Újabb testületi ülésen vagyunk túl, ami ismét megmutatta milyen nehéz legyőzni a status quót (vagy status quo-t), magyarul a „rendszert”. A rendszer arra épít, hogy az emberek teljesen kiábrándultak, elegük van a politikából, a pártokból és a közéletből, nem érdemes őket megkérdezni vagy bevonni.
Az ülés új show-elemekkel kezdődött, az alpolgármester kivetítést tartott a Hegedű utca 3. alatti épületről, ahonnan a bíróság ítélete alapján mennie kellett a Tűzraktérnek. A képekkel azt próbálták illusztrálni, hogy az alkotóház milyen csúnya állapotokat hagyott maga mögött (pl. rendetlen termek). Ahogy az előző beszámolómban is írtam, a szeptember eleji ülésen, már a szememre hányták, hogy miért nem hajtom be az Art Sector Alapítvány rezsitartozásait, most csak arra szólítottak fel a vetítés alatt, hogy nézzem a képeket és én is ítéljem el a gonosz Tűzrakteret. Szerencsére még nem tartunk ott, hogy testületi ülésen, azt kell csinálnom, amit mondanak, ezért nem ítéltem el. Elmondtam, hogy Tűzraktér, nem így nézett ki, mielőtt ellehetetlenítették a működését, hanem egy pezsgő, élettel teli hely volt, ezek a képek bizony a Fidesz-KDNP frakció döntésének a következményei. Persze lett volna mit kivetíteni, pl. azoknak a biztonsági őröknek a szerződéseit, akik az önkormányzat pénzén lassan fél éve őrzik az épületet, nehogy a Tűzrakteresek ellopják, vagy az ügy kapcsán a kérdéseinkre a mai napig meg nem kapott válaszokat. Nem csodálkoznék, ha legközelebb már egy a tűzraktereseket a kerületből kitiltó határozatról kellene majd szavaznunk.
A rendes ülés a polgármesteri és alpolgármesteri beszámolók után az egyik előterjesztésemmel folytatódott, a társadalmi részvétel szabályairól szóló rendelet megalkotásáról. Az előterjesztés lényege: adjunk megbízást az önkormányzat jegyzőjének, dolgozzon ki egy rendeletet, ami elősegíti, hogy az önkormányzat proaktív módon konzultáljon a civilekkel, lakókkal és társadalmi szervezetekkel, vonja be őket a döntés-előkészítésbe. Annak ellenére, hogy az indítványomat előre egyeztettem a Fidesz-KDNP frakcióval, semmilyen javaslat nem érkezett. A bizottsági ülésen is csak arra mentek, hogy szétcincálják az előterjesztésemet. De ez nem szegte kedvem – tudom, hogy ezt szeretnék, de nem fog sikerülni –, a testületi ülésen is elmondtam, hogy minden ésszerű módosítást befogadok és várok. Erre az egyik fideszes képviselő végre gombot nyomott. Na, végre! Gondoltam, valami ötlet jön, mire azon kezdett el viccelődni, milyen módosításokat érdemes belerakni, amivel ellehetetlenítheti az előterjesztésem. Agyrém! Mégis ki a kutya füle küldte oda őket? Nem azok, akiknek az érdekében beadott javaslattal most szórakozik? Természetesen az előterjesztésemet leszavazták, arra hivatkozva, hogy macerás bevonni a civileket és a lakosokat, illetve az nem jó, ha jegyzőt és a szervezési főosztályt – akik a legjobban tudják milyen rendeletre lenne szükség – bízzuk meg a rendelet részletes kidolgozásával. Dolgozzam én ki, aztán arról majd szavazhatunk. Sejtem milyen eredménnyel… Nem baj, ők még nem tudják, de szavukon fogom őket.
A következő érdekes napirendi pont egy utca átnevezés volt. A jobbikos képviselő első előterjesztése az volt, hogy a Szalmás Piroska utcát nevezzük át Németh László utcává. Az új név kellemes csalódás volt, mert vitatottabb személyiségre számítottam, Németh László mindenki által elismert alakja a magyar irodalomnak. Persze nem bírtam magammal, megnéztem hogyan vélekedett Németh László, a hazai zsidóságról. Szárszói beszédében mondott csúnyákat, amiket később már visszavont. Ezzel persze semmi gond nincs, hiszen mindenki mondhat butaságokat, ha meg valaki ezt később el is ismeri, az igazán egy kiemelkedő személyiség. Csak kíváncsi voltam, fontos szempont-e a kiválasztáskor, hogy az illető legalább egyszer zsidózzon életében?
De az igazán érdekes fejlemény az volt, hogy a legnagyobb egyetértés a Fidesz és Jobbik között abban a kérdésben alakult ki, hogy tök fölösleges megkérdezni az utcában lakókat, vajon nekik mi a véleményük az utca átnevezéséről. Mikor felvetettem, hogy ha közvélemény-kutatást nem is, de legalább egy tucat aláírást szerezhetnénk az utca lakóitól, – mielőtt arra kérjük őket, hogy vállalják pl. az iratok átírásával járó időigényes procedúrákat – akkor azt a mondatot engedte magának a jobbikos képviselő, hogy ennek semmi értelme, mert az embereket nem érdeklik ezek a kérdések és annyira nem szeretik az átnevezéssel járó kellemetlenséget, hogy a Teréz körút még mindig Lenin körút lenne, ha őket is megkérdeztük volna. No comment! Hiába magyaráztam, hogy pont azért ennyire érdektelenek az emberek, mert még ilyen apró-cseprő kérdésekben sem kérik ki soha a véleményüket, nem hatotta meg őket. Ezt bezzeg megszavazták. Gratulálok nekik! Vitathatatlanul a „demokrácia bajnokai”.
A másik előterjesztésem – a közzétételre kerülő szerződések alacsonyabb értékhatárának megállapítása – lényege, hogy a közzétételre kerülő szerződések értékhatárát alacsonyabb összegben határozzuk meg, 5 millió forint helyett 1 millió forintban (erre egy új törvény lehetőséget ad). Ki is adtam egy sajtónyilatkozatot, de az a kutyát sem érdekelte, ahogy egy-két újságíró barátom is mondta: ez nem elég érdekes, nem elég ütős, mert valami jó kis botrány kell, akkor hozza le a sajtó. Nem tudom mi a nagyobb botrány, az, hogy a sajtó ilyen, vagy hogy Terézvárosban, ahol több tucat büntetőeljárás van folyamatban, semmilyen új biztosíték nincs a rendszerben, ami gátolná a mutyizást. Nem ez az igazi botrány!?
A folyosói pletykák szerint ezzel a javaslattal aztán igazán felkavartam az állóvizet a hivatalban. Csak tudnám miért? Talán lehet, hogy pont ezért, erre az előterjesztésemre már érkezett javaslat a Fidesz-KDNP frakciótól a bizottsági ülésen, méghozzá az, hogy az értékhatár ne 1 millió, hanem 4 millió legyen. Az indok, hogy rengeteg ilyen szerződés lesz, amit nagyon macerás lenne adminisztrálni. Ez egy pillanatig még hihetően is hangzott – én ugyan el nem hittem –, mire viszont jött a következő módosítás: az előző vezetést – minden alappal – előszeretettel ütő alpolgármester nem bírt magával és azt javasolta, hogy akkor 2006-tól kezdve tegyük ki a szerződéseket. Azt már nem kérdeztem meg, hogy akkor most mi is a helyzet a hivatal leterhelésével, hiszen így 4 évre visszamenőleg gyűjthetik ki a szerződéseket (?), inkább gyorsan a testületi ülésre módosítottam a javaslatomat, azt tettem eléjük, hogy akkor itt az igazság pillanata, tessék megszavazni. Némi zavarodottság után ezt már megszavazták – belátták, hogy elég fura lenne, ha saját javaslataikat nem szavazzák meg. A másik indítványomat – azokat a szerződéseket is hozzuk nyilvánosságra, amelyeknek az összértéke eléri a nettó ötmillió forintot és a rendeltetésük azonos, vagy felhasználásuk egymással elválaszthatatlanul összefügg – annak „értelmezhetetlensége” miatt nem szavazták meg. Szerintem ezt csak az nem tudja értelmezni, aki nem akarja. De vajon miért nem? Sejtem, ezentúl milyen szerződéseket kell majd kikérnem.
Persze tudom, ezzel teljesen kiherélték az eredeti előterjesztésemet, de van egy latin mondás: Aqua cavat lapidem; non vi, sed saepe cadendo, magyarul valahogy így szól: A víz kivájja a követ, de nem erejével, hanem állandó esésével. Lassan, de biztosan, tégláról-téglára, lakásról-lakásra, házról-házra és igen: szerződésről-szerződésre csak ezért is meg fogjuk változtatni ezt a kerületet és aztán az országot is. Most megyek és elkezdem megírni a társadalmi részvétel rendeletet!
Cake Olivio,
az LMP terézvárosi önkormányzati képviselője
