Terézváros képviselő-testülete, jelentősen módosítva az LMP-s előterjesztést, az alábbi szövegű határozatot fogadta el tegnap a Liget Budapest projekt kapcsán:
"Budapest Főváros VI. Kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri Hassay Zsófia polgármestert, hogy amennyiben az új múzeumi épületek nem az eredeti helyszínen valósulnak meg, folytasson tárgyalásokat a Nyugati-pályaudvar mögötti barna mezős terület projektbe való bevonásáról, s egyben a helykijelölő pályázat újragondolásáról."
Puha megfogalmazás, kétségtelen. Mégis kifejezi azt, hogy még Terézváros - egyébként fideszes többségű - képviselő-testülete sem tartja jó ötletnek a jelenlegi elhelyezést, az óriási épületek zöldbe telepítését. (Amúgy a határozat második fele kicsit önfarkába harapó kígyó: hiszen a helykijelölő pályázatot nem akkor kell újragondolni, amikor kiderül, hogy nem az eredeti helyszínen "valósulnak meg" az épületek; akkor nem ott fognak "megvalósulni", ha előbb van egy új helykijelölő pályázat, ahol máshova is lehet tervezni...)
Az is jelzésértékű, hogy egy fideszes önkormányzat nyíltan felveti, a hatályban lévő Városliget törvény és a kormány hivatalos támogatása ellenére: lehet, hogy még sem ott valósul meg a projekt, ahova tervezték. Ezek szerint a projekt támogatása az általunk láthatatlan szférákban valóban megingott, annyira, hogy egy kerület bejelentkezhet alternatív helyszínekkel. (Ez egyébként Józsefvárosban is felmerült már, a józsefvárosi pályaudvarral kapcsolatban, ott határozat még nem született). Sőt tovább megy, már felvázolja a jelenlegi tervek bukása után teendő lépéseket. Kár persze, hogy nem tudjuk, mi folyik a háttérben - ez az egyik dolog, hogy miért elszabott az egész projekt: a nyilvánosság hiánya. Állítólag kormányülésen fog szerepelni a kérdés, de nem tudjuk hogy melyiken, és nem tudjuk, hogy milyen előterjesztéssel. Állítólag gondolkoznak alternatív helyszíneken egyesek, például L. Simon László, aki aztán össze-vissza nyilatkozik, egyik nap ezt, másik nap azt. Állítólag 30 milliárd forint lesz rá a jövő évi költségvetésben, de a tervezetet még nem ismerjük.
Mindezzel együtt a terézvárosi határozat határozottan gyengébb, mint a minapi zuglói, ahol - a fideszes képviselők kivételével - megszavazták, hogy egyértelműen ellenzik a múzeumi negyedet. A terézvárosi képviselőknek is ezt kellett volna tenniük, hiszen a lakosok, akiket elvileg képviselnek, és akikre felesküdtek, túlnyomórészt ellenzik a ligetbeépítést. Viszont, ami fontos, és amit a döntéshozóknak most minimum követniük kell a következő döntésüknél, az az utolsó szó: újragondolás.
Heltai László
önkormányzati képviselő, Terézváros