HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Az LMP halad tovább!

2013.01.31. 10:20 jt

Őszintén sajnálom, hogy így alakult. A távozók munkatársaink, részben barátaink voltak. Több mint három kemény évet dolgoztunk együtt az LMP-ben a közös célokért.
Mi -- itt Erzsébetvárosban -- is néhány taggal kevesebben lettünk. De remélem, végre tiszta helyzet teremtődött, megszűnnek a párton belüli feszültségek, frusztrációk. Egyértelműek a céljaink: egy középen álló alternatíva megjelenítése, a kétosztatú politikai mező meghaladása, és ezt szem előtt tartva az Orbán-rendszer leváltása úgy, hogy a lejáratódott, magukat baloldalinak kikiáltó pártokat és csatolt részeit ne segítsük vissza a hatalomba.

Azt gondolom, hogy többek kiválásának fő oka a párton kívül keresendő. Az MSZP-nek, de a Fidesznek sem érdeke, hogy kettőjükön kívül legyen választható alternatíva. Amikor nyáron az LMP a Millával és a Szolidaritással új pólus létrehozásán fáradozott (és a 4K! csatlakozása is várható volt) megijedt a regnáló politikai elit: még a végén létrejön egy olyan politikai erő, amely veszélyezteti az eddig jól bevált váltógazdaságot. És reaktiválták Bajnait és mozgalmát. Hogy a Milla és a Szolidaritás csalárdul miért hagyott itt minket Bajnai kedvéért? Valamikor majd megtudjuk... A külső nyomás és az LMP-ben meglévő belső (részben személyi) ellentétek csoportos kiváláshoz vezettek, bebizonyosodott, hogy az Orbán-fóbia még mindig sok embernél el tudja nyomni a kartellpártok által uralt kétosztatú politikai tér eltörlésének célját. Az LMP halad tovább az alapításakor elhatározott úton.

Moldován László

3 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: program 7ker lmp 2013

LMP: tovább

2013.01.28. 20:02 palkotamas

Schiffer András szerint nem jelent pártszakadást a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjainak kilépése az LMP-ből, hiszen a párttagság alig 10 százaléka jelezte eddig távozási szándékát. Az LMP tárgyalásokat kezd azokkal, akik el kívánják hagyni a pártot, annak érdekében, hogy a kiválás kulturált körülmények között történjen – közölte az LMP frakcióvezetője vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján, miután a platform képviselői bejelentették, hogy kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak.

“Egy hajóban két irányba nem lehet evezni” – mondta Schiffer András a történtek okaira utalva.

Az LMP-ből kilépő 8 parlamenti képviselő továbbra is megtartja mandátumát és párbeszédet kezd az LMP hét képviselőjével annak érdekében, hogy valamilyen formában megmaradjon a parlamenti frakció – jelezte korábban Jávor Benedek, a kilépők egyike.

A frakcióvezető elmondta, hogy érzelmileg nehezen élte meg a kilépéseket, de az elmúlt hetek történései alapján fel kellett készülni arra, hogy néhányan elhagyják a pártot. Hangsúlyozta: nem a sajtón keresztül kíván üzenni azoknak, akikkel jelenleg egy frakcióban ül.

A tárgyalásokon meg fogják vitatni, hogy a pártból kilépők a frakció tagjai maradjanak-e a házszabály alapján. Schiffer András újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az LMP alapszabálya nem zárja ki annak elvi lehetőségét, hogy más párt tagjai is a frakció képviselői lehessenek.

Az ellenzéki politikus cáfolta azokat a korábbi sajtóértesüléseket, amelyek szerint a párt zártkörű kongresszusán bárkit is távozásra szólítottak volna fel.

Schiffer András megerősítette, hogy úgy szeretnék lebontani “a nemzeti cinizmus rendszerét”, hogy nem kérnek azokból, akik korábban Magyarországot kormányozták. Olyan ökopolitikai alternatívát akarnak felmutatni, amely világosan megmutatja: lehetséges a nagytőke ellenében politizálni úgy, hogy a magyar munkavállalók kiszolgáltatottsága csökkenjen, az ország pedig megőrizze természeti és kulturális örökségét – tette hozzá.

LMP/MTI

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Az LMP maradt a novemberi stratégiájánál

2013.01.26. 19:59 jt

Az LMP egész nap ülésező kongresszusa nem változtatta meg a novemberi kongresszuson elfogadott stratégiáját.

A novemberi kongresszus után a párt több országgyűlési képviselője egy platformot hozott létre, amely tárgyalásokat kezdeményezett volna az Együtt 2014 szövetséggel. A platform stratégiamódosító javaslata 61 szavazatot kapott kb 150-160 jelen levő küldött körében.

A további módosító javaslatok közül a legerősebb is elbukott az eredeti novemberi stratégiával szemben.

Tehát az LMP nem fog belépni az E14-be, velük minden mást megelőzően a Bajnai kormány (általunk rossznak tartott) intézkedéseinek értékelését kezdünk tárgyalásokat, amennyiben erre hajlandók.

A platform, és az oda tartozó parlamenti képviselők álláspontjukat holnap alakítják ki.

Schiffer András beszédének fő gondolatával fejezzük be: "A tisztesség hosszú távon megéri."

7 komment · 1 trackback
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Korrupcióellenes kerekasztalt kezdeményez az LMP

2013.01.18. 16:51 jt

Korrupcióellenes kerekasztalra hívja az LMP a kormányzati és alkotmányos szervek vezetőit, parlamenti frakcióvezetőket, valamint a korrupcióval foglalkozó kutatóintézetek és civil szervezetek képviselőit. Az ellenzéki párt a tárgyalással egy kormányzati ciklusokon átívelő, konszenzuson alapuló antikorrupciós cselekvési terv, a korrupció elleni minimum megalkotását kívánja elérni.

 

Képünk illusztráció (via)

Magyarországon évente 200-300 milliárd forint cserél korrupt módon gazdát, de az okozott kár sokkal nagyobb, hiszen ezzel a társadalom alapvető intézményeibe vetett bizalom szűnik meg. Ez az összeg fájóan hiányzik az oktatásból, az egészségügyből vagy éppen a természetvédelmi szervezetrendszerből; múltunkból, jelenünkből és sajnos már a jövőnkből is.

A Lehet Más a Politika első közpolitikai programja is a korrupció megszüntetésére irányult: 2008 novemberében mutatta be antikorrupciós 12 pontját.

 

 

Az LMP hitvallása, hogy a korrupció elleni fellépésben közmegegyezésre és következetességre van szükség, ezért parlamenti pártokat, kormányzati és alkotmányos szerveket, valamint a korrupcióval foglalkozó kutatóintézeteket és civil szervezeteket is be akarja vonni a korrupcióellenes fellépésbe.

A Lehet Más a Politika ezért február 15-én kerekasztalra hívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, az Állami Számvevőszék elnökét, parlamenti frakcióvezetőket, a Budapesti Corvinus Egyetem Korrupciókutató-központjának vezetőjét és a korrupcióval foglalkozó civil szervezetek – a Transparency International, K-monitor, atlatszo.hu – képviselőit.

 

A kerekasztal kiinduló munkaanyaga az LMP közelmúltban nyilvánosságra hozott antikorrupciós 12 pontja, amely a párt szerint alkalmas a korrupció rendszerszintű visszaszorítására.

A munkaanyag ezen a linken elérhető: http://lehetmas.hu/tanulmanyok.

 

Budapest, 2013. január 18.

 

Schiffer András

frakcióvezető

 

Karácsony Gergely

frakcióvezető-helyettes

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: karácsony korrupció schiffer lmp 2013

Rúgtuk a bőrt

2013.01.16. 23:20 jt

Az LMP képviselője is részt vett a Józsefvárosi Önkormányzat csapatában szombaton a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum által szervezett labdarúgótornán.

Az összeszokottnak távolról sem nevezhető önkormányzati együttes 4 induló között éppenhogy lemaradt csak a dobogós helyről. Gratulálunk a rendőrkapitányság csapatának a megérdemelt győzelemhez, és a Megálló Csoport és a segítők csapatának a helytállásért.

Mindenki-kicsi.jpg

(Fotó: Mach Károly)

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: józsefváros 8ker 2013

Ők lopnak, mi dolgozunk

2013.01.15. 23:47 jt

Tavaly nyáron az LMP képviselői és aktivistái elfoglalták a Közgép bejáratát (akkori cikkünk: Magyar Közgéptársaság), hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a Simicska tulajdonú Fidesz háttércég általában ellenfél nélkül sorra nyeri a becsült árnál jóval magasabb ajánlataival a közbeszerzéseket, néha egyedi kormánydöntéssel is megsegítve, hogy túlléphesse az árat. Példátlan módon szabálysértésért (általában) 100.000 forintos bírságra ítélték őket. Az aktivisták büntetésére gyűjtést szerveztünk, a képviselők viszont demonstratív módon közhasznú munkával ledolgozzák a büntetést: páldául Szabó Rebeka a 8. kerületi Természettudományi Múzeumban dolgozott).

Mai filmünkön Szilágyi László képviselő vezeti a gyerekeket egy műanyaghulladék-feldolgozó üzemben.

6 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika 2012 fenntartható józsefváros lmp 2013 narancsuralom igydolgozunk

A Jobbik hirdet - Ön dönt

2013.01.11. 10:09 jt

jobbikplakat_1357893890.jpg_648x388

Ezt a fotót ma reggel lőttem (telefonnal, elnézést a minőségért) a Harminckettesek terén. A Jobbik hirdet.

A plakát mondanivalója közepesen populista, de igazságot tartalmaz. Azért mondom, hogy közepesen populista, mert nem maguk a pártok kedvelik a megszorításokat, mindketten bizonyították már, hogy mennyire szeretik a pénzosztást. Ha az okok felé ásunk, azt láthatjuk, hogy a mindkettejük által követett neoliberális gazdaságpolitika kényszeríti ki időről időre a megszorításokat. A rendszerhiba tehát a gazdaságpolitikában van elásva.

Stilisztikailag azt mondom a plakátról, hogy a "megszorítás a négyzeten" jó szöveg, de vajon hány potenciális jobbikos szavazó érti ezt? Ami viszont felháborító, az a nyílt szexizmus. Persze mondhatni, hogy a pornós gárdistalány és a pénisznövelős képviselő után ez már a Jobbik imidzséhez tartozik.

Azt mondják nálam okosabbak is, hogy a Fideszből és MSZP-ből is kiábrándult szavazókért a Jobbik és az LMP fut versenyt. Vajon megkérdezik a járókelők, hogy hogy is van az, hogy a Jobbik óriásplakáton hirdet, az LMP meg nem? Feltételezem, hogy ez nem azért van, mint ahogy a Jobbik terjeszti, hogy az LMP-t külföldről pénzelik a Jobbikot meg nem. Azt hiszem ez az eset jól rávilágít ezen vádak abszurditására is.

Szóval akkor hogy dönt a kartellpártokból kiábrándult szavazó a Jobbik és az LMP között? Remélem, hogy az alapján, hogy az LMP nem a populizmust keresi (megszorítás), hanem az okokat próbálja megszüntetni (rossz gazdaságpolitika). És azt se felejtsük, hogy a Jobbik mellett döntő szavazók egybe csomagolva kapnak egy kis rasszizmust is.

Bölcs, befolyásolástól mentes döntést kívánok minden szavazónak!

155 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: budapest kampány politika mszp fidesz program plakát rendszerkritika józsefváros 8ker lmp 2013

Tegyünk rendet hajléktalanügyben - a közmeghallgatás margójára

2013.01.09. 23:10 jt

Mint a közmeghallgatáson is megtapasztalhattuk, Józsefvárosban még mindig az egyik legfontosabb téma a hajléktalanok ügye, és aktuálisan az alkotmánybíróság döntése, amelyben megvonta a felhatalmazást az önkormányzatoktól, hogy a hajléktalanságot (közterületen életvitelszerű lakhatás, kukázás, stb képében) büntessék.
Az Alkotmánybíróság döntéséről
Tévhit, hogy a döntés azt jelenti, hogy a hajléktalanoknak joguk van télen megfagyni az utcán. Ez akkora nagy blődség, hogy azt már nem is tévhitnek, hanem félremagyarázásnak vagy inkább szándékos manipulációnak gondolom. Ennyiben még inkább érdekes, amikor egy "civil" szervezet demonstrál és zengi vissza a polgármester álláspontját a közmeghallgatáson molinó kifeszítésével is*. Persze megérthető, hogy a polgármester erre az álláspontra helyezkedik, ha egy kicsit is a döntés mélyére kutatunk: az Alkotmánybíróság azért semmisített meg rendelkezéseket, mert a parlamenti fideszes többség (Kocsis Mátéval soraiban) olyan törvényt hozott, amely saját Alaptörvényükkel ellentétes.
Még egy kicsit részletezve arról van szó, hogy az önkormányzatuk maguk hozhattak olyan rendeletet, amelyben bűn elkövetése nélkül is büntethettek, és a büntetésben anyagilag is érdekeltek voltak.
Akkor lássuk, hogy nézne ki az ideális világ, és milyen aprómunkát kellene elvégezni, hogy ez eljöjjön!

Az ideális világ
Az ideális világban nincsenek hajléktalanok az utcán. Elsősorban az utcára kerülést akadályozza meg a társadalom, hiszen sokkal olcsóbb akár a teljes lakásfenntartást (direkt mondom a mára már szitokszóvá vált kifejezést) "segélyekből" (lásd még: lakásfenntartási támogatás) finanszírozni, mint az utcára került ember/család számára a hajléktalan-ellátó rendszert, plusz viselni az utcán élők miatt keletkező kellemetlenségeket (zaj, kosz, közterület-foglalás, kéregetés, stb), az ebből eredő direkt vagy indirekt költségeket (pl takarítás, razziák). Aki már az utcára került, azt egy olyan ellátórendszer segíti, amelybe a hajléktalan emberek maguktól mennek be. Ennek feltételei (nem lévén szakember, csak hozzávetőlegesen):

  1. elegendő szálláshely: sokkal több, mint most, ami kb az utcán levők negyede,
  2. biztonság és vagyonvédelem: legalább egy kis zárható szekrény,
  3. nincs poloska, csótány, patkány, ilyesmi,
  4. szakértő segítség ügyintézéshez, munkakereséshez, munkába álláshoz.
(Persze legsürgetőbben maguk a -képzetlenek által is végezhető- munkalehetőségek kellenének, amelyek emberhez méltó megélhetést biztosítanak, de ez a téma túlfeszíti cikkünk kereteit - és sajnos a kormányét is.)
Az ideális világban a hajléktalan emberek nem szemetelnek, nem kéregetnek, és nem kukáznak, mert dolgoznak vagy a szállón vannak (vagy persze sportolnak, szórakoznak, bevásárolnak, mint a többi ember), így a hatalom nem vegzálja őket ezekért, a társadalom pedig nem a "büdös, koszos bácsi a kapualjban, akit el kell kergetni" képet alakítja ki a hajléktalanokról.
Az ideális világban felfedik és büntetik a kisebb szabálysértéseket is, így a szemetelést, a kukák kiborogatását, senki nem követi el: sem hajléktalan, sem lakásban lakó.

És itt van egy jó hírem is a Fidesznek és a Jobbiknak: ha a fenti feltételek teljesülnek (de csak akkor és addig, amíg teljesülnek), legitimnek tekintem a fellépést a közterületen életvitel szerű lakhatással szemben.

Az ideális világ persze pénzbe kerül, méghozzá sok pénzbe: itt néhány tízmilliárd forintról is beszélünk. Viszont minél többet invesztálunk az állam egyik zsebéből az ideális világba, annál kevesebbet kell költeni a másik zsebeiből takarításra, rendfenntartásra, deviáns hajléktalanok egészségügyi kezelésére, stb.
Mit kellene tenni?
Elsősorban szükséges egy kiterjedt lakásfenntartási segély rendszer, és jó esetben szociális bérlakás rendszer. Ebből az utóbbi valóban nagy falat anyagilag, de az előbbi már jóval kevésbé.

Másodsorban szükséges a szállókon a fenti feltételek teljesülésének kikényszerítése, és új szállók kijelölése. Az ideális világ ugyanis nem biztosítható a mai hozzáállással, hogy akár több száz fős kombinátokba zsúfolják a hajléktalanokat. Ezek az intézmények mindig bukni fognak a második és harmadik pontokon, azaz a lopásokon és a poloskán. A feltételek mindegyike tipikusan csak maximum néhány tíz fős szállókban biztosíthatók, ahol mindenki ismer mindenkit, közösség alakul, amelyben a lakók segítik, vigyázzák és felügyelik egymást, gyorsan kiderül, hogy ki lop, és az alacsony fluktuáció miatt mindenki vigyáz a házra.

Nagyon sok "aprómunka" van a leginkább koncentrált területeken a kisebb közterületi szabálysértések felderítésével, például úgy, hogy a térfigyelő kamerarendszer "ingerküszöbe" alacsonyabb.
Miért hibás a Fidesz koncepciója?
Először is azért, mert manapság fontosabbak a hatalomnak a szociális biztonságnál a presztízsberuházások, mint Kossuth tér és a debreceni stadion vagy a haverok, hogy a Simicska-féle Közgép több tízmilliárddal a mérnökár felett építhessen vasutat.
Másodszor is, mert ragaszkodik a kombinátokhoz.
Harmadszor azért, mert ragaszkodnak a szociális kérdés jogi és rendészeti "megoldásához", nem tesznek semmit a helyzet kezeléséért, a kialakulása ellen meg pláne. Ezt az Alkotmánybíróság is kiemelte döntésében.
Negyedszer pedig azért, mert Kocsis Máté deklarálta (ha szavakban nem is, a rendkívüli közrendvédelmi akció idején tettekben biztosan), hogy az aprómunkát nem kívánja elvégezni. Persze az is tény, hogy nem az ő hibájából vannak ennyien az utcán, de a mi felfogásunk szerint a politikus azért került oda, ahol van, hogy az adott helyzeten javítson. Kocsis Máté azzal kívánt a helyzeten javítani, hogy a hajléktalanok embereket összefogdosták, és kiállt a "hajléktalanok egyenletes eloszlása" mellett.

Ezen a helyen szeretnénk jelezni, hogy az LMP célja is a "hajléktalanok egyenletes eloszlása", csak oly módon, hogy az egyenletesen nulla legyen.

*
1. Azért én még mindig szeretem a molinós performanszokat :)
2. Azért tettem idézőjelbe a civilt, mert nemcsak, hogy ugyanazt mondják, pont ugyanakkor ugyanabba az irányban módosítanak álláspontjukon és kommunikációjukon.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: budapest politika hajléktalan kocsis józsefváros várospolitika 8ker lmp 2013 jófiúk

Civil szervezetek helyzete Józsefvároban I. - A Nap Klub Alapítvány

2013.01.06. 11:13 jt

Az új évben új sorozatot indítunk. Bemutatjuk, hogy mennyivel támogatják a főbb civil szervezetek a kerületet és lakóit, és bemutatjuk azt is, hogy mennyire és hogyan próbálja ellehetetleníteni őket a kerület vezetése, élükön Szilágyi Demeter képviselővel, aki egyenlő feltételeket és "tabula rasa"-t emlegetve indította meg 2012-ben a civil szervezetek kisemmizését. A Roma Parlamentről már írtunk, és a sajtóban is bőven olvashattak róla, így az első rész a Nap Klub Alapítványról szól.

Több, mint húsz éve működik a Nap utcai lakótelepen a helyi közösség szolgálatában a Nap Klub Alapítvány. Ez az országosan is elismert közösségfejlesztő és iskolán kívüli pedagógiai programokat szervező (így gyermekvédelmi funkciót betöltő) szervezet 2012 végére nehéz helyzetbe került, és működésének feltételei váltak kétségessé. Januárban arról kell dönteniük, elhagyják-e azt az irodát és közösségi teret, amelyek 1998 óta bérelnek a Leonardo da Vinci utcában, ez a döntés pedig működésük alapját lehetetleníti el, hiszen hol máshol lenne egy közösségi szervezet székhelye, mint a közösségben amely létrehozta és felépítette.

A klubot nagy mértékben formálta az elmúlt húsz évben a Nap utcai lakótelep lakossága. A klubban most a gyerekek 3 korosztálya számára zajlanak programok heti rendszerességgel, és a helyi lakosság egy része is még aktívan használja. Ez az aktivitás valójában a réginek csak töredéke (lásd lejjebb), ami a szervezet anyagi és humán erőforrásbeli szűkülésének köszönhető. 2008 óta a civil szektor jelentős része nagy mértékű forráshiánnyal küszködik, és az elmúlt évek kormányzati döntései ezt az állapotot csak elmélyítették. A Nap Klub Alapítványnak is apadoztak a forrásai, kevesebb megítélt és sokszor nagy késedelemmel folyósított pályázati támogatásban részesültek. Ennek köszönhetően gyakran váltak átmenetileg fizetésképtelenné. Ez a rezsi és a bérleti díj késedelmes befizetéséhez vezetett, amiért 2011 nyarán a Kisfalu Kft. megszüntette bérlői jogviszonyukat. Ezután -mint mindenki más- használóként az ingatlanban maradhattak, és ugyanazt a díjat fizették immár nem bérleti, hanem használati díj jogcímén.

A Képviselőtestület Humánszolgáltatási Bizottságának december 17-i ülésén tárgyalta a kulturális iroda előterjesztését, mely a Nap Klub Alapítvány bérlői jogviszonyának visszaállításáról szól (mivel az előterjesztés nyilvános de interneten a mai napig nem elérhető, most mellékeljük). Az előterjesztés elnapolását kezdeményezte végül a bizottság elnöke, mivel az alapítvány vezetője kétségesnek találta, hogy az új feltételek mellett, a korábbinál magasabb bérleti díjon vállalni tudják a szerződési feltételek teljesítését. Érthető, hiszen az eddigi bérleti díj kétszeresét pont kétszer annyira nehéz biztosítani mint az eddigit.

A Fidesz trükkje épp itt van a rendszerbe építve: azok a szervezetek, akik folyamatosan fizetik a bérleti díjat, megtarthatják jelenlegi kedvező szerződésüket, általában csak a közös költség összegét fizetik. De aki egyszer -akár átmeneti- likviditási zavarba kerül, annak szerződését felmondják, és csak ún. 6%-os bérleti díjra jogosult, ami éppen annyi, mintha élelmiszerboltot akarna nyitni. A különbség mindössze annyi, hogy a boltból profit is várható, míg egy civil szervezetből aligha (feltéve persze, hogy nem a politika által "felkarolt" és közpénzből felpumpált szervezetekről van szó, amelyre bőven akadnak példák a jelenből itt, itt és a múltból például itt.)

A Nap Klub korábbi tevékenységéről

A Nap Klub Alapítványt 1998-ban költözött a Leonardo da Vinci 4-6-ba, az utca másik végéből. Míg eredeti céljai elsődlegesen a csellengő gyerekek felkarolására, iskolán kívüli pedagógiai programok szervezésére koncentrálódtak, innentől kezdve ezt a célt összekapcsolták a Nap utcai lakótelep közösségének fejlesztésével, úgy hogy a gyermekvédelmi programokba az itt lakó családok és nem utolsósorban a nyugdíjasok is bekapcsolódtak. Egy generációk közötti védőhálót létrehozva két évtizeden át működtek itt (és ma is működtek) olyan foglalkozások és tehetséggondozó műhelyek, amelyek több tucat gyermeket és fiatalt mentettek meg az elkallódástól. Ennek mellett pedig egy igazi közösség született az itt lakókból, az alapítvány helyisége kluboknak, lakógyűléseknek, jóga és tornaóráknak, munkaerő-piaci továbbképző programoknak és mindenféle közösségi eseményeknek adott és ad otthont.

Aki jártas a hazai közösségfejlesztés területén, tudja, hogy tevékenységük oly mértékben elismert, hogy sokáig szakmai műhelyként is funkcionált. Kiadványaik a hazai közösségi szervezés és a szociális munkába egyes szakterületein fontos forrást jelentenek. Elsősorban ennek köszönhető hogy munkatársaik a Magdolna Negyed Szociális Városrehabilitáció Programjában (MNP I, II) is aktívan részt vettek.

Az alapítvány először 2011 nyarán vált átmenetileg fizetésképtelenné. A Kisfalu kft. ekkor a hátralékra való tekintettel megszüntette a szervezet bérlői jogviszonyát. Erről viszont az Alapítványt nem tájékoztatták, a jogcím nélküli bérleményhasználat tényéről csak 2012 májusában szereztek tudomást, pedig a bérleti díjat közben rendszeresen fizették. 2012 nyarára újra fizetésképtelenné váltak, amire a Kisfalu kft azzal reagált, hogy a jogcím nélküli helyiséghasználatról feljelentést tettek, tehát bírósági úton kezdeményezték a bérlemény kiürítését. Az Alapítvány méltányossági alapon kérte ennek a bírósági folyamatnak a felfüggesztését és vállalta hogy 2012 novemberében minden tartozását rendezi. Amint erre sor került kérvényezték a bérlői jogviszony visszaállítását.

Csakhogy közben 2012 nyarán a képviselő-testület döntést hozott a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről egy új feltételrendszer alapján. Mivel a Nap Klub Alapítvány szerződését korábban felbontották, most csak új szerződőfélként köthetnek szerződést, a következő feltételek mellett:

„A GRIFTON PROPERTY Kft. által 2012. november 9-én készitett Ingatlanforgalmi Szakvélemény szerint az ingatlan forgalmi értéke: 21.4000.000,- Ft. A bérleti díj megállapítása az önkormányzat tulajdonában álló, nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 17/2005. (IV.20.) számú önkormányzati rendelet 13. § (1) bekezdés, és a 224/2012. (VII.05.) számú képviselő-testületi határozata szerint a helyiség nyilvántartási értékének figyelembevételével történik. Az irodai tevékenységhez tartozó bérleti díjszorzó 8 %, azaz a számított bérleti díj összege 142.666,- Ft/hó+Áfa. Civil tevékenységet végző szervezet esetén a szorzó 6%, azaz 107.000.- Ft/hó+ Áfa. A vízórás helyiségekre az önkormányzat közös költségfizetési kötelezettsége összesen: 33.235.Ft/hó.”

Utóbbi értéknek azért van jelentősége, mivel érvényes szerződés esetén a legalacsonyabb bérleti díj, amelyet az önkormányzat bizottságai megítélhetnek a civil szervezetek részére, a közös költség mértékével egyenlő. Csakhogy új szerződőként ennek kérvényezésére legkorábban 2014-ben lenne lehetősége a Nap Klubnak, annak ellenére hogy 20 éve folytatnak nagy jelentőségű közösségi munkát Józsefvárosban. Arról, hogy az új feltételek mellett mennyit kell majd fizetniük, 2012 decemberéig nem tájékoztatták az alapítványt. Az értékbecsléskor senki sem kérdezte meg tőlük, hogy az elmúlt 14 évben mennyit költöttek az ingatlan állapotának javítására.

Az LMP úgy gondolja, hogy Józsefváros vezetése a civil szervezetek helyiségbérleti feltételeinek újraszabásakor nem vette figyelembe azt hogyan, milyen körülmények között működnek ezek a szervezetek a valóságban. Ez pedig annak a következménye, hogy a döntések előkészítésében nem egyeztettek az érintettekkel.

Melléklet: a Humánszolgáltatási Bizottság előterjesztése

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: civil fidesz józsefváros 8ker lmp 2013

Részvétnyilvánítás

2012.12.31. 16:45 jt

Csécsei Béla 16 éven keresztül volt Józsefváros polgármestere, a kerület mai képének jó része az ő polgármestersége alatt alakult ki.

Részvétünket nyilvánítjuk a ma hajnalban elhunyt Csécsei Béla hozzátartozóinak.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Pártunk és kormányunk áldozatos munkája beérett, Magyarországon megszűnt a szegénység! (Álhír)

2012.12.27. 20:59 jt

A Nemzetgazdasági Minisztérium karácsonyi intézkedése következtében karácsonyra megszűnt a szegénység. A miniszter rövid időre államosította a matematikát is, legyőzte és megfordította az inflációt, így ezekben a napokban a magyar közmunkások egy heti béréből az intézkedéseknek köszönhetően két havi élelmet és rezsiköltséget tudtak kifizetni. A kormány áldozatos munkájának és a gazdaság tündérmeséjének köszönhetően pedig minden család 3 fogásos ebéddel ünnepelte a karácsonyt, messzire szállt már az elmúltnyolcévben átélt nyomor immár több, mint két éves emléke is.

2012 karácsonyára Magyarországon megszűnt a szegénység.

