2014. április 13
Április 6-án kiderült, hogy az LMP-nek többszörösen is igaza volt. Megmondtuk előre, hogy a szocialisták, Bajnaival és Gyurcsánnyal nem fogják tudni leváltani Orbán Viktor kormányát, és kiderült, hogy igazunk volt. Megmondtuk előre, hogy az ő politikájukkal a Jobbik erősödése nem állítható meg, és kiderült, hogy igazunk volt. Ha a Jobbik a ciklus végére nem kerül a kormányzati pozíció közelébe, az csak annak lesz köszönhető, ha az LMP válik a Fidesz első számú kihívójává. Látható tehát, hogy a tét hatalmas, és a célt csak akkor érhetjük el, ha minden egyes feladatot komolyan veszünk.
Fontos, hogy a következő négy évben se tévesszük szem elől a célt: a régi politikai elit leváltását!
Ennek a következő lépése az Európai Parlament választása május 25-én, ahová először fogunk zöld képviselőt küldeni Magyarországról. Tegyünk azért, hogy normális emberek legyenek az EP-ben, akik nem a pártjukat, hanem Magyarországot képviselik, és tesznek azért, hogy jobb, tisztességesebb és normálisabb életünk legyen!
Ezt követően pedig ősszel az önkormányzati választásokon kell erősítenünk a zöld alternatívát, hogy egy erősödő és egyre nagyobb csoportból tudjunk erősebb Józsefvárost építeni.
Aki ebben segíteni, támogatni szeretne minket, kéjük, a jozsefvaros@lehetmas.hu címen teheti meg!
Köszönjük az LMP-re leadott szavazatokat, amelyekkel Józsefvárosban az országos átlagnál sokkal jobb eredményeket értünk el! Azt gondoljuk, hogy az LMP-re leadott minden szavazat üzenet a múlt nagy pártjainak és a megerősödő szélsőségnek, hogy elég volt az elmúlt negyedszázad hibás politikájából, és hogy a tisztesség az első.