HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Látogatás a Fővárosi Közterület-Fenntartónál

2012.10.22. 12:22 jt

Október 6-án az LMP képviselőkből és szakértőkből álló küldöttsége meglátogatta a Fővárosi Közterület-Fenntartó (FKF) zrt fontosabb hulladékkezelő létesítményeit. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy a nagyvárosi élet is fenntartható módon folyjék, minél kevesebb hulladék keletkezzen, és ami keletkezik, az is a lehető legjobban hasznosuljon, hogy ne hagyjunk szeméthegyeket a következő generációkra. Budapesten ez utóbbi még csak utópia, de a hulladékot legalább már európai színvonalon kezeljük.

A pusztazámori hulladéklerakóba érkezik Budapest déli részének a hulladéka. Összesen 50 méter magas lesz a szeméthegy, amit oda építenek és most már 40 méter felett járnak. Bár mintaértékű a fedés és a tömörítés, de persze ezzel együtt hordja a szél a szemetet. Egy részletes prezentációt láthattunk a lerakóról és a jövőre vonatkozó nagyívű tervekről, majd bejártuk a "terepet".
pusztazamor.jpg
40 méteres szeméthegy tetején
A szeméthegy minden oldala szigetelt, gyűjtik és tisztítják az elszivárgó vizet, begyűjtik és hasznosítják a hulladék bomlásából keletkező ún. depóniagázt. Ez azért fontos, mert a keletkező metán sokkal agresszívebb üvegház hatású gáz, mint az égetéséből keletkező széndioxid. Az FKF terveiben van égetésére telepített nagy teljesítményű hőerőmű, amely a depóniagázból villamos energiát is előállít.

További terv, hogy pályázati pénzből a városban 4 új generációs hulladékudvart hoznak létre, melyekhez környezetvédelmi oktatóközpontok is csatlakoznának, ami nagyban megkönnyítené a hasznosítható hulladékok begyűjtését és az iskolások szakértő tudatformálását. Nem utolsó sorban azon is gondolkodnak, hogy ezek szociális boltként, újrahasznosító központként működjenek, mivel lomok befogadására is készülnek.

Fontos terv a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő rendszer kiépítése, ez jövőre indulni fog, erről külön is fogunk információkat adni. A szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége Budapesten ma még elenyésző, 850 ezer tonna kommunális hulladék mellett mindössze 46 ezer tonnát gyűjtenek be szelektíven. Ezért is fontos a teljes körű házhoz menő szelektív gyűjtés és a kommunális hulladék válogatók beüzemelése. Nem utolsó sorban uniós előírások szerint 2016-ra a '95-ben lerakott hulladék 35%-a kerülhet csak lerakásra, a többit hasznosítani kell.
A pusztazámori komposztáló 200.000 lakó zöldhulladékát gyűjti. A keletkezett komposztot 100%-ban felhasználják a lerakó takarására, mivel a szigetelő réteg felett a dombon gyep kerül kialakításra, később pedig fásítva lesz. A beérkező építési hulladékot (sitt) is helyben felhasználják, mivel a kocsik közlekedése esős időben nehéz az agyagos meddőn, ezzel szórják fel az épülő utakat.

hulladekegeto.jpgPusztazámor után meglátogattuk Rákospalotán az ország egyetlen kommunális hulladékégetőjét. ilyen létesítmény uniós szinten mintegy 400 van és nagyobb városok közül többnek is a távhőellátását jelentős arányban hulladékégetők végzik (Bécsben 25%, Malmöben 60%, Párizsban 50% - míg Budapesten 4%).
Ottjártunkkor a 3 kazán (a negyedik épp karbantartás miatt állt) egy óra alatt 116 tonna gőzt termelt ebből pedig 16 MW villamos áramot és 15,6 MJ távhőt.

Környezetvédelmi okokból a füstgáz tisztítása szükséges, de az elektrofilter beépítése és a 2004-es fejlesztés óta tudják tartani a paramétereket még akkor is, ha cserélni is kell a szűrőben ezt-azt üzem közben.
A szóbeli tájékoztató után bejártuk sisakban a telepet. 5 tonna teherbírású adagoló-kanál táplálja a tüzeket, amelyek 1000-1100 fokon égnek, a füstgáz viszont maximum 200 fokos. Ennek tisztítása több fokozatban megy végbe, míg végül a levegőszennyezettségi határértékeknek megfelelő kibocsátást kapunk.
A hulladékégetőben alkalmunk volt véleményt cserélni a cég terveiről a stratégiai igazgató úrral is.
hulladekegeto-csoport.jpg
Fotó: Mizsei László (CC BY-NC-SA)
A szakmai napon részt vett az LMP erzsébetvárosi és józsefvárosi képviselője is.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Roma Parlament 2

2012.10.17. 23:58 jt

A mai bizottsági ülésre sürgősséggel, helyszíni kiosztással jött be egy anyag. A bizottság a Roma Parlamenttel szemben indított pertől eláll, nem kéri a helyiség(ek) kiürítését.

Az előterjesztésben szerepel még, hogy az előzetes szakvélemény szerint a helyiség 25 milliónál többet ér, így vélhetően pályázatra lesz szükség. A pályázaton nem indulhatott volna a Roma Parlament, ha az önkormányzattal perben áll.

Ezzel a döntéssel az önkormányzat elkerülte azt a potenciális botrányt, amely akkor keletkezett volna, ha el sem indulhattak volna a pályázaton.

Folyt. köv.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: roma 2012 8ker

Meg lehet állítani a fiatalok elvándorlását!

2012.10.16. 23:33 jt

Az LMP alternatív költségvetésével azt üzeni a fiataloknak: maradjatok itthon, mert Magyarország talpra áll! A kivándorlást a biztos egzisztencia megteremtésével és a Fidesz-kormány okozta kiszámíthatatlanság felszámolásával lehet megállítani. A párt 310 milliárd forint pluszforrást adna a társadalmi felemelkedés elősegítésére alternatív költségvetésében.

Orbán Viktor hétvégi nyilatkozatában közvetetten beismerte, hogy meg sem próbálja itthon tartani a reménytelenség miatt külföldön próbálkozó fiatalokat és kisgyerekes családokat, akik egyre nagyobb számban hagyják el az országot. Az LMP ezzel szemben azt kérdezi az egyetemistáktól, hogy milyen Magyarországon szeretnének élni. A párt a kapott válaszokat továbbítani fogja az illetékes államtitkárságnak és a Parlamentben is hangot ad majd az észrevételeknek.

Az LMP alternatív költségvetésében is külön figyelmet szentel a fiatalok foglalkoztatási problémáinak, és 310 milliárd forint pluszforrást fordít a társadalmi felemelkedés támogatására. Így több pénz jutna az oktatásra a bölcsődétől a szakképzésen és a felsőoktatáson át a felnőttképzésig, mert a társadalom csak a tudásra támaszkodva lehet sikeres.

Egy friss kutatásból kiderül, hogy 2010 vége jelentette a külföldi munkavállalás iránti érdeklődésben a trendfordulót: a válság kitörése után lassan csökkent, majd az Orbán-kormány alatt gyorsan nőtt a kivándorlási szándék. Ugyanígy a ténylegesen külföldön munkát vállalók aránya 2008-ig alacsony arányú volt, majd 2010 óta gyorsan nőtt.

A kivándorlók kétharmada a 25-44 éves, a munkavállalás és a családalapítás szempontjából is a legfontosabb korosztályba tartozik, őket üldözi el a Fidesz-kormány politikája. Közülük öt-hat százalék már most is külföldön él, és egyre kevésbé valószínű, hogy hazaköltözik.

Az LMP szerint ezek miatt van szükség valódi fordulatra, egyben a Fidesz-korszak lezárására és Magyarország talpra állítására. A párt folytatja egyetemi, főiskolai kitelepüléseit, hogy párbeszédet indítson a fiatalokkal és hangsúlyozza: lesz jövőjük itthon is, de ehhez sok munkára és 2014-ben kormányváltásra lesz szükség.

 

Budapest, 2012. október 16.

 

Szél Bernadett

az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság tagja

 

Vágó Gábor

az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság tagja

Szólj hozzá! · 1 trackback
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: kampány költségvetés 2012 8ker 7ker lmp 6ker

A Roma Parlament döntésről

2012.10.12. 00:01 jt

Mi is történt tegnap a Roma Parlamenttel kapcsolatban? Az újságok a következőkről számolnak be:

A józsefvárosi városgazdálkodási és pénzügyi bizottság szerdai ülésén végül mégsem hozott döntést arról, engedélyezi-e  a Roma Parlamentnek, hogy újból bérbe vehesse az általa közel húsz éve használt Tavaszmező utcai helyiséget.

index.hu

vagy

A bizottság szerdai ülésén az ingatlan értékbecslését kezdeményezte, a Magyarországi Roma Parlament részére való újbóli bérbeadásról egyelőre nem döntöttek.

metropol.hu

Az ülés valóban bonyolult jogászkodást hozott, amelyet nem volt egyszerű követni, de a fenti állítások sajnos nem igazak.

Ezzel szemben lássuk, hogy mi történt, és mi is a valóság a pályázatról és a "nemdöntésről"!

Kezdjük azzal, hogy az előterjesztésben egy szó sem volt a Nemzeti Vagyontörvényről. Ebben a törvényben szabályozzák, hogy 25 milliós érték felett csak pályázaton hasznosítható az ingatlan. Arra a felvetésemre, hogy amennyiben erre hivatkoznak, szerepelnie kellene az előterjesztésben, mint lényeges körülmény, halk vállrándítás volt a válasz. Mindenesetre az ingatlan 6 és 7 millió között volt értékelve (nyilván 10-20 éve nem aktualizálták), ami természetesen nem reális.

Megállapítást nyert továbbá, hogy tartozása az egyesületnek nincs, a Fidesz mégis leszavazta azt az MSZP-s javaslatot, hogy a bírósági eljárást szüntessük meg. Vajon melyik bíróság fog megítélni bármilyen szankciót egy tartozással nem rendelkező használó ellen?

Juharos Róbert, a bizottság Fidesz által delegált szakértője és az aljegyző ismertette álláspontját, hogy nem dönthetünk addig, amíg egy értékbecslés nem készül el, indítványozta, hogy az értékbecslés után jöjjön vissza az előterjesztés. Igen ám, de amikor az elnök szavazásra tette fel a határozati javaslatot, úgy járt el, hogy a módosítást nem az eredeti javaslat helyett, hanem amellett, 2. pontként szavaztatta meg. Az eredeti első pont arról szólt, hogy az egyesület kérését (újbóli bérbeadás) a bizottság elutasítja. Míg a 2. pont ezzel ellentétes, gyakorlatilag azt tartalmazza, hogy a bizottság később hoz döntést. Ekkor éltem egy ügyrendi hozzászólással, amelyben ezt megkíséreltem elmagyarázni, de a Fidesz a javaslatomat leszavazta. Így esett, hogy a bizottság igenis döntött az egyesület kérvényének az újbóli bérbeadásnak az elutasításáról. A sajtóhírek nem igazak.

Folytatása következik...

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: civil roma 2012 8ker

Magyarország talpra áll!

2012.10.10. 20:19 jt

Az LMP kisfilmje bemutatja, mennyibe kerülnek Orbán Viktor gőgössége, hivalkodása, hiteltelensége és haverjai. Alternatív költségvetésünkben megmutatjuk, mit kellene másképp csinálni.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika korrupció költségvetés 2012 8ker jávor schiffer 7ker 2013 6ker narancsuralom

Diószeghy vagy Diószegi?

2012.10.08. 14:46 bmmv

A Józsefváros újság legutóbbi száma szerint a kerület 8 millió Ft-ot szán új utcanévtáblák készítésére. Úgy tűnik, hogy a kivitelezés elkezdődött, annak ellenére, hogy a képviselő testület szeptember 27-i ülésén még csak arra kérte fel a polgármestert, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntését követően terjessze a táblacserék ütemezését és költségvetését a testület elé. Bár a kivitelezés gyorsasága példa nélküli (olyannyira, hogy határozat és fedezet híján komoly kérdéseket is felvet), annak minősége azonban komoly kétségeket vet fel:
Az alábbiakban 2 táblát láthatunk egy régit megfelelő helyesírással, és egy újat melyen Józsefváros helyett már Orczy-negyed szerepel, ám az utca nevének helyesírása némi kívánnivalót hagy maga után. A két tábla egymással szemben a Kőris és a Diószeghy utca sarkán látható, Önök is megnézhetik, és megírhatják a véleményüket. Akár a polgármesternek. Minek így sietni, ha ez lesz az eredmény? A kapkodással és figyelmetlenül véghezvitt ügyek egy újabb példája.

madar 015_1.JPG madar 014_1.JPG



LMP Józsefváros

 

4 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: józsefváros 8ker

Helyreigazítást kértünk.

2012.10.06. 23:57 bmmv

A józsefvárosi műelemzést követően szeretnénk rátérni a helyreigazítás témájára, ugyanis nemrégiben - a véleménye miatt a Fidesz által kirúgott kiváló szakértőnk - , (aki azóta két másik állást is talált) helyreigazítást kért a Józsefvárosi Újságban az alábbi cikkel kapcsolatban: Szerződést bontanak.

Azonban Józsefvárosi Újság nem jelentette meg azt. Hogy miért? Lássuk csak:

A cikket a Józsefvárosi Önkormányzat honlapján olvashatta először a nagybecsű józsefvárosi közönség az alábbi linken:

http://www.jozsefvaros.hu/hir/912/szerzodest_bontanak/

Ezt követően a Józsefvárosi Újság is átvette, mely online és nyomtatott változatának 9. oldalán volt olvasható: http://www.jozsefvaros.hu/pdfolvaso.php?flink=http://www.jozsefvaros.hu/feltolt/jozsefvaros_ujsag_2012-12.pdf 

Most a cikk néhány kezdősorát idéznénk, melyet szakértőnk kifogásolt, annak csúsztása miatt: "Döntött Flaskár Melinda, LMP-s szakértő szerződősének felbontásáról a Humánszolgáltatási Bizottság. A vita során a Fidesz képviselői elmondták, felháborítónak tartják, hogy egy párt propaganda kiadványában csúsztatásokat közöl arról az önkormányzatról, amellyel szerződésben áll."

Nyerges Zoltán főszerkesztő válasza a szakértő helyreigazítási kérelmére:

A cikk valótlanul állítja, hogy az LMP szerződésben áll az önkormányzattal.” - ezt a kijelentését is visszautasítom, hiszen ez nem szerepel a cikkben. Ott annyit állítunk, hogy szerződés van egy LMP-s szakértővel. A Józsefvárosi újság csúsztatásokkal él, miközben minket ugyanezzel vádol. Amíg nem jelentetit meg az ellenzék véleményét és helyreigazításait, az LMP továbbra is saját blogjaiban és kiadványiban fog helyet biztosítani azoknak.

LMP Józsefváros

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Betiltja-e Kocsis Máté a 8ker blogot?

2012.10.04. 23:38 jt

A mai testületi ülés egy érdekes előterjesztése arról a rendeletről szól, amely szerint (mint köztudott - vagy nem) az önkormányzat többek között a Józsefváros, VIII kerület, 8ker és nyócker szavak használatának több esetét korlátozhatja.

Eddig ez a hatáskör a képviselő-testületnél volt, most az előterjesztés szerint ez a polgármester hatáskörébe került át. Ennek indoka, hogy sokszor gyorsan kellett dönteni a bírósági bejegyzési eljárások miatt. Már a szerdai bizottsági ülésen is vita alakult ki, mennyire fontos ez, és kiderült, hogy tavaly 2, idén 5 esetben kértek ilyesmit.

A rendelet-tervezet tárgyalásánál felvetettem, hogy bár az előterjesztés szövegében bővíteni akarták azt a kört, amely az engedélyt megkaphatja, a rendelet szövegén ez épp szűkítően sikerült átvezetni, egy "vagy" helyett "és" jelentésű kapcsolatot alkalmazva. Arra pedig, hogy gyorsabban fusson át a kérvény, azt javasoltam, hogy akkor tegyük a Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság hatáskörébe, amely hetente ülésezik.

Javasoltam továbbá, hogy a felmerült kérdések mérlegelése és javítása után a következő testületi ülésen tárgyalja a testület újra. Azaz két hét múlva, tessék az évi 5 kérvénnyel összevetni.

A Fidesz a javaslataimat lesöpörte, a rendeletet megszavazták. Valami nagyon sürgős, vajon mi lehet az?

4 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: önkormányzat 2012 józsefváros 8ker lmp

A regisztráció sem menti meg a Fideszt

2012.09.29. 22:56 jt

Dorosz Dávid országgyűlési képviselő írását közöljük

Az elmúlt két évben már mindent láttunk. Fideszék mindent megléptek, amit addig elképzelhetetlennek hittünk. De a legmocskosabb trükk csak most jön. De a Fideszen már ez sem segít.

Jogokat korlátozó új alkotmány, fegyelmező médiatörvény, gazdagokat segítő adórendszer, totális gazdasági bukás, szétvert egyetemi oktatás, megfélemlített tömegek. Ezek csak kiragadott példák abból  az ámokfutásból, ami az elmúlt két évben zajlott.

Van abban valami mocskosul ironikus, hogy a Fidesz épp akkor tolja be az előzetes választási regisztrációról szóló törvényjavaslatot, amikor már teljességében megmutatkozik, hogy a rengeteg szemétség mellett valójában mire ment ki végig a játék.

Most derült ki, hogy minden nemzetmentő, hazafias, középosztályvédő habonyizmus kb. annyit ért mint Schmitt Pál doktorija. Semmit. Minden hazugság volt. Minden csak és kizárólag egyetlen egy dologról szólt. Arról, hogy egy haveri kör sok gombnyomogató droid segítségével hogyan tudja a saját, meg spanjainak zsebét jól megtömni. Ez a régi jó, pitiáner móriczi kapzsiság. Ennyi az egész. Üzlet, meg nagyobb Mercedes.

Csakhogy erre egyre többen jönnek rá.  Egyre többen látják azt, hogy a francokat lesz itt tündérmese, egy millió munkahely, rend, meg fejlődés. A kilátástalanság, a reményvesztettség, ami egyre több embert ér, pedig mozgósítani tud. És fog is. Akinek semmije sincsen, mert mindent elvesznek tőle, már csak a szavazatába kapaszkodhat. Csak ettől várhatja, hogy valami jobbra fordul 2014-ben. Ez azonban veszélyes az üzletre. Ez egy kontrollálhatatlan faktor, még akkor is ha van TEK, meg Pintér.

Erre megoldás a regisztráció. Ha nem vezetik be, tudják, hogy biztosan zakóznak 2 év múlva. De az ártana az üzletnek, azt meg ugye nem lehet. Innentől kezdve a regisztráció bevezetése valójában egy racionális üzletpolitikai lépés: Orbán Viktor ezzel éri el, hogy akiket naponta megaláz, akiktől elveszi a valódi, értelmes élet lehetőségét, maradjanak csak otthon, és kussoljanak. Mert erről van szó: maradj otthon, és kussolj, mi meg csinálunk, amit akarunk.

Lehet, hogy jó üzletpolitikai lépés, de valójában egy mocskos, piti trükk. A legmocskosabb az elmúlt 22 évben. Ez egy utcai rablóbanda stílusa.

Szerencsére nem fog működni. Nem fog, mert a magyar embereket nem lehet sokáig hülyének nézni. Nem lehet őket négy évig átvágni a palánkon, majd bekussoltatni. Nem erről szól a magyar történelem.

Meg lehet próbálni, de nem fog sikerülni.

4 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: választás fidesz parlament 2012 lmp kopogtatócédula

Magyar Közgéptársaság

2012.07.11. 21:54 jt

Az LMP ma újra megkísérelte felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Simicska volt Fidesz pénztárnok és Fidesz APEH elnök Közgép nevű cége szippantja ki befizetett adóforintjaink milliárdjait a zsebünkből. Ebben az országban más cég nem nyerhet nagyobb összegű közbeszerzést, ha szükséges, külön kormánydöntésben még meg is növelik a fedezetet, és a többi ajánlattevőt kizárják az eljárásokból.

A Fidesz szóvivője az LMP központja elé vonult sajtótájékoztatót tartani, mintha nem is a Fidesz, hanem a Közgép szóvivője lenne, és azt merte mondani (a.k.a volt pofája azt mondani), hogy az LMP képviselői a parlamentben dolgozzanak. Igen ám, csak a parlamentben nem vették napirendre sem az LMP állami korrupció elleni törvényjavaslatát. Amikor pedig Schiffer András az oligarcha vizsgálóbizottság megalakítását kezdeményező gyűjtőív aláírására kérte, a Közgép szóvivő asszony elhagyta a helyszínt.

Fidesz-amnesztiát most sem kérünk, csak azt, hogy ne lopják tovább a közpénzünket!

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY
 

Az LMP az oligarchák ellen: figyelmeztető demonstráció a Simicska-birodalom kapujában

 

Ma fideszes oligarchák irányítják az országot; Simicska Lajos és Nyerges Zsolt a gazdaságban és a törvényhozásban is élet-halál urai. Ezért demonstrálnak ma az LMP aktivistái és országgyűlési képviselői a Közgép Zrt. épületénél.

 

A demokrácia lényege nagyon egyszerű: minden hatalom a népé. Nem a pártok kampányát finanszírozó vállalkozásoké, nem az egykori pártpénztárnoké, pártközeli oligarcháké. Demokráciában a választók felhatalmazásból kormányzó politikusok soha nem engedhetik át befolyásos vállalkozóknak a kormányrudat. Soha nem képviselhetnek magánérdekeket a közérdek helyett.

 

Ma Magyarország sajnos ebből a szempontból sem demokrácia. Orbán Viktor hiába mondta azt a 2010-es választás éjszakáján, hogy a választók megdöntötték az oligarchák rendszerét: ekkor jött csak el az ő idejük. Simicska Lajos és Nyerges Zsolt, a Fidesz két retteget milliárdosa a háttérből átvette az irányítást a gazdasági élet felett. Ma szinte mindenki, aki közpénzek elosztásáról dönt, Simicska vagy Nyerges embere, legyen szó az állami cégek, az EU-s forrásokat elosztó fejlesztési ügynökség, vagy a közbeszerzések és a gazdasági verseny tisztaságát felügyelő intézmények vezetőiről. A Nyerges-Simicska akolból érkezett maga a fejlesztési miniszter is, de biztos, ami biztos alapon felvette főtanácsadónak Nyerges Zsolt testvérét.

 

Most ők mondják meg, milyen törvényeket hozzanak, hogy ki kapja az állami megbízásokat. Így aztán nincs mit csodálkozni azon, hogy a Közgép és a Simicska-Nyerges tandem többi cége immár több mint 300 milliárd forint értékben kapott állami megbízásokat. Legyen szó útépítésről, vasútfelújításról, állami hirdetésről, környezetvédelmi beruházásról, mindent ők visznek. Hazugság azt mondani, hogy így legalább hazai vállalkozásokhoz kerül a pénz, hiszen legtöbbször más, olcsóbban dolgozó magyar vállalkozásokat tesznek tönkre, és gyakran az előző kormány által is preferált külföldi cégekkel dolgoznak együtt.  

 

A magyar állam ma az oligarchák állama. Nem a magyar állampolgárok közössége, csupán néhány milliárdos pénzszivattyúja. Azért vagyunk itt, hogy a feje tetejéről a talpára állítsuk a demokráciát, és visszafoglaljuk az országunkat. Véget akarunk vetni annak, hogy miközben újabb adókat és megszorításokat vezetnek be, addig számolatlanul öntik a milliárdokat a Simicska-Nyerges cégekbe. Hogy véget vessünk annak, hogy a választott képviselők helyett az oligarchák kormányoznak. Hiszen demokráciában minden hatalom a népé. 

 

 

Budapest, 2012. július 11.

 

 

LMP Sajtó

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika maffia parlament korrupció költségvetés performansz 2012 pártfinanszírozás közpolitika jávor schiffer lmp narancsuralom

Helyreigazítás a Budapesti Lámpás c. kiadványba

2012.07.05. 11:01 jt

A Budapesti Lámpás 2012. tavaszi-nyári számában a "Megújuló Józsefváros: nemes célok, furcsa kommunikáció, növekvő adósság" című cikkben tévesen állítottuk, hogy a Corvin Sétány beruházásban az önkormányzat "a korábbi lakók elhelyezését és a közterületek kialakítását a telkek eladási díjából fedezve" tervezte megvalósítani. Valójában akkor még reálisnak tűnő fővárosi és állami támogatások voltak beépítve a pénzügyi tervbe, ezek elmaradása miatt volt szükséges a későbbi hitelfelvétel. A pontatlanságért elnézést kérünk.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Meghívó: Női sarok – Szél Bernadettel

2012.06.16. 21:04 jt

Július 1-től változik a Munka Törvénykönyve – hogyan érinti ez az édesanyákat?

Nőként a munkában – Mit akar elérni az LMP a nők érdekében a munkaerőpiacon?

Nők a közmunkában – mit láthatunk országszerte a közmunkaprogramokban?

Otthonszülés

Időpont: június 20., szerda, 18 óra

Helyszín: Erzsébetvárosi Közösségi Ház, Wesselényi utca 17

 

2 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika 2012 7ker

Lássuk, mit hazudtunk a LáMPásban!

2012.06.12. 22:30 jt

A múlt csütörtöki testületi ülés és a Józsefváros újság friss számában levő egy oldalas cikk után új sorozatot indítunk. Felkérjük az internet közönségét, próbáljon segíteni nekünk, mi az a 27 állítólagos hiba, hazugság, csúsztatás amely a LáMPásban található, és amelyek listáját a fideszes képviselők nem kívánják megosztani velem. Ha ilyet találunk, azt természetesen helyreigazítjuk.

Két konkrét esetet említettek a képviselők, kezdjük is azzal a cikkel, ami a leginkább kivágta a biztosítékot:

Kocsis Máté devizaspekuláns?
Kocsis Máté szeptember 13-án a Józsefvárosi Önkormányzat bő kétmilliárdos (azaz 2 097 727 957) forinthitelét 281-es árfolyamon euróra konvertálta. Azóta a műveleten kamatnyereség képződött, de százmilliós (nem realizált) árfolyamveszteség is keletkezett. Erre neki a hatályos rendelet szerint csak akkor lett volna lehetősége – utólagos beszámolási kötelezettséggel –, ha „azonnali döntést igénylő és késedelmet nem tűrő” ügyről van szó. Ez természetesen nem lehet ilyen, hiszen ilyesfajta konverzióra folyamatosan lehetőség van. Ha pedig a rövid távú árfolyamingadozásokra kívánt játszani, az nem több, mint egyszerű devizaspekuláció.

Ez alapján úgy tűnik, hogy a Polgármester Úr nem szívlelte meg saját párttársai tanácsát sem: „Magyarország alapvető érdeke, hogy az ország devizakitettségéből származó jelentős pénzügyi  hátrányok már a közeljövőben megszűnjenek” (kormányszóvivői iroda).
Sajnos a helyzet ennél rosszabb: az [origo] körkérdése alapján januárban nyilvánosságra került,  hogy a legnagyobb devizahitelt végtörlesztő képviselő éppen Kocsis Máté volt: 2011-es (békeidőben számított) árfolyamon 40 milliós hitelét fizette vissza. Tehát tudja ő, hogy mennyire rossz a devizakitettség! Az utólagos beszámolási kötelezettségét végül is teljesítette: alpolgármestere útján a tranzakció után 8 héttel (azaz 8 üléssel) tájékoztatta a bizottságot az ügyletről.

Itt a cikk forrásait is közzé tudom tenni: az önkormányzat devizahitelének sajnálatosan rossz időpontban és árfolyamon történő konvertálásáról már minden fontosat megírtunk itt a blogon. Azóta mindösszesen annyi plusz információ derült ki, hogy a forint-euró oda-vissza váltogatások már régebb óta folynak: 2010. november 30-án és 2011. február 3-án is történt egy konverzió, amelyek egyébként nyereségesek voltak, de a bizottságnak mégsem készült róla beszámoló, csak a 2010-es költségvetési beszámolóban voltak megemlítve (a 2011-es konverzió annak hatályán kívül van, még nem ellenőriztem, tényleg benne volt-e ennek ellenére).
A kormányszóvivői iroda közleményéről egy cikk, valamint az [origo] cikke a legnagyobb devizahitelt végtörlesztő képviselőkről megtalálható itt.

Véleményem szerint a két dolog összekapcsolható, hiszen a Polgármester Úr a köz vagyonával gazdálkodva növelte annak devizaárfolyam-kitettségét, míg saját maga esetében ezzel ellentétesen járt el. A LáMPás Józsefváros Önkormányzatára semmilyen minősítést nem tett, a Polgármester Úr pedig közszereplő, tűrnie kell a kritikát.

Aki ezt másképp gondolja, vagy egyéb hazugságot, hibát, csúsztatást talál a cikkben, kéretik kommentben jelezni!

8 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: 2012 kocsis 8ker

Viszlát, Práter

2012.06.05. 11:57 jt

Május 17-én a képviselő-testület négy ellenző és egy tartózkodó szavazat mellett megszavazta a Práter utcai iskola iskola jogutóddal való megszüntetését, a Németh László Általános Iskolába olvad be ez a patinás intézmény. Az LMP képviselője nemmel szavazott, mert bár a kerületi iskolarendszer valóban átalakítást igényel, és erre egy logikus és gazdasági szempontból indokolt válasz lehet a két iskola összevonása, az eljárásban több szempont nem került mérlegelésre és a döntés előkészítése rengeteg hiányosságot mutat:

Egyeztetési folyamat, döntés-előkészítés hiányosságai
A szülői, diák és oktatói közösségek véleménye a döntést megelőző napokban érkezett be a hivatalba, szempontjaik így feltételezhetően nem kerültek mérlegelésre.
Úgy gondoljuk, hogy az ilyen döntéseket az érintettek intenzív bevonásával kell meghozni. Társadalmi egyeztetés során együtt gondolkodva kell kialakítani, megtalálni a leghelyesebb megoldást. Erre jó eszköznek tartottuk volna a fórumokat, és az anyagok időben történő világhálón valón és nyomtatásban való rendelkezésre bocsátását.
A hivatal immáron szokás szerint a kötelező törvényi minimumot teljesítette, és nem hagyott időt, információt, lehetőséget arra, hogy a kedélyek megnyugodjanak. Olyan iskolaösszevonás sohasem lesz, aminek a szülők, nevelők, dolgozók, diákok örülnek, azt azonban hisszük, hogy olyan átszervezés lehetséges, amelyet elfogadnak.
Az előkészítésre felkért közoktatási szakértő több kérdésre anélkül válaszolt, hogy a helyszínekre kilátogatott és az iskolákkal pontosan egyeztetett volna.

Körülmények a Németh László Általános Iskolában
Meglátogatva a Német utcai általános iskolát azt tapasztaltuk, hogy a tornaudvaron a pedagógusok autója parkol, mert a beton fel van töredezve, és balesetveszélyes.
A tornaterem nincs akkora, hogy kettéválasztható lenne, a tornaszoba csak kis létszámú alsós osztályok, kisebb gyerekek esetén alkalmas tornaóra megtartására. Azt gondoljuk, hogy ha a Práter összes osztálya átköltözik, és felmenő rendszerben bevezetik a mindennapos testnevelést, a tornaórák megtartása rövid időn belül nehézségekbe fog ütközni, majd lehetetlenné válik. (Az alpolgármester asszony, mint volt testnevelő, ezt másképp gondolta, az ülésen kétszer is felhozta, hogy hogyan tudott két osztálynak összevontan is érdekes foglalkozásokat tartani.)

A költözés irányának indokai
A mai napig nem értjük azt a döntést, miért a Práter költözik a Némethbe, és nem fordítva. 2011-ben készült egy (számunkra más okokból, pl reasszizmusba hajló megnyilvánulásai miatt vállalhatatlan) szakértői anyag, melyről itt a blogon augusztusban beszámoltunk.
4,5 milliót fizetett érte az önkormányzat tavaly nyáron, már akkor látható módon irányítottan megrendelésre készült,
valószínűleg az ügyosztályon meglévő táblázatok kimásolásával, megalapozandó egy jövőbeli iskolabezárást. Meglepő módon, az anyagot most sem az előterjesztés, sem a közoktatási szakértő, sem senki más nem hivatkozza, használja. Talán azért, mert azóta megváltozott a politikai szándék, és az ott megrendelt kijelentések most már nem kellenek (a polgármester az ülésen a politikai szándékot visszautasította). Például:
"Az elhelyezésre az osztályok számát tekintve a Práter utcai iskola az alkalmasabb" vagy
"A Németh Iskola jelen állapotában kevésbé alkalmas a két iskola befogadására, mert jelentősebb átalakítások nélkül jelenleg csak 26 tanuló csoport befogadására képes (ez 2 osztállyal kevesebb az összevonás után szükséges osztályszámnál), és további 4,5-5,5 tantermet csak az épület némi átalakításával lehet biztosítani. Ebben az esetben alig marad (6-8) egyéb kisebb helyiség a szertárak stb. befogadására. A bővített állapotot csak akkor lehet elérni, ha megszűnik a Gór Nagy Mária színésziskola épületen belüli elhelyezése (+ 3 - 3,5 osztályterem), és a gondnoki lakást szintén tanteremmé alakítják át (+ 1,5 - 2 osztályterem). További problémát jelent a megnövekedett tanári létszám elhelyezése stb."

Ehhez a témához az iskolák hasznos alapterülete az alapító okiratokból: Práter 4425m2, Németh: 4189m2, ebből pince 419, és lejön a színitanoda által használt hely.

Ezen majdnem egy éve ismert tények alapján gondoljuk, hogy az előterjesztők eleve azzal számolnak, hogy a szülők nem viszik át a gyerekek nagy részét, és az átvitt gyerekeket a már létező osztályokba fogják -úgymond- integrálni.

Esélyegyenlőség: HH, HHH gyerekek koncentrálása
A kerület iskolái között a Práterben és a Némethben a legmagasabb a hátrányos helyzetű tanulók aránya, 63 és 66% (zárójelben jegyzem meg, hogy még a Lakatosnál is magasabb mindkettőé, ott csak 58%, de ez ugye csak statisztika). Ugyan mitől növekedne a két legrosszabb mutatókkal rendelkező iskola összevonásával az esélyegyenlőség?
Ha a gyerekek érdekében tevékenykedünk, tervezni kellene tudni a hátrányos helyzetű tanulók integrációját. Ebből a szempontból ez egy nagyon rossz időpont egy átszervezésre, most éppen minden bizonytalan (hála a "nagyszerű" oktatási kormányzásnak, amelyet egyébként az Orbán kormány ország ellen elkövetett legnagyobb bűnének tartunk), nem lehet tervezni semmivel. Nem egy rossz iskolából kell rázúdítani a gyerekeket egy rosszabb iskolára, hanem végig kell gondolni és meg kell vitatni egy integrációs stratégiát. Meg kellett volna fontolni, hogy a tanulók különböző iskolák közötti szétszórása nem segítené-e jobban integrációjukat.

Pedagógusok
Az önkormányzat nem dolgozott ki stratégiát, mi lesz a munkanélküli pedagógusokkal, akiket a Németh utcai iskola nem tud teljes egészében átvenni, csak akkor ha a tanulók min. 80%-a átjelentkezik az iskolába, amit viszont erősen kétlünk.

Pályázat
A kerület többi iskolájához hasonlóan a Práter is részt vett egy TÁMOP pályázatban, amelyben vállalta az Önkormányzat, hogy a programot a megnevezett helyszíneken folytatja. Ezt az új helyzetben teljesíteni nem tudja, így félő, hogy a bezárással a pályáztató visszakéri a támogatást vagy annak egy részét.

Sajnos a Práter 119 éves története bevégeztetett. Egy olyan eljárásban, amely az LMP részvételi elveivel ellentétes. Elképzelhető, hogy ha nekünk kellett volna meghozni a döntést, hasonló eredményre jutunk, de semmiképp sem ilyen eljárásban.

Várjuk a további fejleményeket a költözéssel, és az Práter épületének hasznosításával kapcsolatban, ezekről itt a blogon be fogunk számolni.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika 2012 8ker

Budapesti LáMPás

2012.05.31. 11:30 jt

Nemrégiben megjelent az LMP újságjának, a Budapesti LáMPásnak az új száma. Az újságból az utóbbi fél év fontosabb kerületi, fővárosi és országos történéseit ismerheti meg az olvasó az LMP szemszögéből. Ne csak az egyszínű kerületi médiából tájékozódjatok, tájékozódjanak!

Az összes kerületi kiadás elérhető itt: lampas.lehetmas.hu

Közös össz-budapesti oldalak
Terézvárosi oldalak
Erzsébetvárosi oldalak
Józsefvárosi oldalak

Terézváros
Erzsébetváros
Józsefváros

 

 

ui: aki Józsefvárosban nem kapott volna ilyet, kérem jelezze itt kommentben vagy a jozsefvaros@lehetmas.hu-n, és küldünk, viszünk!

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: önkormányzat 2012 lámpás 8ker 7ker 6ker

Fórum a Hunyadi tér jövőjéről

2012.05.29. 20:13 palkotamas

 

Az önkormányzat tervei szerint megújul a Hunyadi tér. Erről a régóta esedékes lépésről, illetve a tervekről rendezünk beszélgetést június 2-án, szombaton, 11.00 órakor, a Hunyadi téren.

Jók-e a tervek? Kell-e zenepavilon és szökőkút? Milyen lehetőséget kapnak az őstermelők? Fel kellene-e újítani a sportpályát is? Milyen zöldfelület szolgálná legjobban a helyieket, jó-e a tervezett kávézó-kioszk? Vélemények, kritikák és jobbító javaslatok.

A fórum helyszíne: Hunyadi tér, LMP sátor.
A fórum időpontja: június 2. szombat 11.00 óra.
 
Résztvevők:
Cake Olivio, önkormányzati képviselő
Heltai László, az LMP szóvivője

Szólj hozzá! · 1 trackback
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: 2012 6ker

Ledolgozható a lakbérhátralék? Talán Józsefvárosban is lehetséges lesz.

2012.05.26. 12:44 jt

Flaskár Melinda az LMP a Józsefvárosi Önkormányzat Humánszolgáltatási Bizottsága mellett dolgozó szakértője több civillel és önkormányzati képviselővel együtt Nagykanizsán járt, hogy megvizsgálja a helyi Szociális Építőtábor program józsefvárosi adaptációs lehetőségeit. (Helyi sajtóbeszámoló, és józsefvárosi civil beszámoló.)

A programot 2010-ben szervezték meg először a Társadalomelméleti Kollégium hallgatói, melynek eredményeként több tucatnyi ember csökkenthette munkával lakbérhátralékát, és a - főként fővárosi- önkéntesekkel együtt végzett munkának köszönhetően három háztömb – és környezete – nyert új külsőt, kapott új födémet, szigetelést, vakolatot.

A program keretében a Szociális Építőtábor Egyesület megállapodást kötött az Nagykanizsai Önkormányzattal, melynek keretében a lakbérhátralékkal rendelkező önkormányzati bérlakást bérlők napi 5600 Ft-jával dolgozhatták le hátralékukat.

 
Ez a borzasztó egyszerű megállapodás sokakat mentett meg a kilakoltatástól, ugyanakkor hozzájárult az önkormányzat vagyonának állagmegőrzéséhez, illetve javításához.

Nem volt szükség bonyolult rendeletmódosításokra, ugyanis a Lakástörvény lehetővé teszi, hogy ha a bérlő saját bérleményén végez el felújítási munkálatokat az beszámítható legyen a lakbérbe, így járulékok sem terhelték ezeket a kifizetéseket, melyek nem készpénzben történtek meg, hanem a hátralékok leírásával (1993. évi LXXVIII. Törvény 10.§ (3) bekezdés).

Forrás: szociális építőtábor - facebook

A sikeres programról többek közt a Zalai Hírlap is beszámolt. A cikk szerint a hátralékosok 2,5 millió Ft lakbértartozást dolgoztak le elvégezve egy 9 lakásos társasház részleges felújítását, mintegy 24 lakás födémszigetelését végezve el.

Tavaly a nagykanizsai szociális építőtábor lett a legjobb szociális innovációkat jutalmazó osztrák Sozial Marie-Díj nyertese.

A Sozial Marie-Díjat 2005 óta ítélik oda a legjobb szociális kezdeményezésnek Ausztriában és a szomszédos országokban. Célja, hogy a széles nyilvánossággal is megismertesse a hosszú távú szociális projekteket, és követésükre ösztönözzön.

A zsűrihez idén 265 pályázat érkezett, amelyek közül a nagykanizsai szociális építőtábort választották a legjobbnak. "Csodálatos, ahogy a politikai-társadalmi érzékenység szó szerint építő támogatásban nyilvánul meg" - hangzott a zsűri indoklása.

Forrás: http://8ker.blog.hu/2012/05/14/a_kanizsai_medve

Információink szerint több fővárosi önkormányzat gondolkodik a projekt bevezetésén. A józsefvárosi civilek, önkormányzati képviselők és a téma iránt érdeklődő egyetemi hallgatók utazást az Ökotárs Alapítvány finanszírozta, mely szervezetnek ezúton is köszönjük, hogy a mi szakértőnknek is lehetővé tette, hogy Nagykanizsára utazzon, és a helyszínen tudjon meggyőződni a projekt eredményességéről.

2 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika önkormányzat 2012 civilek 8ker lmp

A civilekről - a civilektől!

2012.05.25. 11:53 jt

A rendezvény kezdete előtt másfél órával csörgött a telefonom. Dr. Kocsis Máté kabinetirodájáról kerestek: sajnos –a korábban ígértek ellenére –, a Fidesz-KDNP helyi szervezetének egy képviselője sem vesz részt a rendezvényen. Ám írtak egy levelet, melynek céljaként az LMP blogján közzé tett cikk kritikáját jelölték meg, és az LMP-t minősítgették. A levelet kérésüknek megfelelően a rendezvény elején felolvastam, teljes terjedelmében elérhető itt. Egyik tagunk szubjektív beszámolóját a rendezvényről a következőkben olvashatják.

Jakabfy Tamás
képviselő

2 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: civil 2012 józsefváros 8ker

Aranykalitka díszpintyeknek?

2012.05.20. 22:29 bmmv

 

Civil önigazgatás józsefvárosi módra

Ideológiai bukfencek a józsefvárosi önkormányzat civil stratégiájában

 

    Az alábbi cikk 2011 őszén íródott, most a csütörtökre szervezett fórum apropóján tesszük közzé. Köszönjük a szerzőnek!

 

 

 

Prológus

 

Az elmúlt évek „unikális” városfejlesztési eredményeire büszke józsefvárosi önkormányzat a „városfejlesztés kiszámíthatósága”, „újabb erőforrások bevonása” és a „kerület rendezettségi látványának” javítása érdekében egy új kerületi civil stratégiát dolgozott ki. Az önkormányzat honlapján taláható „Civilváros” koncepció társadalmi vitájáról nemcsak a gyanútlan olvasó értesülhet a honlapon keresztül: a Kesztyűgyárban történt szeptember eleji polgármesteri ismertetésre sem a kerület ismert és fontosabb civil szervezetei (http://8ker.blog.hu/2011/09/04/civil_strategia) sem az önkormányzati munkában képviselővel és bizottsági taggal is jelen levő LMP nem kaptak meghívást. A koncepció kidolgozásába az önkormányzat nem tartotta fontosnak bevonni a közpénzből a köz érdekében tevékenykedő ellenzéki önkormányzati képviselőket és bizottsági tagokat - annak ellenére sem, hogy az LMP például több ízben jelezte együttműködési szándékát a kerület civil referensi munkájával és a kialakítandó civil stratégiával kapcsolatban. Intő jel arra, hogy mennyire tekinti az önkormányzat valóban partnernek a civileket. Az elkészült koncepció így viszont tisztán tükrözi azt, hogy mit is gondol 2/3 birtokában a kerületi vezetés a civilség lényegéről, és a hatalom szerepéről a civilség működési területének beszabályozásában.

 

 

Lojális civilek a „bűn városával” szemben a polgári Józsefvárosért

 

„Civil az, akit mi annak tartunk” – üzeni az önkormányzat, sőt tovább megy, alesetként megalkotja a „józsefvárosi civil” fogalmát, mint az általános civilségnek „kerületre jellemző egyedi értelmezését”. Nem hagy kétséget afelől, hogy ezt hogyan kell értenünk: olyan életképes, közcélú aktivitásra törekvő személy/szervezet, amelynek célja „Egybeesik a Józsefvárosi Önkormányzat által kitűzött közösségi célokkal, vagy azzal összehangolható.

Közszolgáltatási kapacitást vált ki, vagy erősít meg. A közigazgatási keretek között történik, nem irányul annak megváltoztatására.”

Hol itt a gond? Először is az, hogy józsefvárosi civil nem úgy lesz valaki, hogy Józsefvárosba költözik, önként és szabadijében a környezetében fontosnak tekintett ügyeket fevállalva aktív, felelős állapolgárként tesz a köz érdekében - hanem úgy, hogy pályázik az önkormányzathoz. Pályázata elbírálásáról pedig a képviselőtestület dönt, és „Döntésével a következő naptári évre a listában szereplő civilek józsefvárosi civillé válnak.” Mi lesz az elutasított pályázókkal? Ha nem mi ősülnek józsefvárosi civilekké, akkor az önkormányzat minősítésének hiányában minek tekintsük őket? Nem józsefvárosiaknak? Vagy nem civileknek - akkor minek? Az október végéig tartó, honlapon meghirdetett társadalmi egyeztetés során talán erre is választ kapunk. Az viszont már most nyilvánvaló, hogy az „új józsefvárosi rendbe” Józsefváros lakóinak elsöprő többsége nem fog józsefváros civilként beférni, hiszen vagy nem is pályázik, vagy ha elutasítják pályázatát, akkor azért nem kaphatja meg józsefvárosiságára és civilségére a képviselőtestület hivatalos pecsétjét. Első bukfenc: ebben a szemléletben nem nehéz felismerni azt a kirekesztő attitűdöt és arroganciát, amely általában is jellemzi a hatalmon levő „polgári” párt társadalompolitikáját és ideológiáját – és amely lényegileg ellentétes az erős civil társadalommal rendelkező országokban kialakult befogadó civil attitűddel.

Második gond az, hogy józsefvárosi civil az lehet, akinek céljai „egybeesnek az önkormányzat által kitűzött célokkal”. Ez miért probléma? A civilség hagyományos szerepfelfogása az erős civil öntudattal rendelkező, széles önkéntességet értékként kezelő társadalmakban az ún. „watchdog” szerep, az őrzőkutya szerepe: olyan területeken engednek teret az önszerveződésnek és az alulról jövő társadalmi kezdeményezéseknek, ahol a közösség választott képviseleti intézményei és szervei alulműködnek, nem kellően problémaérzékenyek vagy esetleg céljaiban korrumpálódnak. Az önszerveződő és öntevékeny civilség ilyen értelemben a társadalom immunrendszereként működik, egyfajta társdalmi szelepként, amely jelzi a kritikussá váló terüleket és alternatív megoldásokat kínál. Működésének alapfeltétele ebben az értelemben a „hivatalos intézményi rendszeren kívüliség”. Amennyiben viszont Józsefvárosban ilyen direkt módon rendelődik alá a képviseleti intézményrendszer céljainak, épp hiánypótló, kiegyensúlyozó, immunizáló szerepét nem tudja teljesíteni, és „watchdog” helyett házi ölebbé válik. Második bukfenc: az önkormányzat civil koncepciója a hatalmi intézményrendszeren belülre emeli be a „jó civileket”.

A harmadik gond a „közszolgálati kapacitás kiváltásával” van. Az önkormányzat célja, ha csak szűken anyagi szempontból nézzük, valamennyire érthető. A gazdasági válság és megszorítások idején nagyon is logikusan hangzik, hogy azokra a közfeladatokra, amelyekre nem elegendőek a források, valamilyen típusú „önkéntes” munkaerőt vonjon be. De hogyan valósul ez meg Józsefvárosban? Példaként az önkormányzati elképzelés az önkéntes szemétszedők civil csoportját említi, akik utcai tisztaság örző-védő tevékenységükkel hiánypótló közfeladatot látnak el, és az önkormányzati stratégia szerint szervesen együtműködnek a közhatalommal. Ha például a környezet rendezettségének javítását célzó tevékenységük során „deviáns hajléktalannal” találkoznak, rögtön rendőrt hívnak, azaz „A takarítócsapat értesíti a Józsefvárosi Közrendvédelmet, amely megjelenik, intézkedik, a takarítás folytatható.” Itt azonban nem állnak meg civiljeink: „Mivel azonban tudják, hogy a működésüket összehangoltan segíti a Józsefvárosi Közrendvédelem, és a kerületi szociális rendszer, ezért fölveszik a kesztyűt. Úgy döntenek, hogy járőrcsapatokat szerveznek az általuk karbantartott tér megóvására.” Ezzel „el is jutunk a polgárőrség szükségszerűségéhez”, folytatja a civil koncepció, azaz a társadalmi önszerveződésből könnyedén átléptünk egy paramilitáris képződmény szükségszerű kifejlődésének megideologizáláshoz. Harmadik bukfenc. A továbbiakhoz már kommentár sem szükséges a koncepcióban szerepelő összegzéshez: „Közgazdasági szempontból a civil aktivitás nem más, mint magasan motivált, szervezett humán erőforrás. Mivel a közszolgáltatások önkormányzati biztosítása során a legnagyobb költségtétel mindig a munkabér, könnyen belátható, hogy jelentős megtakarítás érhető el a közrendvédelmi feladatok egyes részeinek civil kiszervezésével.”

