFA helyett 450 millió + ÁFA, azaz másfélszer annyi lesz a csarnok kivitelezésének költsége. És ebbe még a polgármester úr által megígért zöld tető sem fér bele. Ez a beruházás bizony kicsit elszaladt, a testület többsége nem volt bölcs, amikor nem tervezett előre.

A tavalyival ellentétes igen szavazatom nem jelenti azt, hogy a javaslat összes (mind a sok ezer) számával egyet értek, azt viszont mindenképpen, hogy ezúttal a kerület pénzével olyan módon bánik, ami tükrözi a realitásokat, nem rak aránytalan terhet a jövőre, és nem vesz el olyan helyről, amely a társadalmi feszültségek azonnali robbanását okozná. És ebben egyébként az országos költségvetés szöges ellentéte.

A javaslatot az ellenzékiek közül az LMP és az MSZP megszavazta, a Jobbik -bár érdemi kritikákkal nem élt- ellene voksolt.

1 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: költségvetés 2012 józsefváros 8ker jakabfy

Kreatívkodás a BKV-nál a Fidesz alatt is

2012.02.18. 12:03 jt

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KdB) a tegnapi napon 2 millió Ft-ra bírságolta a BKV Zrt-t, mert a vállalat törvénysértő módon írta ki a reklámfelületei hasznosítására vonatkozó pályázatot. A KdB határozata alapján a BKV-nak közbeszerzést kell kiírni a hasznosításra, és azt is megemlíti, hogy a pályázati kiírás súlyos versenykorlátozó kitételeket tartalmazott.

Az LMP Fővárosi Frakciója több alkalommal is kifejtette aggályait a reklámfelületek tervezett hasznosításával kapcsolatban. A közgyűlésen elhangzott vitában azonban nemcsak kritikánkat fogalmaztuk meg, hanem módosító indítvánnyal is éltünk, amelyben új, a közbeszerzési törvénnyel összhangban lévő eljárás kiírására utasítottuk volna a BKV-t. Ezt a javaslatot a Fidesz többség leszavazta. A Közgyűlése jegyzőkönyve itt elérhető (a BKV napirend tárgyalása a 124 oldaltól).

Az LMP botrányosnak tartja, hogy a BKV mai helyzetében is a vezető kormánypárti döntéshozók a „nyereséges” üzletágak kiszervezését, közpénzekkormány közeli vállalkozókhoz terelését erőltetik. Magyarország mai politika, gazdasági helyzetét sajnálatosan jellemzi, hogy olyan pályázati kiírás született, amin csak két Simicska Lajos érdekeltségű cég adhatott be érvényes ajánlatot. Még elszomorítóbb, hogy 2012-ben Magyarországon a Fidesz-közeli és a közszolgálati média szinte semmilyen ezzel kapcsolatos hírről nem számol be.

Budapest, 2012. február 16.

LMP Budapest Sajtó

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: budapest bkv 2012 8ker 7ker 6ker

Orrfacsaró szmog

2012.02.11. 22:27 jt

Budapest majdnem teljes területén a légszennyezettség a határértékek duplája felett van. Leginkább "szokásos" módon a szálló por (PM10). A város levegője a gyérebb forgalmú hétvégi időszakban sem tudott kitisztulni, és hétfőn a magyar jogszabályok szerint az autók több, mint 90%-a közlekedhet. A csúcsforgalom ugyanúgy rázúdul a városra, a kismamák pedig a füstködben tolják majd a babakocsit. Szerintünk nincs ez jól így.

forrás: idokep.hu

FRISSÍTÉS: vasárnapra némileg tisztult a város levegője, visszavonták a szmogriadó riasztási fokozatát. A szabályozás szerint az egészségügyi határérték 150-160%-án minden autó közlekedhet a városban. A véleményünk megegyezik a fentivel.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: szmog 2012 fenntartható 8ker 7ker 6ker

LMP kongresszus Józsefvárosban

2012.01.28. 12:27 jt

Az LMP aktuális kongresszusát egy józsefvárosi konferenciateremben tartja szombaton és vasárnap. Az LMP helyi csoportja egy a rövid sétával készült az alkalomra. Amíg az egyik turnus ebédel, a másiknak megmutatjuk a környék nevezetességeit.

A kongresszus például olyan fontos kérdésekben fog döntést hozni, mint a párt középtávú stratégiája, szövetségi politikája, az új frakcióvezető pótlása vagy Kaufer Virág lemondott képviselőasszony utóda.

A kongresszust élőben közvetítjük a honlapunkon, és ha az a nagy terhelés miatt nem működik, akkor a Facebook oldalunkon!

Várjuk máskor is az LMP küldötteit Józsefvárosban!

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Schmitt és Gyurcsány

2012.01.21. 22:16 jt

 


Schmitt Pál, a szerzői jogok bajnoka, tiszteletbeli kalóz (forrás:kalozpart.org)

A ma délutáni Schmitt Pál plágiuma miatti tüntetésről épp hazafelé tartottam, amikor a Deák téren a kormány melletti tüntetők még vonultak. Az Andrássy-Bajcsy saroknál jó pár tüntető leszakadt a vonulásról, és a metróállomás felé tartottak. Így sikerült akaratlanul kihallgatnom egy mellettem haladó idős úriemberekből álló társaság beszélgetésének pár mondatát.

Schmitt Pálról volt szó. Azzal védték, hogy nem a doktorija miatt lett elnök, hanem mert olimpiai bajnok, sportvezető és diplomata volt.

Én viszont azt gondolom, hogy csalt és hazudott. Csalt 1992-ben, amikor a disszertációját összemásolta, és hazudott 2012-ben, amikor azt állította, hogy a következtetések az övéi (az a fejezet a bolgár szerzőtől lett másolva), és hogy a maradék 30-35 oldal az ő terméke (ennek legalább fele egy német szerzőtől való).

Vajon az úriemberek mennyire szeretik Gyurcsány Ferencet? Valószínűleg a legjobban őt utálják. Pedig ő is "csak" csalt és hazudott.

Én pedig azt gondolom, egyiküknek sincs már helye a magyar közéletben. Nincs kettős mérce, nincs különbségtétel.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: parlament rendszerkritika 2012 8ker 7ker 6ker narancsuralom

Kocsis Máté esetei a levéltitokkal

2012.01.10. 12:40 jt

Kocsis Máté országgyűlési képviselő írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez a (kormányt egyébként erőteljesen negatívan érintő) Barroso levél kiszivárgása ügyében. A miniszter válaszában kijelentette, hogy a kiszivárogtatás egyértelműen jogsértő. (A kérdés és a válasz.) Mong Attila (a kiszivárogtató újságíró) szerint azonban két közhatalmat gyakorló politikus levelezése, amelyben Magyarország ügyeiről ír, nem magánlevél, hanem közérdekű adat. Szerinte mind a kérdés, mind a válasz a sajtószabadság elleni támadás.

Eddig egy ún mínuszos hír a minapi médiából. Vessük azonban össze a fentieket azzal a két tavaly nyári-őszi esettel, ami velünk, képviselőkkel esett meg:

  1. A szeptemberi népszavazásban érintett rendelettel kapcsolatban a fővárosi kormányhivatal törvényességi észrevétellel élt májusban. Köznapi értelemben ez annyit jelent, hogy a rendeletet ellentétesnek találta a fennálló törvényekkel. Levelét a polgármesternek címezte, ebben kérte (az amúgy már a testületnek címzett) érdemi rész eljuttatását a testületnek. Ez bizonyára nehézségekbe ütközött, mert a 60 napos határidőn belül csak egy határidő-hosszabbítási kérelmet küldött válaszként. Hja, hogy rosszul jött volna a Fidesznek, mert közben ment a rendeletről a népszavazási kampány? Ezért kellett a törvényességi észrevételről a képviselőknek is a szavazás után értesülnie.
  2. Hasonló dolog történt ugyanebben az ügyben, amikor a rendeletet az ombudsman is levélben kifogásolta július 11-én. Ezt a levelet sem ismerhették meg a képviselők, még az azt tárgyaló október 20-i testületi ülésen sem (ez az előterjesztés a helyszínen került kiosztásra, magát a levelet nem tartalmazza, sőt a mai napig nincs fenn a honlapon az előterjesztések között). Hja, hogy rosszul jött volna a Fidesznek, mert közben ment a rendeletről a népszavazási kampány?

Tanulságok:

  1. A Fidesz hozzáállása tehát a köz szolgálatához és tájékoztatásához: a leveleket visszatartjuk, amíg lehet, ha mégis kiszivárognak, fenyegetünk.
  2. Amíg országosan mindig akad valaki, aki világosan meg tudja különböztetni, hogy mi az, ami a közre tartozik annak ellenére, hogy a vezetés szolgálati titoknak vagy bármi hasonlónak próbálja láttatni, Józsefvárosban egyelőre erről nincs szó.

Sajnos egyik sem jelent sok jót.

Miért nem tartja Kocsis Máté fontosnak, hogy az őt mind polgármesternek, mind országgyűlési képviselőnek megválasztó józsefvárosi szavazók az őket érintő ügyekben időben megfelelő tájékoztatást kapjanak?

A kérdés leggyorsabb (hihető) megválaszolójának egy tábla csokit tudok jutalomként felajánlani.

11 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: önkormányzat levél józsefváros 8ker kukázás

süti beállítások módosítása