------

A valóság ezzel szemben a karácsonyi Blaha Lujza téri ételosztásról készült fotókon látszik (a HVG tolmácsolásában) tavaly

és idén:

Az LMP mind országosan, mind helyben szorgalmazza a 47000 forintos közfoglalkoztatási munkabér emelését, és a létminimum szintjéhez való közelítését.

http://hvg.hu/itthon/20121226_Megdobbento_foto_vegelathatatlan_sor_etel

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika 2012 közpolitika 8ker lmp

A kormány becsapta a diákokat: továbbra is káosz van az oktatáspolitikában

2012.12.23. 12:04 jt

A nemzeti erőforrás minisztérium legújabb döntése, amely szerint a legnépszerűbb szakokon csak tandíjjal lehet majd tanulni súlyosan diszkriminatív és igazságtalan. A kormánytagok előző napi kijelentéseihez sem tartják magukat. Eluralkodott a káosz. A Lehet Más a Politika felszólítja a kabinetet, hogy fejezze be végre az ámokfutást az oktatáspolitika területén és egyértelmű választ adjon a diákoknak kérdéseikre.
 

Az LMP a parlamentben is bemutatta a diákok követeléseit

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tegnapi közleménye alapján sajnos egyértelművé vált: amitől joggal féltek a tandíjas felsőoktatás ellen tiltakozó fiatalok. A kormány máris becsapta őket. Hiába ígérte meg Orbán Viktor hétvégi romkocsmázása után, hogy aki bizonyos minőségi kritériumokat teljesít a felvételi során, adott idő alatt lediplomázik, illetve vállalja a röghöz kötést, annak a kormány garantálja, hogy ingyen tanulhat.

A szaktárca tegnapi közleménye szerint több, a legnépszerűbb képzéshez tartozó szakon ennek pont az ellenkezőjét valósítja meg a kormány: jövőre kizárólag tandíj ellenében lehet tanulni, nem csak a jogász és közgazdász szakokon, hanem egyéb népszerű jogi, gazdasági és társadalomtudományos képzéseken is. A tandíjas képzéseket tartalmazó lista összeállítása önkényes és a kormány valóságtól elrugaszkodott gondolkodását tükrözi. A munkaerő-piaci adatok egyáltalán nem támasztják alá ezeknek a képzéseknek a feleslegességét. A kormány ráadásul a jelentős tandíjakat és a komoly eladósodást vállalni nem tudó családok gyerekeit zárja el ezektől a piacképes szakmáktól.

De nem csak ez a diszkriminatív és igazságtalan lépés az egyetlen, amely joggal háborítja fel a felvételi előtt álló diákokat és szüleiket. Hiába ígérte meg a kabinet azt is, hogy még karácsony előtt nyilvánosságra hozzák az új ponthatárokat, most már azt mondják, hogy erre majd csak a felvételi eljáráskor kerülhet sor. Az egyetemi jelentkezések előtt néhány hónappal így semmit nem lehet tudni a felvételi jelentkezés részleteiről, sem a férőhelyekről, sem pedig a minőségi követelményekről.

A Lehet Más a Politika felháborítónak tartja, hogy a kormány napról napra több tízezer felvételi előtt álló diák helyzetét lehetetleníti el, nem beszélve arról, hogy a tüntetéseken emlegetett 6 pontból többre még mindig nem kaptak választ vagy ígéretet a csaknem két hete tüntető hallgatók. Az LMP szeretné tudni, hogy a kormány vajon ennyire nem tudjon mit tegyen a felsőoktatással, vagy csak arról van szó, hogy újabb és újabb ötletekkel, hazugságokkal csitítani próbálják a tüntetőket.

Az LMP szerint a megoldást a felsőoktatásból kivont források teljes körű pótlása, illetve a férőhelyek két évvel ezelőtti szintre való visszaállítása jelentené. Csak ezután lehetne elkezdeni megoldani a felsőoktatás égető problémáit.

Budapest, 2012. december 21.

Osztolykán Ágnes

országgyűlési képviselő,

az Oktatási, kutatási és tudományos bizottság alelnöke

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika 2012 ökopolitika lmp

Józsefvárosi évértékelő

2012.12.19. 21:58 jt

A mai testületi ülésen képviselői kérdésként elmondtam évértékelésemet. A JVSZ ügyeit kihagytam, arra még visszatérünk. Íme:

Épp a tegnapi napon jelent meg egy felmérés, amelyben a részt vevő 23 ország lakosságának több, mint fele nyilatkozta, hogy saját és családja életében 2012 rossz év volt. Magyarországon ugyanezt 74% mondta. Egész éves tapasztalatom alapján feltételezem, hogy Józsefvárosban ha ennél talán nem is rosszabb, de nagyjából ilyen rossz a helyzet. A 2012-es év egészére vonatkozó kérdéseimet így egy évértékelésbe csomagolom.
Lássuk, hogy sokféle támogatás mellett milyen rossz és az új évben javítandó dolgokat kapott Józsefváros az önkormányzatától és hivatalától 2012-ben?
Nyilvánosságra került az adóslista. Ráadásul teljesen kontraproduktív módon kis összegű és alig lejárt követelésekkel rendelkező józsefvárosiak személyes adatait hozta nyilvánosságra a jegyző a Fidesz-KDNP által megszavazott törvény alapján. Első kérdésem a jegyzőhöz szól: meddig fogják az esetenként csak pár ezer forintos, és csak 1-2 hete lejárt követelések, azaz a csekkeket rendszeresen, csak egy kis késéssel fizetők személyes adatait közzétenni, mikor hallgatnak már javaslataimra és kritikámra, hogy ez az eszköz csak a nagy összeggel több hónapja tartozók elrettentésére jó. 140 oldalas listák és sok ezer név kiplakátolása nem éri el a kívánt elrettentő hatást.
Második kérdésem, hogy hány, korábban üresen álló bérlakást adtak ki rászorulóknak 2012-ben? Hány önkormányzati lakás maradt üresen?
Mit kaptak a civil szervezetek? A 2011-es ún Civilváros koncepció hamvába holt, ezt nem bánom különösen, mert a koncepció azt tartalmazta, hogy "a mi civilünk a jó civil". Azt viszont sajnálom, hogy a Fidesz-KDNP frakció kihátrált a vitából, nem is védte, és hivatalosan nem is vizsgálta felül álláspontját. A tettek azonban beszélnek: Szilágyi Demeter képviselő úr "tabula rasa"-jának álcája alatt hetente jönnek be a bizottságok elé olyan előterjesztések, amelyek a civil szervezeteket olyan heyzet elé állítjak, hogy azok nem tudják fizetni a megemelt bérleti díjakat. És itt most nem elsősorban a nagy botrányt kiváltó Roma Parlamentre gondolok, bár az is tény, hogy a Fidesz-KDNP-s bizottsági tagokkal beszélgetve azt látom, hogy azzal sincsenek tisztában, hogy a helynek történelme is van.
Harmadik kérdésem, hogy meg kívánja-e előzni Józsefváros Önkormányzata, hogy civil szervezeteink a kerületen kívül keressenek új otthont és ezzel elvigyék innen tevékenységük egy részét is?
Az év első felében a LÉLEK program keretében rendkívüli bérleményellenőrzés volt az önkormányzati bérlakásokban. Erre a programra elég sok közpénzt elköltött az önkormányzat a mai napig mégsem került nyilvánosságra egy összefoglaló jelentés. Negyedik kérésem, hogy minden közpénzből készült összesítés nyilvánosságát követelem!
Összegyűjtöttem még két nagyon fontos, de eddig be nem tartott igéretet, amelyek már régóta futnak a testület köreiben, így időhiányra hivatkozni már nem nagyon lehet, szándék hiányra meg az FIDESZ-KDNP ígéretei hallatán nem nagyon érdemes.
Ötödik kérdésem, hogy mikor lesz a büntető lakbérek rendes lakbér feletti része végre elengedve az adósoknak? A bíróságok már több esetben nem ítélték meg ezeket, a lecsúszó lakókatviszont tovább lökik a lejtőn lefelé.
Utolsó kérdésem, hogy mikor vezetik be végre a munkáért lakhatás programot, amelyben az önkormányzati lakásvagyon értéke gyarapodna, és a lakbéreket munka híján fizetni képtelen lakók a tartozásukat csökkenthetnék?

Több kérdésre is megkaptam a választ (pl a civil helyiségek ügyében a szokásos ideológiát ismét, és hogy a büntető lakbérek elengedését adózási problémák nehezítik), de alapvetően 14 napon belül írásban fognak érkezni. Reméljük jövőre a fentiek mind megoldódnak, és más ügyekből kifolyólag sem kell ehhez hasonló évértékelőt tartanom.

Boldog karácsonyt, Józsefváros!

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: civil önkormányzat 2012 józsefváros 8ker lmp jakabfy

A felsőoktatási forráskivonás és keretszám-csökkentés az ország jövőjét veszélyezteti

2012.12.16. 15:42 jt

Orbán Viktor kormányzásának szégyenletes lépése a felsőoktatási forráskivonás és a keretszám-csökkentés. A leszakadás megállításának egyetlen lehetséges módja az emberi tőke, a tudás fejlesztése, a kormány mégis úgy döntött, hogy nincs szükség magasan képzett munkaerőre. Ezek az intézkedések nem egyszerűen a tanulni vágyó, ám a képzés árát kifizetni nem tudó fiatalok és családjaik arcul köpése, de a magyar gazdasági fejlődés sírját is megássák. Az LMP tiltakozik az ország jövőjét veszélybe sodró kormányzati politika ellen.

 

A Fidesz-KDNP kormány a felsőoktatás reformja címén forrásokat von ki az ágazatból. Miközben hazánkban a felsőfokú képzettségűek aránya jóval alatta marad az EU és az OECD átlagának, a kabinet abba az irányba tesz lépéseket, hogy még kevesebben tanulhassanak a felsőoktatásban. A szűklátókörűséget és a hozzá nem értését mutatja, hogy a kormány képtelen megérteni: a 21. században egy nemzet csak úgy lehet sikeres, ha a tudásra, a gondolkodni tudó emberre alapozza a jövőjét.

 

A tudás növelése és az emberi tőke fejlesztése a legjobban megtérülő beruházás. A nemzetközi versenyképességi rangsorok és elemzések régóta a humán infrastruktúrába befektető, az oktatást, a képzést, az innovációt preferáló és magát az embert értéknek tekintő, tehát egészségét és környezetét megóvni kívánó skandináv modell sikerességét igazolják vissza.

 

Az LMP célja Magyarország talpra állásának, hosszú távú sikerességének biztosítása, amelynek záloga az oktatási rendszer, a tudástermelés fejlesztése. Éppen ezért nem engedhetjük meg magunknak, nem engedhetjük meg Orbán Viktornak, hogy elpazarolja legértékesebb erőforrásunkat. Nem engedhetjük meg, hogy elvegye fiataljaink elől a tanulás lehetőségét. Nem mondhatunk le arról, hogy jól képzett, magas tudású és termelékeny munkaerőre alapozzuk a gazdaság fejlődését.

 

Nemet mondunk Orbán Viktor és Hoffmann Rózsa oktatáspolitikájára, a forráskivonásra és a keretszámok csökkentésére!

 

 

Budapest, 2012. december 13.

 

 

Scheiring Gábor

országgyűlési képviselő,

az LMP gazdasági kabinetjének vezetője

 

 

Osztolykán Ágnes

országgyűlési képviselő,

az Oktatási, tudományos és kutatási bizottság alelnöke

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Azonnali lépéseket a további fagyhalálok megelőzéséért!

2012.12.13. 17:10 jt

A kemény tél naponta szedi áldozatait, idén a hideg beköszöntével már több mint harmincan meghaltak az országban. Félő, hogy megismétlődhet az előző évek tragédiasorozata, amikor több százan fagytak meg, többségük saját otthonában. Az LMP korábbi javaslatai után újabb intézkedéscsomagot tesz le a kormány asztalára, amelyben azonnali lépések sürget.

 

Hazánkban több mint egymillió ember fázik, mert megfelelő támogatások nélkül nem tudják folyamatosan fűteni otthonukat. Az energiaszegénységben élők többsége falusias környezetben egyedül élő nyugdíjas korú ember. Közöttük nagy arányban vannak tűzifával fűtők, akik lényegében semmilyen segítségre nem számíthatnak költségeik csökkentése érdekében. Ők azok, akik a leginkább ki vannak téve a fagyhalál veszélyének. A helyzet drámaiságát jelzi, hogy nemzetközi összehasonlításban nálunk közel tízszer annyi a kihűléses halálesetek száma, mint egy nyugat-európai országban.

 

Azonnali lépésekre van szükség, hogy megelőzzük a további fagyhalálokat. Az energiaárak csökkentése helyett az alacsony jövedelmű háztartások célzott támogatására volna szükség. Növelni kell a pénzbeli és a természetbeni szociális támogatásokat: fel kell emelni a lakásfenntartási támogatás összegét, és vissza kell állítani a helyi lakásfenntartási támogatást. Az összes háztartás energiaköltségének csökkentését pedig nem ártámogatásokkal, hanem az energiafogyasztás hatékonyságát növelő beruházásokkal kell hosszabb távon megvalósítani.

 

Az energiahatékonyság növelése érdekében olyan támogatási konstrukciót kell kialakítani, amely az alacsony jövedelmű háztartások számára ingyenessé teszi a fűtéskorszerűsítést a megtakarított költségek visszatörlesztése formájában. A legszegényebbeket sújtó büntetőjogi szigorításokat is vissza kell vonni: ne lehessen senkit se elzárni azért, mert elvitt egy ágat az erdőből.

 

Emellett egy időben elindított és minden rászorulót elérő szociális célú tűzifaosztási programra volna szükség. Az idei támogatási akció keretében újabb pályázati kört kell kiírni, és azt az önrészt megfizetni nem képes, leghátrányosabb helyzetű önkormányzatoknak is hozzáférhetővé kell tenni. Szociális célú tűzifagyűjtő közmunkaprogramok keretében össze kell gyűjteni az ároktisztítási és mezőgazdasági útkarbantartási feladatok ellátásakor keletkező fahulladékot.

 

Az LMP a kispénzű emberek védelmében, az energiaszegénység csökkentése érdekében törvényjavaslatokat nyújt be a parlamentnek.

Budapest, 2012. december 13.

Szabó Tímea,

az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnöke

Szél Bernadett,

az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagja

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika parlament 2012 lmp

Iskolaállamosítás: toljuk át két nap alatt!

2012.12.11. 10:20 jt

Tegnap este jött egy email, hogy szerdán 3-kor rendkívüli testületi ülés. Téma az iskolaállamosítás és a Lakatos ÁMK átszervezése. Ma reggel 10-kor még egy kósza lehelet sincs róla a hivatalos honlapon. Az előterjesztések még a belső rendszeren sincsenek kézbesítve.

Tragédia, ami ebben az országban önkormányzatiság, nyilvánosság és átláthatóság címén zajlik a kerületben legalább tízezer szülőt és gyermeket, az országban pedig milliókat érintő ügyben.

1 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika fidesz parlament önkormányzat 2012 józsefváros 8ker lmp

Papcsák Ferenc letarolná a fővárosi zöldterületeket

2012.12.09. 22:09 jt

A parlament hétfőn szavaz egy salátatörvényről, ami többek között az építési törvényt is pontosítaná. A javaslathoz Papcsák Ferenc egy olyan bizottsági módosító indítványt nyújtott be, amely katasztrofális következményekkel járhat a fővárosban: a kerületek a főváros megkerülésével építhetnének be több ezer hektár mezőgazdasági területet, sokkal sűrűbb lakóövezeteket jelölhetnének ki a kertvárosokban, és simán beépíthetnék akár az összes három hektárnál kisebb zöld- és erdőterületet.

 

A parlamentben ismét a főváros ízekre szedésére készülnek, most éppen az építésügy területén. Amennyiben a Papcsák Ferenc kerületi polgármester nevével jelzett bizottsági módosító indítvány zöld utat kap, olyan átsorolási hullám indulhat, ami a rendszerváltás és a 2005-ben elfogadott agglomerációs törvény megszületése között zajlott le a fővárosi agglomerációban, amikor a települések összevissza sorolták át a zöldterületeket azóta sem használt fejlesztési területté. Ugyanez játszódhatna le a fővárosban, hiszen a javaslat a kerületek kizárólagos hatáskörébe adná a területek átsorolását. Ezzel több ezer hektár jelenleg mezőgazdasági, kistelkes területet minősíthetnének át lakóövezetté: a kerületi polgármesterekkel kéne a fejlesztőknek „letárgyalniuk”, hogy beépíthetővé válhat-e például az észak-csepeli szigetcsúcs, a nagytétényi Óhegy vagy sok városszéli terület. Semmi nem kötelezné őket arra, hogy ez csak akkor történjen meg, ha már van hozzá megfelelő infrastruktúra, semmilyen szerv sem koordinálná, ha hirtelen rengeteg új beépíthető terület jelenne meg. Beépíthetővé válnának a három hektár alatti zöldterületek és erdők is, hiszen az átsorolásokhoz egyedüli igazodási pontot jelentő fővárosi településszerkezeti terv nem tartalmazza azokat a nagyobb léptéke miatt. További veszély például a XII. kerületi hegyvidék vagy a kertvárosi övezetek hirtelen sűrűsödése, hiszen a kerületek maguk dönthetnék el, hogy milyen lakóövezetté sorolják át a területeket.

 

Az LMP sajnálattal látja, hogy a fideszes polgármesterek semmilyen szabályhoz nem kívánnak alkalmazkodni, és saját rövid távú érdekeikért feláldoznák Budapestet. Meg kell állítani az indokolatlan területátsorolásokat, a városi zöldterületek bekebelezését és a nemzeti vagyon bagóért történő kiárusítását a különféle érdekcsoportokhoz tartozó fejlesztők számára. A fejlesztők pedig pénzből értenek, ezért olyan szabályzókon kellene inkább dolgozni, amelyek egyszerűen drágává teszik a mezőgazdasági területek művelésből való kivonását, az értékes területek beépítését, és az úgynevezett barnamezős területek felé terelnék a beépítéseket.

 

Budapest, 2012. december 9.

 

Szilágyi Péter

országgyűlési képviselő,

az Önkormányzati és területfejlesztési bizottság tagja

 

Somfai Ágnes

fővárosi frakcióvezető-helyettes,

a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság alelnöke

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika parlament 2012 örökség fenntartható lmp

Budapest Esély: Tarlós István haladéktalanul magyarázza meg döntését!

2012.11.25. 11:45 jt

Tarlós István főpolgármester indoklás nélkül, azonnali hatállyal felmondott november 10-én a Budapest Esély Nonprofit Kft. igazgatójának. A fővárosi tulajdonú cég az alapító igazgató vezetésével tizenhét éve sikeresen segítette a hátrányos helyzetű, nehezen foglalkoztatható, többek közt hajléktalan személyek munkaerőpiaci elhelyezkedését. Elfogadhatatlan, hogy a főpolgármester ilyen felelőtlen döntést hozott egy szakmailag és gazdaságilag is kifogástalanul működő cég irányításáról.

 

Az elsősorban közfoglalkoztatás-szervezéssel és esélyegyenlőségi programok szervezésével foglalkozó cég működésére mindeddig senkinek sem volt panasza. A tavalyi drasztikus, több mint húsz százalékos elvonás ellenére is megőrizte működőképességét, sőt az előző éveknél nagyobb arányban tudta nyílt piaci munkahelyhez segíteni az álláskeresőket. A cég szakmai és módszertani sikereit mutatja, hogy 2011-ben  a „Budapest – több mint esély” fővárosi program bekerült az Európai Unió legjobb gyakorlatai közé.

 

Ezért érthetetlen Tarlós István hirtelen döntése az igazgatóváltásról, amelyre eddig sem az intézmény korábbi vezetője, sem az ügyben kérdéseket feltevő LMP nem kapott indoklást. A cég felügyelőbizottságának fideszes tagjai is csak utólag értesültek a döntésről, okairól viszont máig nem kaptak tájékoztatást. Tudomásunk szerint Tarlós senkivel sem egyeztetett, mielőtt elfogadta helyettese, Szentes Tamás javaslatát az igazgató felmentésére. Szentes az egyik kereskedelmi televíziónak adott interjújában maga is belezavarodott állításaiba, amikor a csere okairól kérdezték.


Az új igazgató a pályáztatás nélkül kinevezett Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal korábbi főigazgatója lett. Szentes szerint Pirisi személye a garancia arra, hogy a foglalkoztatás bővülni fog a fővárosban. Meglepő fordulat ez annak fényében, hogy Pirisi Károlyt az FSZH éléről éppen a foglalkoztatási szolgálat eredményesebb működéséhez szükséges kompetenciák hiányára hivatkozva távolította el Matolcsy György 2010-ben.

 

A főpolgármester eddig nem tisztázta, milyen okok állnak a minden szakmaiságot nélkülöző döntése hátterében. Az LMP szerint mindennek az intézmény ügyfelei, a hátrányos helyzetű, munkahelyet kereső budapestiek látják a kárát. Felszólítjuk Tarlós István főpolgármestert, hogy haladéktalanul indokolja meg döntését.

 

Budapest, 2012. november 25.

 

Kaltenbach Jenő,

az LMP fővárosi frakcióvezetője

 

Szél Bernadett,

az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagja

4 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika 2012 józsefváros 8ker

Miről is döntött az LMP és miért?

2012.11.18. 20:55 jt

Az LMP tegnap éjjel többek között a következő döntést hozta:
Az LMP a 2014-es országgyűlési választásokon nem köt választási együttműködést a jelenlegi 
parlamenti pártokkal, és más szervezetekkel is ezen az alapon tárgyal.
És ezt:
  1. Az LMP nem kíván belépni az Együtt 2014 Választási Mozgalomba.
  2. A párt az elfogadott stratégia szabta keretek között folytatja a megbeszéléseket az Együtt 2014 tagszervezeteivel és képviselőivel a politikai együttműködés további lehetőségeiről.
  3. Ennek érdekében szorgalmazza, hogy a fentnevezett szervezetek mielőbb tisztázzák viszonyukat a 2002 és 2010 közötti kormányzás gyakorlatához. Ezen az időszakon belül az LMP különösen fontosnak tekinti a tárgyalópartnerek álláspontját az alábbiakról:
    1. az adórendszer igazságossága, az élőmunka túladóztatása, a tőkejövedelmek, az extraprofit,a környezethasználat alacsony részesedése a közteherviselésből;
    2. az államadósság-növekedés, valamint az adósságállomány és a nagyberuházások összefüggése;
    3. a Magyarország adottságait ki nem használó beruházási politika, a kiemelt beruházási törvény, a multinacionális befektetők előnyben részesítése a hazai kkv-kal szemben, a hazai beruházási ráta alakulása;
    4. a bankrendszer szabályozása, a devizahitel-krízis kialakulása és kezelése, a 2009-es banki magatartási kódex;
    5. a közszolgáltatások piacosítását szolgáló lépések;
    6. a kistelepülések magukra hagyása (különös tekintettel a kisiskolák bezárására,a vasúti szárnyvonalak megszüntetésére), a szociális kettészakadás;
    7. a birtokpolitika,a helyi termelők kiszorítása;
    8. az energiapolitika: az energiapazarlás és importfüggőség konzerválása, a megújuló energiaforrások elenyésző kihasználása;
    9. a közpénzen folytatott kormányzati propaganda.
És hogy miért?
Az LMP nem kíván"Bajnai pártja" lenni, mert a múlt meghaladására alapítottuk ezt a pártot, így nem vállalható számunkra, hogy a múlt bármely miniszterelnökét támogassuk.
Elvi döntést hoztunk, politikai, hatalomtechnikai számítást immár sokadszorra nem vettünk figyelembe.
Az LMP egy olyan párt, amely nem a hatalom megragadásában érdekelt, hanem saját víziója van, hogy kívánja kivezetni az országot ebből a mély gödörből, és ezt a víziót a múlt visszahozatalával nem lehet képviselni. Azt gondoljuk, hogy az országot arra kell terelni, hogy program alapon válasszon pártot, és ne messiásvárás alapon.
Pártunkon belül is volt támogatója a csatlakozásnak, de a többség úgy ítélte meg, hogy az E14 csatlakozási dokumentuma alapján az LMP programjának képviselete, és a mindkét oldalból kiábrándult választók képviselete hosszú távon nem lenne lehetséges.
Többek között a fenti pontokban nem kívánjuk az Orbán kormány rossz gyakorlatát egy Bajnai kormány rossz gyakorlatára lecserélni!
Nem kívánunk továbbá szimpla politikai számításból egy olyan szövetséghez csatlakozni, amely nem zárja ki soraiból azokat a pártokat, amelyek kormányzása az Orbán rezsimhez vezetett.
Ehhez kérjük a minkét oldalban csalódott választók további támogatását!
Jakabfy Tamás
önkormányzati képviselő

18 komment · 3 trackback
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika 2012 bajnai lmp

Hajléktalan ügy: van pofájuk hozzá

2012.11.14. 01:07 jt

Az Alkotmánybíróság mai döntésének kihirdetésekor az index.hu cikkében a Józsefvárosi Önkormányzatot a hír kommentálására kérte. Ez a nyilatkozat született:

A nyolckerben nem büntettek

A Józsefvárosban egyetlen hajléktalant sem büntettek meg. A hajléktalanokkal leginkább keménykedő kerület tájékoztatása szerint a kitiltás ellenére sem voltak bírságolt a közterület felügyelet. A VIII. kerület sajtóirodája szerint az elmúlt egy évben „maximum annyi történt, hogy az utcán fekvő hajléktalanok a közterületesektől tudták meg, hogy hol találnak segítséget, és emberhez méltó elhelyezést”.

Nos, büntetni tényleg nemigen büntettek. De akkor lássuk, hogy hogy tudták meg a hajléktalanok a közterületesektől (naná, hogy nem rendőröktől!), hogy hol találnak segítséget (nem ám azt, hogy hova tessenek befáradni).

Első eset: egy aktivista, aki hajléktalannak adja ki magát

Mint látjuk, semmi felesleges erőfitogtatás, csak segíteni jöttek. Ugye milyen jó, hogy a kerületben azóta is minden segélykérő hívásra azonnal nyolcan szállnak ki? Az aktivista teljes sztorija elolvasható itt.

Második eset: az ember, aki a kövön üldögélés szabálysértését követte el:

Nyilván ezt a papírt akkor állították ki számára, amikor a közterületesek az emberhez méltó elhelyezéséről intézkedtek. (Teljes sztori itt.)

Harmadik eset: az emberek, akiknek segíteni akartak a szabálysértési irodában (pardon, segítség és emberhez méltó elhelyezés irodában):

A kerekesszékes és járókeretes hajléktalant nyilván azért viszik be a szabálysértési irodába a rendőrök, mert ott segítenek nekik a közterület-felügyelők. A TASZ cikke elérhető itt.

Negyedik eset: az aktivista, akit a rendelet elleni tüntetésről vittek be a kapitányságra, és büntettek meg (sztori itt):

"Három évre próbára bocsátották azt a szociális munkást, aki márciusban zenés demonstrációt szervezett a nyolcadik kerület szegénységellenesnek és kirekesztőnek tartott rendelete ellen. Ferencz Norbertet hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt ítélt el a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A szociális munkást uszítással vádolták."

Tényleg nem történt semmi rendkívüli. Ennek észrevételezéséhez gratulálok az egész sajtóosztálynak, kezdjük alulmúlni Papcsák színvonalát.

(További cikkeink a témában.)

1 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: önkormányzat hajléktalan 2012 kocsis józsefváros 8ker lmp jakabfy

Újabb pofon a kormánynak: megbukott a hajléktalan embereket üldöző politika

2012.11.13. 23:32 jt

A Lehet Más a Politika üdvözli az Alkotmánybíróság legújabb határozatát, amely alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a hajléktalan emberek közterületen élésének törvényi tiltását.

 

A testület indoklásként egy az egyben kimondta, amit az LMP már régóta hangoztatott: „a hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel és nem büntetéssel kell kezelnie”. A Fidesz-KDNP-kormánynak így szembesülnie kell azzal, hogy még a saját, a szociális jogok szempontjából teljesen lecsupaszított alaptörvényük alapján sem lehetséges a hajléktalan személyek megbüntetése, kriminalizálása. Egyértelműen megbukott az az embertelen politika, ami a hajléktalan embereket, és nem pedig a hajléktalanságot üldözi.

 

A fővárosi közgyűlés fideszes többsége mindig is élen járt a hajléktalanság kriminalizálásában. A közgyűlés 2011 májusa óta tette pénzbírsággal büntethetővé azt, ha valaki a közterületet életvitelszerű lakhatás céljára használja. A fővárosi LMP akkor mondott le a hajléktalanügyi megbízotti pozícióról tiltakozásul, amikor a közgyűlés Szabó Máté ombudsman kérésére sem vonta vissza az alkotmányellenes rendeletét tavaly augusztusban.

 

Az Alkotmánybíróság tavaly év végén már a kukázás büntetését is alkotmányellenesnek minősítette.  Az újabb egyértelmű alkotmánybírósági pofon után nincs más út: a rendészeti megközelítés helyett végre a szociálpolitika eszközeivel kell megkezdeni a hajléktalan emberek súlyos helyzetének megoldását. Valódi megoldást a hajléktalanságot megelőző lakáspolitika, egy kiterjedt közösségi lakásszektor kialakítása, illetve a hajléktalan embereket segítő emberléptékű szociális rendszer kialakítása jelenthet.

 

Budapest, 2012. november 13.

 

Szabó Tímea

országgyűlési képviselő,

az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke

 

Somfai Ágnes

fővárosi frakcióvezető-helyettes

3 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: hajléktalan alkotmány 2012 kocsis 8ker

Tükörfa

2012.11.07. 20:35 jt

Ma reggel láttam meg a Rákóczi téren.

tukorfa.jpg

Azért nekem az igazi fák jobban tetszenek.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: 2012 8ker

LMP javaslat: kerékpártárolók épülnek Józsefvárosban

2012.11.02. 22:16 jt

A József utca 27., és a Vajdahunyad utca 9. alatti önkormányzati telkeken eddig a Polgármesteri hivatal, az önkormányzati intézmények és a rendőrkapitányság dolgozói ingyen parkolhattak. A nemzeti vagyonról szóló törvény szerint a nemzeti vagyon ingyenesen kizárólag közfeladat ellátása céljából adható használatba, és a dolgozók autóinak tárolása nem közfeladat, tehát a díjmentes parkolás tovább nem volt biztosítható.

A polgármester szeptemberben azt javasolta a képviselő-testületnek, hogy ezeket a parkolóhelyeket a dolgozóknak a továbbiakban is kedvezménnyel biztosítsák.

A javaslat tárgyalásakor felhívtam a figyelmet arra az áldatlan helyzetre, hogy azoknak a dolgozóknak egyáltalán nem adottak a feltételek, akik a legolcsóbb üzemeltetésű és tárolási költségű járművel, kerékpárral járnának dolgozni. És mindenki más is kénytelen közlekedési táblákhoz, lámpaoszolopokhoz rögzíteni a kerékpárját, aki az intézményeinket azzal közelítené meg.

Többek között a Polgármesteri Hivatal és az okmányiroda épületében és környékén sincs kerékpártároló, és a biztonsági őrség néha elég morcosan áll hozzá, ha a kerékpárom tárolásáról érdeklődöm, mint ezt pár alkalommal már megtapasztaltam. A többi önkormányzati intézmény környékén sem lényegesen jobb a helyzet, kerékpártárolók általában csak unió által támogatott beruházások kötelező elemeként épültek.

Az LMP képviselőjeként javasoltam, telepítsenek kerékpártárolókat az hivatali épületekbe, illetve azok közelébe. A polgármester a javaslatot befogadta azzal, hogy az önkormányzati intézmények közelében megvizsgálják a kerékpártárolók kialakításának lehetőségét. A beruházás fedezetét a parkolókból származó kedvezményes bérleti díj-bevétel adja.

A város mindenképp nyer: ha ingyenes parkolás hiányában kevesebb dolgozó jár autóval, akkor a kisebb dugók, alacsonyabb légszennyezés és zaj miatt, ha így is sokan jönnek, akkor kerékpáros szempontból fejlődik, vonzóbbá téve másoknak az autók otthon hagyását.

Szólj hozzá! · 1 trackback
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: 2012 fenntartható józsefváros 8ker lmp jakabfy

Közép-európai Zöld Képviselők Kerekasztala

2012.10.31. 12:28 jt

Október 6-án Bécsben részt vettem a közép-európai zöld képviselők találkozóján. Az osztrákok után a legnépesebb küldöttséggel voltunk jelen Magyarországról, de Brüsszeltől Zágrábig sok város képviseltette magát. Sajnos több országból nem tudtak eljönni, Boszniában, Csehországban és Szlovákiában is választási kampány van éppen.

A találkozón előadást tartottam Józsefvárosról, utóbbi éveinek jó és rossz gyakorlatairól.

Tanulságként a rengeteg beszélgetésből azt lehet levonni, hogy zöld körökben mind Közép-Európában, mind nyugaton nagyon kritikusan (és néha szörnyülködve) figyelik az Orbán kormány tevékenységét. Józsefvárossal kapcsolatban pedig a leginkább a Magdolna negyed programok keltették fel az érdeklődést.

Jakabfy Tamás

KEZoldKépviselok_kicsi.jpg

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

A fideszes kerületvezetés két éve Erzsébetvárosban – elégtelen

2012.10.30. 21:24 jt

2010 októbere, a fideszes kerületvezetés hivatalba lépése óta két év telt el. Pont a ciklus felezőjénél járunk, ideje mérleget vonnunk. Osztályzatom elégtelen.

2010 októberében a több ciklusnyi szocialista vezetést a Fidesz győzelme követte Erzsébetvárosban is. Egyéni választókörzetben egy körzet (ahol egy „civil” egyesület jelöltje győzött) kivételével a fideszes jelöltek győztek, a töredékszavazatok által listán öt képviselő jutott be a képviselő-testületbe a másik 3 parlamenti párt és egy „civil” egyesület képviseletében. Tehát a 17 tagú testületnek 11 fideszes tagja van, a 6 ellenzéki képviselőt 5 szervezet delegálta. A 11 fideszes közül csak 3 lakik a kerületben, de ez kifejezett cél volt (mármint a helyismeret hiánya), hiszen így az egyetlen, a kerületben az előző ciklusban is Erzsébetvárosban politizáló Vattamány Zsolt polgármester szavát nem kérdőjelezi meg semelyikük. Meg különben is: a párthoz való lojalitás lehetett a fő szempont a jelöltek kiválasztásakor, nem a kerület érdekeinek képviselete. Mással nem magyarázható, hogy két év alatt nem fordult elő, hogy bármelyik fideszes önkormányzati képviselő máshogy szavazott volna, mint amit elvártak tőle. Nem volt olyan előterjesztés, ügy, amelyről máshogy gondolkodtak volna, mint polgármesterük. Az egyik alpolgármester nem a képviselő-testület tagja, hanem a kerület országgyűlési képviselője, Rónaszékiné Keresztes Monika. Ő a szociális területért felel, de sajnos nem ér rá Erzsébetváros ügyeivel foglalkozni , csak reprezentálni (amit a közpénzen kiadott kerületi újság minden alkalommal meg is örökít, így próbálva becsapni az erzsébetvárosiakat), bár a fizetését felveszi.

Nézzük, mit ígért Vattamány Zsolt polgármester az alakuló képviselő-testületi ülésen:

a, hogy hozzá fognak kezdeni a  köztisztaság és a közbiztonság megteremtéséhez;

b, hogy rendet fognak tartani Erzsébetvárosban nappal és éjszaka egyaránt, egy ténylegesen működő, az összes érdekelt bevonásával elkészítendő következetes és szigorú szabályozással meg fogják teremteni az itt élők nyugalmát;

c, hogy a parkolást önkormányzati kézbe veszik (mellyel növelik a kerület bevételeit, és munkahelyeket teremtenek);

d, hogy a kerületben élő idősekről fokozottan fognak gondoskodni, az akkori szociális rendszert továbbfejlesztik;

e, külső források bevonásával és a pályázati rendszer átalakításával növelni fogják az önkormányzati támogatással felújított társasházak számát, és hozzákezdenek a kerületi oktatási és kulturális önkormányzati intézmények energiakorszerűsítéséhez;

f, hogy minden fontos ügyben az érintett lakóközösségekkel egyeztetve hoznak döntést, a megvalósítandó programot az itt élőkkel együtt állítják össze;

g, hogy Erzsébetváros önkormányzatában erkölcsi megtisztulás, szakmai megújulás következik be;

 

Lássuk, az ígéretekből mi valósult meg:

a, Itt csak a hozzákezdés volt megígérve, ez valóban teljesült: történtek intézkedések (a közterület-felügyelet létszámnöveléssel és tárgyi eszközökkel  való megerősítése, a rendőrség támogatása pénzzel, gépjárművekkel, informatikai eszközökkel, új rendőrőrssel, működésük összehangolására irányuló törekvések). A végeredmény nyilván szubjektív megítélés alá esik. Aki éppen belelépett a kutyaszarba, vagy akit éppen kiraboltak, máshogy vélekedik róla, mint akik mindezt megúszták. De el kell ismerni, itt tettek is követték az ígéreteket, és azt is el kell ismerni, hogy nagyon nehéz a társadalom jelenlegi morális állapota mellett tisztán tartani az utcákat, bűnözés pedig mindig lesz.

b, Az első beváltatlan ígéret! Egy megbeszélés valóban lezajlott az érdekeltek között, és volt egy elvetélt majd visszavont előterjesztés a tárgyban, majd mintha a kerületvezetés feladta volna. A Kazinczy utca környékén élők pedig hajnalban továbbra sem tudnak aludni. Pedig új szabályozás nélkül, csak az eddigieket következetesen betartatva már lehetne eredményt elérni, például csendháborításért, a közterület szennyezéséért keményen lehetne büntetni, és érthetetlen, miért nem lehet a közterület-felügyelet és a rendőrség folyamatos jelenlétével, járőrözésével mérsékelni a bajokat. Az érintett vendéglátóhelyek is többször jelezték, hogy partnerek lennének (pénzzel és emberrel egyaránt) a probléma megoldásában.

c, Ez sem történt meg! Az önkormányzat inkább az előző szerződés lejárta előtt pályázatot írt ki melyen az ERPARK kft. 10 évre nyerte el az üzemeltetési jogokat. Hogy miért így történt, nem tudjuk, ami tény, hogy Budapest összes kerülete Erzsébetváros kivételével saját üzemeltetésbe vonta a parkoltatást.

d, Az idősekről való fokozottabb gondoskodással kapcsolatban vannak kétségeim, a szociális rendszer továbbfejlesztése biztos, hogy nem történt meg, sőt…  Köztudott, hogy a kerületben nagyon sok a szegény, hátrányos helyzetű ember, család, ezért fokozottan szükség lenne az önkormányzati támogatásra, ha már a Fidesz állami szinten teljesen magukra hagyja őket. A kerületvezetésnek gondolata sincs, mit lehetne tenni (az általuk kirótt brutális lakbéremelést nem is minősíteném, mert nem tűrné a nyomdafestéket). Bizottsági ülésen többször szóvá tettem, amikor a kérelmezők néhány száz forinttal vagy néhány négyzetméterrel átestek az előírt jövedelemhatáron vagy lakásnagyságon és ezért elestek a támogatástól, hogy erre megoldást kellene találnunk. Az elején legalább szóban ígérték az új koncepció kidolgozását, most már úgy sem…  De nem is csodálkozom, hiszen a területért felelős alpolgármester asszony nem ér rá kerületi feladatai ellátására. Talán nem fogja fel a kerület fideszes vezetése, milyen körülmények között élnek az emberek?

e, Természetesen ez sem teljesült! A társasházak által igénybe vehető keretösszeg jelentősen mérséklődött, és megszűnt a vissza nem térítendő támogatás. Így a társasházak más, külső forrásokra sem tudnak pályázni.  A kerületi oktatási és kulturális önkormányzati intézmények energiakorszerűsítéséről nincs tudomásom.

f,  Hát, ezt elolvasva kínomban vigyorogtam… LMP-sként, a részvételi demokráciát az egyik legfontosabb dolognak tartóként teljes mellszélességgel támogattam volna, ha így lett volna. De ennek az ellenkezője történt. A fideszes kerületvezetés kétharmados támogatottságából kiindulva úgy érezte, mindent megtehet, mindent jobban tud. (A kétharmados támogatottság egyébként is csúsztatás. Az erzsébetvárosi választópolgárok egyharmada ment el csak szavazni 2010-ben, és kicsit több mint 50%40%-uk szavazott a Fideszre. Tehát összesen az erzsébetvárosi választópolgárok 17-18%-a 14%-a szavazott rájuk, az alacsony részvétel és a torz választási rendszer azonban valóban a mandátumok kétharmadát juttatta nekik.) Eszük ágában sem volt senkivel egyeztetni, az itt élőket nem kérdezték meg a fontosabb döntések előkészítésekor, érezhetően nyűg számukra minden alulról jövő, civil kezdeményezés (a lakosság ezt az arrogáns, pökhendi önkormányzati kommunikációból, az erzsébetvárosi civil szervezetek ezen kívül még a kerületi támogatási anomáliákból is pontosan érzékelhetik). A Madách tér rendezésével kapcsolatos tervpályázat üdítő kivétel, végre a lakosok is fontos döntést hozhattak. (A pályázati kiírás azonban a győztesnek csak lakossági különdíjat ígér, a megvalósítást nem feltétlenül.) Szóval, az irány ez lenne, ha komolyan gondolják, minden hátsó szándék nélkül.

g, Nem tudom összehasonlítani az előző kerületi önkormányzattal hiszen annak nem voltam tagja , hogy az erkölcsi megtisztulás és a szakmai megújulás bekövetkezett-e, de az önkormányzat jelenlegi állapotáról lesújtó a véleményem. Szakmaiatlan és stilárisan elfogadhatatlan, helyesírási hibákkal teli határozatok, melyek egy részét rövid idő múlva módosítani kell vagy vissza kell vonni, folytonos küzdelem a határidőkkel, felkészületlen bizottsági tagok és elnökök.  A tanácsnokok munkája láthatatlan, a hivatali apparátus szakmai indokú lecserélése kétségbe vonható, mint ahogy az is, hogy az új munkavállalók kiválasztásánál a szakmai szempontok döntöttek, és nem a Fideszhez való lojalitás. De erkölcsi megtisztulásról beszélnie annak a kerületvezetésnek, amely közpénzből, az erzsébetvárosiak pénzéből totális médiamonopóliumot valósított meg, támogatja a Fidesz-oligarcha által kiadott Helyi Témát, a Fidesz-közeli Heti Választ, a Deutsch Tamás elnökölte határon túli civil egyesületet, több tízmilliót költ ügyvédi irodákra és a közbeszerzéseknél rendre olyan eljárást választ, amely kizárja az igazi versenyt, így a költségek csökkentését, és csak az átláthatatlan okokból meghívott cégeknek jó, szóval ezt erkölcsi megújulásnak nevezni szerintem pofátlanság.

Fentiek alapján osztályzatom még elégséges lenne, de a kerületvezetés további tevékenysége (igaz, e témakörökkel kapcsolatban a polgármester semmit sem ígért) lerontja a jegyet elégtelenre.

Nézzük:

  • Demokráciadeficit – az ellenzéki képviselők véleményének elhallgattatása (totális médiafelügyelet, az ellenzéki képviselők munkájának SZMSZ-módosítások általi megnehezítése és egyéb praktikák

A fideszes kerületvezetés két év alatt mindösszesen 5 rendes testületi ülést hívott össze, egyébként mindig rendkívüli testületi ülésre kerül sor.  Tudni kell, hogy rendes ülésen új napirendi pontot is elő lehet terjeszteni, kérdést és interpellációt lehet intézni a kerületvezetéshez, és napirend után is fel lehet szólalni. Sőt, az interpellációnál a választ is lehet kommentálni, el lehet fogadni vagy utasítani. Ez több, mint amit Fideszéknél gyakran el tudnának viselni, ezért minimalizálják a rendes ülések számát. De azt sem szeretnék, hogy Erzsébetváros lakói figyelemmel tudják követni, mi történik az üléseken, ezért a kerületi TV közvetítését is megszüntették költségcsökkentésre hivatkozva (pedig gyakorlatilag ingyen volt). Miért is érdekelné az erzsébetvárosiakat, mit mondanak az önkormányzati képviselők a kerületi ügyekről, és hogyan szavaznak?

Egyébként is, ha nem a fideszes képviselők véleményére kíváncsi a balga átlagpolgár, bajban van: sem az erzsébetvárosiak pénzén, azaz közpénzen fenntartott kerületi újság, sem a kerületi TV nem ad lehetőséget az ellenzékieknek véleményük kifejtésére. Az álságos indoklás szerint távol akarják tartani a politikát a helyi médiától, ezért nem szerepelhetnek benne pártpolitikusok. És szerintük a fideszes polgármester, az alpolgármesterek, a bizottsági elnökök nem pártpolitikusként jelennek meg, hanem tisztségük okán. Van, aki ezt a dumát beveszi?

A bizottsági üléseket az SZMSZ -módosítás óta csak 1 nappal a rendkívüli ülés előtt kell meghirdetni, a testületi üléseket 3 nappal.  Tehát bármikor kaphat az ember értesítést, hogy másnap bizottsági ülés vagy 3 nap múlva egy kb. 35 napirendi pontból álló testületi ülés.  Hogy hogyan tud így felkészülni az ellenzéki képviselő? Pont az a cél, hogy a fő állása mellett ne legyen rá ideje!

Ezek után azok már csak apróság, hogy az esetlegesen felálló háromtagú ad hoc bizottságokba 2012-ben ellenzéki képviselő nem kerülhetett be (miután 2011-ben voltak, akik komolyan vették a feladatukat, így megnehezítve a Fidesz dolgát).

A bizottsági és képviselő-testületi üléseken tökéletesen működik a fideszes szavazógépezet. 2010 októbere óta még nem fordult elő, hogy mást gondoltak volna a fideszes képviselők, mint ami a tisztségviselőik által előterjesztett határozati javaslatban szerepelt. De az sem fordult elő egy-két apró ügytől eltekintve, hogy az ellenzéki képviselők előterjesztését támogatták volna!  

A testületi üléseken a vita során többféle technikát alkalmaznak az ellenzéki vélemények negligálására: az előterjesztő nem is válaszol, nem arra válaszol, csúsztat, direkt félreérti, hülyének néz. Széles a skála, élnek is vele.

  • A zöld gondolkodás teljes hiánya

Erzsébetváros Budapest legsűrűbben lakott kerülete, melyben az egy főre jutó zöldfelület aránya is a legkevesebb. Magyarán egy viszonylag kis területű betondzsungelben élünk, ahol az átmenő hatalmas gépjármű forgalom és a zöldfelületek hiánya miatt nagy a szállópor szennyezése. Ennek következtében az itt élők átlagosan 2-3 évvel élnek kevesebbet, mint a város boldogabb felén élő társaik. Ezzel a fideszes kerületvezetés láthatóan nem akar és nem tud semmit sem kezdeni (és nem azért, mert képviselőik háromnegyede nem a kerületben lakik, hanem, mert lövésük sincs a probléma kezeléséről). 

Pedig van megoldás. Egyrészt az átmenő forgalmat kellene drasztikusan csökkenteni (forgalomcsillapított és sétáló utcák kialakításával, behajtási díj bevezetésével, a villamosközlekedés visszaállításával Zuglótól Budáig, át az Erzsébet hídon). Másrészt drasztikus zöldfelület-növelésre van szükség, energiahatékonysági intézkedésekkel kombinálva. A kerületnek átfogó kampányt kellene indítania, hogy lakosai megértsék, miért fontos a zöldfelületek növelése (az utcák, tűzfalak zöldítése a betonudvarok feltörése és zöldítése), az energiafaló háztartási gépek cseréje, a nyílászárók, födémek szigetelése, és ahol lehet, megújuló energiaforrások alkalmazása.

A kerületnek erre kellene pénzt áldoznia, az erzsébetvárosi életminőség jelentős javítására. Ezek a beruházások egyébként helyben teremtenének új munkahelyeket.

De ez a fideszes kerületvezetésnek eszébe sem jut. Ez a megbocsáthatatlan!

  • De említhetném a kerületi oktatási rendszerben elkövetett dúlást (például az iskola-összevonásként eladott iskolamegszüntetést (Janikovszky), és a kerületvezetés láthatóan letett a sportkomplexum felépítéséről, melyre pedig a lakosságnak égető szüksége lenne.

Moldován László
LMP

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: 2012 erzsébetváros 7ker lmp moldovan

süti beállítások módosítása