A definíció utolsó mondata szerint olyan civil tevékenység támogatható, amely „A közigazgatási keretek között történik, nem irányul annak megváltoztatására.” Itt példa hiányában csak találgatásokra hagyatkozhatnánk, és a közigazgatási keretek fogalmának érelmezésére, amit nem teszünk. Reméljük, hogy a koncepció társadalmi vitájában lesz arra lehetőség, hogy a hatalomhoz lojális „udvari civil” fogalmát, ami elsőre az ember eszébe jut, az önkormányzat segítségével közösen átértelmezzük.

A józsefvárosi civilekké nyilvánított jó civilekből a koncepció szerint létrehozzák a Józsefvárosi Civil Alapítványt, amely „a Józsefvárosi Civil Önigazgatás döntéshozatali szerveként működik”. Közgyűlésének egyelőre legfontosabb érdemi feladata az 5 fős Kuratórium létrehozása, „A továbbiakban e kuratórium dönt a civil pénzek felhasználásáról.” – mégpedig az önkormányzat által jelentősen megemelt, 10-20 milliós forintos évi keretről. Nem szűkkörű ez az 5 fős testület Jószefváros civil prioritásainak és civil közpénzeinek eldöntéséhez? Végül, hogy a szervezeti hierarchia és a központi irányíthatóság teljes legyen: „Egy majdan kialakuló „nagyrendszerben” be kell emelni a közigazgatásba a „főcivilt”, hogy a rendészeti és logisztikai támogatási igények kellő nyomatékot kapjanak.” – azaz a Civilügyi Alpolgármestert. Ismét nem nehéz felfedezni azt a fényévnyi távolságot, amely a civil társadalomra jellemző önszerveződés, az alulról jövő kezdeményezések spontán és demokratikus elvek szerinti rendeződése, illetve a józsefvárosi koncepcióban a hatalmi rendszerbe beemelt „főcivil”, mint civilrendszer irányító között van. Újabb bukfenc, vagy inkább salto mortale Józsefváros módra? Az így megválasztott civil önigazgatás garantálja majd a civilek „politikától való függetlenségét” abban a józsefvárosi önkormányzatban, ahol a tavaly lezajlott önkormányzati választás óta pldául egyetlen ellenzéki képviselői indítványt sem szavazott meg a józsefvárosi képviselőtestület 2/3-os fideszes többsége …

 

Epilógus

Az az anyag, amelyből a fenti dőlt betűs idézetek származnak, nem titkosszolgálati eszközökkel, kémkedéssel vagy vesztegetéssel került birtokunkba, hanem a Józsefvárosi Önkormányzat honlapján hivatalosan elérhető „Civilváros - Józsefváros Civil Stratégiája” című, a honlapon keresztül társadalmi vitára bocsátott anyag. Egy új jövőkép rajzolódik ki belőle, ahol a „fejlesztési célú vállakozói tőke beáramlásának” elősegítésére és közfeladatok forráskímélő módon való ellátására a józsefvárosi civilség meghatározása sajátos ideológiai átformáláson megy át - az új „polgári rendben” radikálisan átértelmeződik a civilség fogalma. Hogy mi marad meg a 8ker lokál színeiből? Meglehet, nem a hivatalosan „józsefvárosi civilekké” nyilvánítottakon múlik majd …

 

 

8ker lakos

Egy józsefvárosi civil

LMP tag

 

 

 

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: civil 2012 józsefváros 8ker

Vita Józsefváros "Civilváros" koncepciójáról - esemény

2012.05.08. 13:29 bmmv

 

A józsefvárosi "Civilváros" koncepció

Beleszóljon-e a politika a civil életbe?

  

május 24. 17-19 óra

Helyszín: Részeg Szabó vendéglő, alagsor, Népszínház u. 26.

 

 Azt valljuk, hogy a demokrácia nem működik erős civil részvétel és kontroll nélkül. Ezt a civileknek (értsük ez alatt az állampolgárokat vagy azok társadalmi szervezeteit) és a döntéshozóknak is tudniuk kell, illetve nem árt ha erre egymást rendszeresen figyelmeztetik.

Az elmúlt hónapokban több kérdésben is egyre aktívabb civil aktivitás mutatkozott meg a kerületben. Mindeközben Józsefváros Önkormányzata is számos olyan döntést hozott, amely érinti a kerületi civil szervezetek mindennapjait. Benyomásunk az, hogy ezek a kezdeményezések és intézkedések nem mindig találkoznak, illetve, hogy annak ellenére, hogy dr. Kocsis Máté 2011 szeptemberében a nyilvánosság elé tárta civil koncepcióját, a civilek és az Önkormányzat együttműködésének keretei nem lettek lefektetve.

Ezért magunk kezdeményezünk 2012. május 24-ére egy olyan nyilvános találkozót. A vitán az önkormányzat, az LMP és a civil szervezetek képviselői ütköztetik véleményüket a Józsefvárosi Önkormányzat tavaly meghirdetett Civilváros koncepciójáról, és arról, hogy működhetnek együtt a politikai és társadalmi célokat kitűző szervezetek egymást segítve, egymás véleményének és céljainak tiszteletben tartásával a kerület fejlődéséért.

 Meghívott vendégek

1. Szabó Tímea, az LMP országgyűlési képviselője

2. dr Kocsis Máté, polgármester (Fidesz)

3. Balogh István Szilveszter, józsefvárosi képviselő (Fidesz)

4. Jakabfy Tamás, józsefvárosi képviselő (LMP)

5. A józsefvárosi civil szervezetek később megnevezendő szószólja Kánya Kinga független szakértő (aki a 2011 őszén szervezett Civil Egyeztető Fórum eredményeit mutatja be) 

És várunk minden józsefvárosit, civilt vagy nem civilt - kit kinek vallja magát - hogy elmondja álláspontját önkormányzat, politika és civil szektor együttműködéséről, autonómiájáról, vélt és valós szerepeiről.

 

 

15 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: program civilek józsefváros lmp

Rónaszékiné nem ismeri az általa irányított szociális területet sem!

2012.05.04. 22:41 LMP 678

Április 26-án újabb rendkívüli testületi ülés zajlott le Erzsébetvárosban. A napirendi pontok között több szociális tárgyú előterjesztést találtam, legnagyobb meglepetésemre Rónaszékiné Keresztes Monika alpolgármester asszony háromnak is előterjesztője volt. A legfontosabbnak, a szociális ágazat 2011. évi beszámolójának is. Kíváncsian vártam, megtiszteli-e az ülést személyes jelenlétével. Ott volt, de nem volt benne köszönet.
A napirendi pontnál (is) szót kértem, felsoroltam a kérdéseimet, direkt Monikának mint
előterjesztőnek címezve.
Ő  megköszönte a Szociális Iroda vezetőjének a kitűnő szakmai anyagot – lelkesen említve, hogy ő (mármint Monika) is elolvasta! Szociális ügyekért felelős alpolgármesterként! Havi bruttó 652 ezer Ft-ért, előterjesztőként! Ezután megkérte kérdéseim megválaszolására a Szociális Iroda vezetőjét, ezzel elismerve, hogy neki fogalma sincs, mit kellene válaszolni. Tanúbizonyságát adva, nem érti és nem tudja, mi történik a kerületben szociális ügyekben sem!

A legtragikusabb, hogy egy pillanatra sem érezte, ez az egész mennyire méltatlan és megalázó Erzsébetváros számára.

Újra megkérem tehát, mondjon le az alpolgármesteri tisztségről!

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: 2012 erzsébetváros 7ker

Politikai pornográfia

2012.04.24. 11:12 bmmv


Követeljük Szegedi Péter távozását Józsefváros Önkormányzatának Humánszolgáltatási Bizottságából!

 

Aki Józsefvárosban nyíltan különböző származású szomszédai ellen uszít, az nincs tisztában azzal, hol lakik. Józsefváros hagyományosan soknemzetiségű és -vallású kerület, a legtöbb lokálpatrióta ezt tudja is, és büszke is rá. Így tesz évtizedek óta a kerület mindenkori vezetése is. Ezt a hagyományt követve nevezett el a mostani vezetés is iskolát Molnár Ferencről, állít szobrot Bauer Sándor emlékének, vagy készül utcát elnevezni Scheiber Sándorról. Tudják, hogy ezek a különben zsidó vallású személyek milyen múlhatatlan érdemeket szereztek életükben vagy mártírhalálukkal. De Szegedi Péter nem osztja nézeteiket, saját torz világképét nyilvánosan is vállalva terjeszti az antiszemitizmust, és politikai utalásokat tartalmazó pornográf tartalmú fotókat oszt meg egy közösségi portálon.

 

Az, hogy a Jobbik egyik tagja nyilvánosan és büszkén vállalva nézeteit uszító, ízléstelen és antiszemita megnyilvánulásokat tesz, nem újdonság. Ám az elfogadhatatlan, hogy olyan bizottság tagja teszi mindezt, amelyik egyebek között a kerületi oktatás, civil élet és az egyházak tevékenységével is foglalkozik.

 

Amennyiben Szegedi Péter nem mond le önként bizottsági tagságáról, és a képviselő-testület Fideszes vagy KDNP-s képviselői nem kezdeményezik megbízatása visszavonását, mi majd kezdeményezzük.

 

LMP

Józsefváros

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Amit szabad a lengyelnek, magyar meg ne próbálja!

2012.04.23. 15:00 jt

A józsefvárosi FIDESZ-KDNP frakció múlt csütörtökön a következő szó szerinti idézésre méltó közleményt adta ki (forrás):

Meglepve látta a Józsefvárosi Önkormányzat vezetése a Zuglói Önkormányzat illetve Papcsák Ferenc elleni tüntetés hangadói között Jakabfy Tamás, józsefvárosi LMP-s önkormányzati képviselőt. Érdeklődéssel figyeltük, hogy Jakabfy Tamás vajon miért aggódik Zuglóért, a zuglói önkormányzat döntéseiért és a zuglói lakosokért, miért nem arra fordítja idejét és figyelmét, hogy Józsefvárost segítse. 

A képviselő ugyanis egy „Elég volt” táblával tüntetett egy olyan önkormányzat ellen, amelyhez – tudomásunk szerint – nincs köze, egy olyan megmozduláson, amelynek minden pontját cáfolni tudja a Zugló vezetése.

Segítségül, hogy az LMP egy szem józsefvárosi képviselője más csoportokkal is sorsközösséget tudjon vállalni, egy rendezvénynaptárt fognunk átadni, amelyben az ország minden településéről szerepelnek a várható tüntetések időpontjai. 

Javasoljuk Jakabfy Tamás képviselő úrnak, hogy gondolkodjon el azon, melyik kerület fontos számára, és ha letette a voksát egy mellett, akkor foglalkozzon annak ügyeivel.

Józsefvárosi FIDESZ-KDNP

A közleményt a mai tudásom szerint két (általam korábban nem ismert) online portál hozta le. Komoly igény volt rá a médiában :)

A dolog nem igényel sok kommentárt, természetesen mindenkit megillet a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadsága, beszéljen inkább a bejegyzés címe, és a stop.hu cikke, akiknek feltűnt, mekkora hülyeség is ez, és megkérdezték a véleményem. Szánom-bánom vétkemet, elég visszafogottan nyilatkoztam.

Azért tüntettem Zuglóban, mert azt a kerületet olyan ésszerűtlenül, átláthatatlanul és arrogánsan vezetik, hogy az nem csak a szomszédos Józsefvárosba, de még annál sokkal messzebbre is elhallatszik. Amennyiben nálunk is úgy hemzsegnének a fölösleges kiadások, mint Zuglóban, itt is megrendelnék a kerület borát Egerből milliókért, erdélyi ingatlant vásárolnának, és mindezek fedezetére újabb helyi adókat vetnének ki, akkor bizony az itteni tüntetéseken is részt vennék a táblával. Sőt!

A kettős mérce elképesztő: március 15-én a lengyeleket barátként fogadják, én pedig még a szomszéd kerületbe se tehessem be a lábam? Azt hiszem, erre joggal mondhatom, hogy "Elég volt"!

1 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

A Föld Napján mi is fát ültettünk

2012.04.23. 00:39 jt

Az LMP csapata csatlakozott az önkormányzat akciójához, és a PR eseményektől távol, a Százados út és a MÁV kolónia környékén szedtük a szemetet. Ebben segítségünkre voltak az önkormányzati intézmények alkalmazottai és helyi lakosok is. Az utcákról kb 8-10 zsák hulladékot gyűjtöttünk össze, és felszámoltunk egy illegális hulladéklerakót is, ahonnan 10-12 zsák jött össze.

Mivel a környéken nemrég fejeződött be egy fatelepítési hullám, a Föld Napján a Fiumei úton tudtunk fákat ültetni. Miután ezzel végeztünk, a Teleki téren megtekintettük az LMP 2010-es március 15-i ünnepségén elültetett fákat. 

Szívesen dolgozunk máskor is a tisztább, zöldebb kerületért!

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: 2012 józsefváros várospolitika 8ker lmp köztisztaság

Hajléktalanná váló családok Józsefvárosban

2012.04.19. 13:43 jt

 

Az LMP Józsefvárosi tagjait megkereste egy hölgy, aki önkormányzati bérlakásából április 30-i hatállyal kerül kilakoltatásra, 1 millió Ft díjhátraléka miatt. Az ügyről a hölgy a Magyar Nemzet március 30-i számában nyilatkozott. Személyiségi jogait tiszteletben tartva elsősorban azokat az információkat használom fel, melyeket a cikk a nyilvánosságával felvállalt. Ügyét most részletekbe menően nem mutatom be, csak pár alapinformációt, melyek ahhoz segítenek, hogy a rendszerszintű problémákra rávilágítsunk. Ez a hölgy problémáját önmagában nem oldja meg, de talán annyi elégtételt adhat számára, hogy nem csak ő hibáztatható azért ha esetleg utcára kerül, ahogy azt a cikk szerint a hivatal munkatársai rendszeresen sugallják vagy nyíltan állítják neki. A történet egyik ironikus pontja, hogy a hölgy korábban maga is a Családsegítő Szolgálat munkatársa volt.
 
Tünde 2004 óta él abban az önkormányzati bérlakásban, amelybe egy szükséglakásból került. Vele él legidősebb lánya (4 gyermeke van összesen) és a lánynak az 5 hónapos gyermeke. Az ügy már évekkel ezelőtt kezdődött, amikor először gyűjtött össze nagyobb tartozást, akkor kapott adósságcsökkentési támogatást, meg részletfizetési lehetőséget, de tartozásai visszafizetésével több okból elmaradt, majd túllépve a 750 000 Ft-os rendeletbeli határt is, elesett a további adósságkezelési lehetőségektől.
 
Először a Gyermekjóléti Központot kerestük meg, majd a jegyzőt, akitől - az unokára tekintettel - kértük, hogy nézzen utána az ügynek, és amíg nem lesz megnyugtató megoldás, halassza el a kilakoltatást. A jegyző arról tájékoztatott minket, hogy erre nincs módja. Megtudtuk továbbá, hogy a hölgynek, mivel jelenleg jogcím nélkül tartózkodik a lakásban és tartozása van, nincs lehetősége arra, hogy további segítségért forduljon az önkormányzathoz. A család jelenleg együtt próbál albérletet találni.
 
A vele élő lányának, aki a kisbaba anyja elvi szinten a következő lehetőségei lennének:
- Anyaotthonba kerülhet gyermekével, de az anyaotthonok tele vannak, annyira, hogy már a várólistára sem vesznek fel senkit (erről a Gyámhivatal informált minket), és nemcsak Budapesten, hanem annak 40 km-es körzetében sincs már hely.
- Családok Átmeneti Otthonába kerülhet, de Józsefváros Önkormányzatának önálló fenntartásban nincs ilyen intézménye, a hatodik kerülettel van ellátási szerződés két család részére, ezek a helyek beteltek.
- Józsefvárosban léteznek úgy nevezett krízislakások – van üres, de ezek most nincsenek beköltözhető állapotban.
 
A Gyámhivatal vezetője elmondta nekünk, hogy természetesen, ha a család nem tud fedélt találni, akkor nekik kötelességük lesz a kiskorút elhelyezni, és a családból kiemelni. És itt jön a helyzet egyik csapdája:
Ha a család arról nyilatkozik, hogy maguk oldják meg a helyzetet, és albérletbe mennek, akkor önként elsétálnak az önkormányzat látóköréből, és nem kapnak a továbbiakban lakhatás terén segítséget. Ha viszont segítséget kérnek, vagyis az anya kéri a fenti lehetőségek bármelyikét, akkor azt is bevallja, hogy nincs hová mennie. Mivel nincs szabad kapacitás, az egyetlen logikus következmény az lehet, hogy ekkor tényleg védelembe veszik, majd kiemelik a családból a gyermekét. Feltételezhetően ezzel tisztában van, ezért nem is kér segítséget. Ezért választották azt, hogy bár megtakarításuk nincs, albérletben próbálnak tovább élni.
 
A történet önmagában is rémisztő, ha valaki végiggondolja, hogy gyermekeiket önállóan nevelő nők kerülnek a hajléktalanság közelébe, átesnek a szociális háló résein. De rémisztőbb akkor, ha tudjuk, hogy Józsefvárosban akár több tucat családot is fenyeget közvetlenül hasonló sors, (csak az önkormányzati bérlakásokban élők közül, a magántulajdonukat elveszítők még e fölött vannak)  és a kerületnek nincs további kapacitása arra, hogy ellássa őket. A jelenlegi férőhelyek száma és az ellátásra fordítható pénz nem elég ahhoz, hogy ezeket a családokat megmentse a hajléktalanná válástól.
 
Üdvözöljük a jegyző asszony azon törekvését, hogy megerősítette a Kisfalu Kft. és a hivatal egyes irodái között korábban már létrejött jelzőrendszert, az ingatlankezelő cég munkatársai a három hónapot meghaladó tartozás esetén is jeleznek, hogy a bérlők már kisebb tartozásaik esetén találkozhassanak a hivatal munkatársaival, és segítségért fordulhassanak az önkormányzathoz.
 
Az eset rámutat arra, hogy a Családok Átmeneti Otthonának kapacitásbővítését vagy akár saját intézmény létrehozását nem halogathatja tovább Józsefváros. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény kimondja, hogy [i](94§) „Az a települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat, amelynek területén harmincezernél több állandó lakos él, családok átmeneti otthonát köteles működtetni.”
A Családok Átmeneti Otthonának feladatmegjelölésekor a törvény meghatározza, hogy[ii] (51. §) „A családok átmeneti otthona legalább tizenkettő, de legfeljebb negyven felnőtt és gyermek együttes ellátását biztosítja.”
A törvény lehetővé teszi, hogy ezt a kötelezettséget társulásban vagy ellátási szerződés révén biztosítsa az Önkormányzat. Véleményünk, illetve szakértőnk jogértelmezése szerint ebben az esetben is biztosítani szükséges a minimális létszámot, tehát a szerződést minimum 12 fő ellátására kell megkötni. Azzal, hogy Józsefváros jelenleg 2 család, vagyis 8 fő számára kötött szerződést, mulasztást követ el.
Felül kell vizsgálni, hogy van-e lehetőség a közeljövőben önálló, lehetőleg 12 főnél nagyobb kapacitású intézmény létrehozására, ha nincs, akkor módosítani kell a hatodik kerülettel kötött szerződést, biztosítva a minimális létszámot.
A Családok Átmeneti Otthona intézmény ugyanakkor nem a legideálisabb a lakhatási körülmények tekintetében. Az ENSZ állásfoglalása szerint ez az intézménnyi típus emberi jogokat sért. Ezért a jövőben célszerűbb olyan intézményi keretek létrehozása, amely a családok számára önálló életteret, nyugalmat, és biztonságot ad. Erre a kerületünkben létező krízislakások hálózata az Intenzív Családmegtartó és Családtámogatási Szolgáltatással kiegészülve alkalmas lehet.
Nagyon jónak tartjuk, hogy a kerület öt lakást biztosít krízislakásként a bajba jutott családok számára. Javasoljuk a jövőben a lakások számának bővítését. Ugyanakkor sajnáljuk, hogy jelenleg az üres krízislakások nincsenek beköltözhető állapotban. Önkéntesek bevonásával, civil szervezetekkel együttműködve, akár magán adományok gyűjtésével meg lehetne gyorsítani a felújítások folyamatát ( a Habitat for Humanity Foundation már dolgozott a kerületben hasonló projektben, de a TEK Szociális Építőtábor program csapatát is felkereshetjük). Egy ilyen programban az LMP tagjai is szívesen segítenek, mind fizikai munkával, mind adományok gyűjtésével vagy önkéntesek toborzásával. A kerületben működő Szigony-Útitárs Nonprofit Kft. vagy a Moravcsik Alapítvány is szervezi olyan megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását, akik ebben a munkában részt vehetnek.
A képviselő-testület lehetővé tette, hogy a LÉLEK programban 20 lakás váljon kedvezményes feltételekkel bérelhetővé hajléktalanok számára. Meg kell vizsgálni, hogy ezek között van-e olyan ahova teljes családok költözhetnek, illetve bővíthető-e ez a lehetőség családok számára.
A társadalom mind szélesebb rétegei vannak leszakadóban. Józsefváros Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója utoljára 2009-ben készült, 2011-ben elmulasztotta az Önkormányzat ennek megújítását pedig törvény kötelezi a két évenkénti megújításra ( A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény)[iii], így érthető, hogy a jelenlegi szociális krízisre nem tud megfelelően válaszolni. Idén bízunk benne elkészül az új koncepció és reméljük, hogy reális válaszokat ad majd a kerület lakosságának egyre romló szociális problémáira,és kiemelten kezeli majd a hajléktalanná válás megelőzését.
 
Bálint Mónika, LMP, Józsefváros (a Humánszolgáltatási Bizottság külsős tagja)
Flaskár Melinda LMP (a Humánszolgáltatási Bizottság tanácsadója)


[i]           94. § (1) A települési önkormányzat, fővárosban a fővárosi kerületi önkormányzat feladata a gyermekek védelme helyi ellátó rendszerének kiépítése és működtetése, a területén lakó gyermekek ellátásának megszervezése.
            (2)459 A települési önkormányzat az e törvényben foglaltak szerint biztosítja a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, a személyes gondoskodást nyújtó alapellátások keretében - a (3)-(4) bekezdésben meghatározottak figyelembevételével - a gyermekjóléti szolgáltatást, a gyermekek napközbeni ellátását, a gyermekek átmeneti gondozását, szervezi és közvetíti a máshol igénybe vehető ellátásokhoz való hozzájutást.
            (3)460 Az a települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat, amelynek területén
            a) tízezernél több állandó lakos él, bölcsődét,
            b) húszezernél több állandó lakos él, az a) pontban meghatározottak mellett gyermekek átmeneti otthonát,
            c) harmincezernél több állandó lakos él, az a) és b) pontokban meghatározottak mellett családok átmeneti otthonát,
            d) negyvenezernél több állandó lakos él, az a)-c) pontokban meghatározottak mellett gyermekjóléti központot [40. § (3) bek.]
            köteles működtetni.
            (4)461 A megyei jogú város lakosságszámtól függetlenül köteles gyermekjóléti központot működtetni.
            (5)462 A települési önkormányzat által fenntartott intézmények ellátási területe a település lakosságára terjed ki, kivéve, ha az intézményt társulás keretében közösen tartják fenn, vagy ha az ellátást szerződésben vállalta más önkormányzat lakosságára is kiterjedően.
            (6)463 Ha az intézmény ellátási területe a fenntartó önkormányzat illetékességi területét meghaladja, - eltérő megállapodás hiányában - az ellátást valamennyi jogosult számára azonos feltételek szerint kell biztosítani. E rendelkezést kell alkalmazni az ellátás megszüntetése esetén is.
            (7)464 Az intézményt fenntartó önkormányzat az intézménnyel nem rendelkező önkormányzat kérésére az ellátást nem tagadhatja meg, ha e törvény hatálybalépésekor vagy külön megállapodásuk alapján már biztosított ellátást.
            (8)465 A települési önkormányzat a bölcsődés korú gyermekek napközbeni ellátásának biztosítására irányuló, a (2) bekezdésben és a (3) bekezdés a)pontjában foglalt kötelezettségének a bölcsőde működtetése mellett családi napközi formájában is eleget tehet.
 
[ii]    51. § (1)243 Az otthontalanná vált szülő kérelmére a családok átmeneti otthonában együttesen helyezhető el a gyermek és szülője, valamint legfeljebb 21. életévének betöltéséig a gyermek nagykorú testvére, ha az elhelyezés hiányában lakhatásuk nem lenne biztosított, és a gyermeket emiatt el kellene választani szülőjétől, családjától.
      (2)244 A családok átmeneti otthona legalább tizenkettő, de legfeljebb negyven felnőtt és gyermek együttes ellátását biztosítja. A családok átmeneti otthona működtethető telephelyenként legfeljebb tizenkét férőhelyes lakásban vagy családi házban. A telephelyek összférőhelyszáma nem haladhatja meg a székhely szerinti intézmény összes férőhelyeinek kétszeresét.
      (3)245 A családok átmeneti otthona a felnőtt és a gyermek együttes ellátása során
      a) befogadja az életvezetési problémák vagy más szociális és családi krízis miatt otthontalanná vált, továbbá védelmet kereső szülőt és gyermekét,
      b)246 befogadja a válsághelyzetben lévő bántalmazott vagy várandós anyát, illetve a szülészetről kikerülő anyát és gyermekét, valamint a várandós anya kérelmére az anya élettársát vagy férjét,
      c) biztosítja az ellátást igénylő gyermek átmeneti gondozását és befogadja otthontalanná vált szüleit,
      d)247 segítséget nyújt a szülőnek gyermeke szükség szerinti ellátásához, gondozásához, neveléséhez,
      e) biztosítja a szülő számára a gyermekével való együttes lakhatást és a szükség szerinti ellátást,
      f) a szülőknek az ellátás mellett jogi, pszichológiai és mentálhigiénés segítséget nyújt,
      g) közreműködik - a gyermekjóléti szolgálattal együttműködve - az átmeneti gondozást szükségessé tevő okok megszüntetésében, a család helyzetének rendezésében, otthontalanságának megszüntetésében.
      (4)248 A családok átmeneti otthona krízisközpontot működtethet.
      (5)249 A krízisközpont befogadja a hozzátartozók közötti erőszak miatt krízishelyzetbe került, a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvény szerint bántalmazottnak minősülő személyt és azt a vele egy háztartásban élő személyt, akinek tartására jogszabály, szerződés vagy bírósági határozat alapján köteles (a továbbiakban együtt: bántalmazott család).
      (6)250 A krízisközpont a bántalmazott család számára
      a) alaptevékenysége keretében legfeljebb nyolc hét időtartamra
      aa) lakhatást biztosít és szükség esetén biztosítja az étkeztetést, a ruházattal való ellátást, a mentálhigiénés és egészségügyi ellátást,
      ab) közreműködik - a családsegítő, illetve a gyermekjóléti szolgálattal együttműködve - a krízisellátást szükségessé tevő okok megszüntetésében, a család, az egyén helyzetének rendezésében, otthontalanságának megszüntetésében,
      b) kiegészítő tevékenysége keretében a bántalmazott társadalmi reintegrációja érdekében legfeljebb öt év időtartamra félutasház-szolgáltatást nyújthat.
      (7)251 A félutasház-szolgáltatás keretében a krízisközpontból, illetve a családok átmenti otthonából kikerült bántalmazott család számára lakhatást és az életvezetéshez szükség szerinti segítséget kell biztosítani.
      (8)252 A félutasház-szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy
      a) a bántalmazottat biztosítással járó jogviszony keretében foglalkoztassák,
      b) a bántalmazott vállalja a külön jogszabályban meghatározott előtakarékossági programban való részvételt, és
      c) a bántalmazott vállalja a külön jogszabályban meghatározott társadalmi reintegrációt segítő programban való részvételt.
      (9)253 A krízisközpont működtetését az állam a jogszabályban meghatározott eljárási rend szerint kiválasztott fenntartókkal kötött finanszírozási szerződés útján támogatja. A finanszírozási szerződést - ha jogszabály másként nem rendelkezik - három évre kell megkötni.
      VII. Fejezet
[iii]   93§ A legalább kétezer lakosú települési önkormányzat a településen, fővárosban élő szociálisan rászorult személyek részére biztosítandó szolgáltatási feladatok meghatározása érdekében szolgáltatástervezési koncepciót készít. Amennyiben a települések egyes szociális feladataikat társulás keretében látják el, e szolgáltatások tekintetében a szolgáltatástervezési koncepciót a társulás készíti el. A szolgáltatástervezési koncepció tartalmát az önkormányzat, illetve a társulás kétévente felülvizsgálja és aktualizálja.

 

2 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: hajléktalan 2012 józsefváros 8ker lakhatás

süti beállítások módosítása