HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

A Ptk. módosításával megszűnik az üvegzseb törvény

2012.02.27. 12:31 jt

Ha a jelenlegi formájában fogadják el a képviselők a polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezetét, akkor a jövő év elejétől megszűnik az üzleti titok megismerését, a közpénzek átláthatóságát lehetővé tevő úgynevezett üvegzseb törvény – mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján az LMP-s Schiffer András.

A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervezetből teljes egészében hiányzik ez a 2003-ban létrehozott szabályozás, ami a véleménye szerint azt jelenti, hogy a “Fidesz össze akarja törni az üvegzsebet, a Fidesz számára teher az átláthatóság”.

A képviselő megjegyezte, hogy amikor tavaly nyáron az információs szabadságról szóló törvényt tárgyalta a parlament, akkor többen – köztük ő maga is – azt szerették volna elérni, hogy az a jogszabály tartalmazza az üvegzseb törvényt. Emlékeztetett arra, hogy akkor a kormány képviselői azzal érveltek, a szabályozás a polgári törvénykönyvre tartozik. Hozzátette, hogy az információs szabadságról szóló törvény jelenleg csak annyit mond ki az üzleti titok megismeréséről, hogy annak kapcsán a polgári törvénykönyvben foglaltak az irányadók, a Ptk. tervezete alapján viszont eltűnik az üvegzseb-szabály.

“Ha a Fidesz úgy akarja, a polgári törvénykönyvben nem lesz irányadó szabály az üzleti titok korlátozására, magyarul, a fideszes klientúra január 1-jétől az üzleti titok homályában hagyhat minden umbuldát” – jelentette ki Schiffer András.

Budapest, 2012. február 24.

LMP/MTI

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: fidesz parlament 2012 schiffer lmp

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr644214335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása