HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Kampányzáró

2010.10.02. 23:59 jt

Örülünk, megkönnyebbültünk. A fiatal és kevés, de lelkes tagból álló pártunk sikeresen teljesített a másfél éves permanens kampány állapotban. Nulláról országos, majd a küszöböt bőven átugró parlamenti párttá váltunk. Az önkormányzati választások belépési követelményeinek értelmetlen és drasztikus módosítása miatt a helyhatósági választás országosan nem sikerülhet olyan jól, mint a tavaszi, de Budapesten újra kimagaslóan teljesíthetünk. Remélhetően csaknem minden kerületben be tudunk jutni a képviselőtestületekbe, és sok helyütt a polgármesterjelöltjeink is komolyan megmutathatják, hogy immáron tömegek állnak az LMP mögött.

Az igazi munka azonban csak ezután következik: meg kell mutatni az önkormányzatokban, hogy akár kisebbségben is képesek leszünk előrelépést kieszközölni olyan ügyekben, amelyeket az LMP zászlajára tűzött: a demokrácia erősítésében, az információszabadság kiteljesítésében, a közérdekű adatok nyilvánosságának biztosításában, a kisebbségek védelmében, a hajléktalanság okainak minél teljesebb felszámolásában, a város zöldítésében vagy a környezeti ártalmak csökkentésében. Nehéz lesz, de nem szoktunk megijedni. Nehéz volt az európai parlamenti választás, nehéz volt tavasszal a kopogtatócédulák összegyűjtése, és a választási kampány, de mindig megcsináltuk. Ehhez képest most lesz 4 teljes évünk. Ezalatt talán lecsitul a demokrácia felszámolásának igénye a kormánypártok részéről, talán rájönnek, hogy lesznek még ők is ellenzékben. Talán kibújik a szög a zsákból a nemzeti radikálisnak nevezni próbált, de nem túl jól leplezetten fasiszta párttal kapcsolatban, és talán történik valami az állami pénzek fölé vont törvényi ködfátyol feloszlatására is. A szimbolikus "megmondó" politizálást pedig talán felváltja a nemcsak látszat együttműködés, a valódi állampolgári részvétel, az aktív információszabadság korszaka, ahol a döntések a rövid- és hosszútávú hatások részletes elemzésével a fenntarthatóság és igazságosság elvei szerint születnek.

Minél többen mentek el holnap szavazni, annál inkább így lesz!

Köszönjük, hogy velünk voltatok!

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: kampány választás 2010 8ker önkormányzati választás 7ker 6ker

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr662339827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása