HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Józsefváros - választási program - 4 - Ételt a rászoruló gyermekeknek!

2014.10.01. 06:51 jt

A polgármester az Orczy kertben 2013 nyarán büszkén nyilatkozott arról, hogy 234 gyermek nyári étkeztetéséről tud gondoskodni a kerületben. Az LMP azt gondolja, hogy ha Józsefvárosban több mint 3000 gyermek után jogosult a családja rendszeres gyermekvédelmi támogatásra, akkor az, hogy ezeknek a gyermekeknek kevesebb, mint 10 százaléka részesül a nyári gyermekétkeztetésben, nem egy olyan arány, amire büszke lehet Kocsis Máté. Csak azok az általános iskolás korosztályhoz tartozó gyerekek vettek részt a programban, akik a kerületi napközis tábornak is látogatói, pedig az önkormányzatnak feladata lenne a kerületben több helyen, a nyári tábortól függetlenül is üzemeltetni ételkiadó pontot azoknak a családoknak, akik gyermekei nem vesznek részt a nyári táborban. Minden rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosult család gyermeke jogosult részt venni a programban, ha a szülők kérik. Ehhez pontos informálásra és a népkonyhán illetve más intézményekben kiadópontok létesítésére lenne szükség.

Jakabfy Tamás, az LMP képviselője kiemelt fontosságúnak tartja, hogy minden valóban rászoruló megkapja a támogatást, a gyermekek ne éhezzenek, és az óvodák és iskolák második otthonként valóban támogassák a rászoruló családokat.

2013 áprilisában Széll Bernadett az LMP társelnöke, országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján elmondta: határozati javaslata támogatást is előirányozna, hogy minden egyes települési önkormányzat létre tudja hozni a saját főzőkonyháját. Hozzátette: a nyári gyermekétkeztetésbe bevonná a Magyar Agrárkamarát is.

Az adatokat ismertetve közölte: tavaly nyáron 20 százalékkal kevesebb gyermek jutott szociális nyári étkeztetéshez, mint korábban, miközben az önkormányzatok közül is 25 százalékkal kevesebben tudtak pályázni. Hangsúlyozta, hogy a rászoruló 5-600 ezer gyermeknek nyaranta csak az egyötöde jut szociális étkezéshez.

A sajtótájékoztató előtt a Szél Bernadett mellett álló asztalra egy darab kenyeret, zsírt, néhány fej hagymát, pár szem krumplit és egy zacskónyi kekszet helyeztek el azt demonstrálandó, hogy a szegény sorsú családok naponta körülbelül ennyi élelmiszerhez jutnak.

Józsefvárosban ez nagyobb probléma, mint a főváros más kerületeiben, és az álságos kommunikációs trükkök sem fedik el azt, hogy több gyerek éhezik, és kevesebbek juthatnak a szociális étkeztetés lehetőségeihez. Az önkormányzat ezt még bürokratikus formulákkal is nehezíti, amelyek pontosan a képzetlenebb és emiatt még inkább kiszolgáltatottabb emberek lehetőségeit csökkentik.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr266749011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása