HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Sólyom for President! 2010

2010.04.27. 21:16 fh

Új Facebook csoport indult 6 órája: a Sólyom László köztársasági elnök újraválasztását támogatók csoportja. Hat óra alatt 272 tag csatlakozott!

 

Az Origón megjelent mai hír előzte meg az új Sólyom for President! kampány indulását:

"Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Tv2 reggeli műsorában azt mondta: szerinte Sólyom Lászlóból nem lesz újra köztársasági elnök. Sólyom ötéves mandátuma augusztusban jár le, az új elnököt pedig a Fidesz egyedül is meg tudja választani, a párt ugyanis a vasárnapi választáson megszerezte a képviselői helyek több mint kétharmadát. "

..............

Egy kis történelem a Védegylet 2005. évi honlapjáról:

2005 június 7.
Sólyom László a köztársaság új elnöke!


A Védegylet kezdeményezésére, több mint száz bal és jobboldali értelmiségi által javasolt Sólyom László lett a köztársaság új elnöke!

1. "Megválasztásomat egyetlen párt sem érezheti kudarcának." - mondta Sólyom László.

2. Ma, 16.30-kor (2005. június 7.) a Parlament Cafe-ban sajtótájékoztatót tartott a Védegylet.

"Egy civil szervezet a Védegylet ajánlott az összes képviselő és minden parlamenti párt figyelmébe. (...) Egységes, és pártkülönbséget nem néző támogatással indultam neki, ezért megválasztásomat egyetlen párt sem érezheti kudarcának." Az új elnök köszönetet mondott a kezdeményező Védegyletnek, az őt javasló több mint száz értelmiséginek, "és a pártoknak, akik meghallották a civilek hangját". A beszédben egyetlen pártot sem nevezett szó szerint. Előre nézve Sólyom a beszéd második felében a poltikai pártok és a civilek együttműködését ajánlotta, amit tanulságként vont le megválasztásából.
(veszerk.)

...................
A Védegylet kezdeményezésének sikere bátorítást adhat mindenkinek: a politika mindannyiunk közös sorsa, s ezért mindannyiunk joga és felelőssége, hogy a politikába, politikai közösségünk dolgaiba beleszóljunk. Lehet más a politika!
"Törődni kell az élettel, törődni kell a jövő nemzedékekkel, az emberi méltósággal. Ezért küldött engem a Védegylet erre a helyre."

(Sólyom László köztársasági elnök, rögtönzött parlamenti sajtótájékoztatón a megválasztása után.)

..............

“...vajon mitől van az, hogy egy Védegylet nevű, teljesen outsider csoport hogyan tudja egy éven belül másodszor nettó megszívatni a fékezhetetlen agyvelejű politikai esteblishmentet (...)”

(Uj Péter: Dobos emberek , Népszabadság, 2005. június 1.)

......................

Sólyom László közéleti tevékenységéről a wikipédia:

A 80-as évek elejétől a nem hivatalos környezetvédelmi mozgalmak jogi tanácsadója, a Duna Kör résztvevője volt, így a bős-nagymarosi vízlépcső elleni megmozdulásokon is jelen volt. 1988 és 1989 között a Nyilvánosság Klub ügyvivője, 1989-ben a Független Jogász Fórum választmányi tagja volt, emellett a Márton Áron Társaságban is tevékenykedett.

Részt vett az 1987-es lakiteleki találkozón, ahol a Magyar Demokrata Fórum (MDF) egyik alapító tagja lett. 1989-ben megválasztották az addigra párttá alakult szervezet elnökségi tagjává. MDF-es minőségében az Ellenzéki Kerekasztal és a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásainak állandó résztvevője és szakértője volt. Ebben az időszakban dolgozta ki az alkotmányreformmal kapcsolatos tételeit, többek között az adatvédelem és Alkotmánybíróság felépítésével kapcsolatban.

A Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain létrehozott Alkotmánybíróság (AB) első öt tagja közé választották 1989-ben. Ekkor minden politikai és társadalmi tisztségéről lemondott és a Magyar Demokrata Fórumból is kilépett. Először ügyvezető elnökhelyettese volt, majd Kilényi Géza ellenében megválasztották az AB első elnökévé. Alkotmánybírói időszakában került sor a rendszerváltás számos törvényének alkotmányossági kontrolljára, amelyek meghatározták Magyarország jogrendszerét. Elnöksége alatt ítélték többek között alkotmányellenesnek a halálbüntetést (ahol Sólyom párhuzamos indokolása[2] vált híressé), szilárdították meg a jogbiztonság elvét és erősítették meg az alkotmányos alapjogokat.

Alkotmánybírói mandátumának lejárta után egyetemi oktatói munkája mellett közéletileg továbbra is aktív maradt. A Védegylet nevű közéleti és környezetvédelmi szervezet vezetőségi tagja volt 2005-ig. Szerepet vállalt a Zengőre tervezett lokátorállomás felépítése elleni megmozdulásokon.

....................

Sólyom végveszélyben? A Mandiner blog mai írása

.............

Mutassuk meg mennyien vagyunk! Csatlakozz, ha te is úgy gondolod, hogy Sólyom László továbbra is a civil alkotmányos kontrol lehetőségét jeleníti meg a magyarországi pártpolitika felett!

11 komment · 1 trackback
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: fenntartható 2010 ökopolitika

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr521957431

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sólyom for president! 2010.04.28. 08:29:31

Ennek a pártharcoktól hangos országnak nem egy jóságos nagypapára van szüksége, hanem egy olyan emberre, aki az ország hosszú távú érdekeiért bármilyen pártérdekkel szemben képes kiállni. (Fotó: Gilicze Bálint) Pokorni Zoltán tegnap azzal lepte meg a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

antal.daniel · http://antaldaniel.blog.hu/ 2010.04.27. 22:39:51

Sólyom László megválasztása óta nem csak politikai rendszerünkben, hanem államéletünkben is jelentős változások történtek – ez a két folyamat pedig lehetővé, sőt, mérlegelendővé teszi az államelnöki hivatal szerepének újragondolását, hiszen az eddigi hatalmi és politikai logikával az új politikai rendszerben nem lehet helyes választ adni arra a kérdésre, hogy ki volna a megfelelő jelölt. Jelenlegi államfőnk meglehetősen határozottan szakított két hivatali elődje szerepfelfogásával, akik a köztársasági elnök első számú alkotmányos feladatára, az állam egységének megtestesítésére – a nemzeti ünnepek megünneplésére, a törvények kihirdetésére vagy a közkegyelem gyakorlására koncentráltak. Sólyom László a fő hatalmi ágak – a kormány, a parlament, a bíróságok és az ügyészség – sajátos rivalizációjába új szint hozott az elnöki hivatal játékba hozatalával. Hivatalban lévő elnökünk új szerepfelfogása lehetővé tette, hogy tartalmi kérdésekben is politizáljon. Sólyom László államfői programjának két tartalmi eleme volt: a környezetvédelem és a zöld ügyek előmozdítása, illetve a határon túli magyarok és a magyar államiság kapcsolatának megerősítése kudarcnak tekinthető. Számomra nem megítélhető, de feltételezhető, hogy a nemzeti parkokban dolgozó szakemberek, vagy az államelnök határon túli túráin vele találkozó nemzettársaink számára erkölcsi megerősítést jelentett elnökünk figyelme, mindez azonban nem adott sem kellő legitimációt, sem politikai lendületet a magyar állam környezetvédelmi vagy nemzetpolitikájának megváltoztatásához. A „zöld elnökök” hálózatának kezdeményezései dacára a magyar állam nemhogy kezdeményező lenne környezetvédelmi kérdésekben, de például az EU klímapolitikája egyik kerékkötőjének tekinthető. A határon túli magyarság politikai képviselete – részben a magyarországi politikai megosztottságot tükröző helyi pluralizáció miatt – Romániában, Szlovákiában és Szerbiában is húsz éve a legsúlytalanabb. Sokkal alaposabb elemzést igényelne annak megítélése, hogy mindez államelnökünk hatalomtechnikai ügyetlensége, más hatalmi ágakkal való együttműködési képességének korlátoltsága, vagy az államfői hivatal és apparátus gyenge hatalma miatt alakult így, mindenestre nem hinném, hogy a Sólyom-korszakot folytatni kellene. Sólyom Lászlóra aligha mint zöld elnökre, hanem mint Alkotmánybíróságunk első karizmatikus elnökére fogunk emlékezni.

fh 2010.04.27. 22:52:03

@antal.daniel:
ha jól olvastam a blogján a következtetéseit, Orbán Viktor összevont kormányfő-köztársasági elnöki korszaka következne?

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.04.27. 23:56:09

A legfőbb ok, ami miatt egyáltalán bármi kétségem is volt/van az LMP-vel kapcsolatban, az Sólyom... Bár be kell vallanom, elsőre én is úgy voltam vele, hogy ugyan konzervatív világnézetű elnököt kaptunk a két kormánypárt szánalmas bénázása után, de mégis egy tisztelhető ember; ebben nem kizáró ok nálam az eltérő világnézet, pl. II. János Pált is nagyon nagyra becsültem. Hamar kiderült azonban, hogy Göncz Árpádnak éppen úgy még a cipőfűzője megkötésére sem volna méltó, mint Mádl (na jó, Árpi bácsi tényleg nagyon magasra tette a mércét, de ezek ketten nem csak tőle, hanem a közepes szinttől is sokkal elmaradtak; és ha már ott a pápai párhuzam, ez a Ratzinger is kb. akkora zuhanást jelent, mint a mi két alkalmatlan elnökünk). Ugyanolyan elfogult, akinek halovány köze sincs a nemzeti egységhez, amit állítólag megtestesít. Annyi a különbség, hogy ő azért a Fideszhez sem kötődik, csak egy oldalon állnak, így nekik sem mindig felelt meg. Ezért amúgy eleve gondoltam, hogy kezelhetőbbet fognak választani helyette.

Ha az LMP azt javasolná, hogy maradjon, vagy ha a Fidesz mégis őt jelöli, és a párt támogatja, akkor nagyon erős kétségeim fognak támadni afelől, hogy jó dologra áldoztam a szabadidőm jelentős részét bő 2 hónapon keresztül...

fh 2010.04.28. 09:29:54

nol.hu/belfold/20100428-a_fidesz_nem_solyomban_gondolkodik_

"Mindenképpen rontott Sólyom László és Orbán Viktor viszonyán, hogy a Fidesz elnöke éles kritikával illette az alkotmányt. A Fidesz elnöke a magyar alaptörvényt „technokrata szabályhalmaznak” minősítette, amelyben nincs tisztelni való. Erre Sólyom azt „válaszolta”: az alkotmány szilárd, kereteinek megőrzése óriási felelősség, „melynek viseléséhez jogi és érzelmi műveltség kell”. Egy másik alkalommal Orbán arról beszélt: tiszteletben tartja az alkotmányt, de nem tiszteli. Sőt a lengyel alkotmánymodellt ajánlotta mindenki figyelmébe."

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.04.28. 10:39:03

@bm613: Hát szegény Árpibácsit ott vezették meg, ahol nem szégyellték... S mennyivel testesítette jobban meg a nemzeti egységet azzal, hogy nyíltan (sokkal nyíltabban, mint Sólyom) a ballib oldal mellé állt?

Egyébként meg:
velemenyvezer.blog.hu/2010/04/28/solyom_president

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.04.28. 10:46:24

@antal.daniel: nem látom én sem teljesen pontosan, mennyit sikerült elérnie, mint "zöld" elnök; de azt azért nem gondolom, hogy teljesen hatástalan lett volna. Eleve a megválasztása inspirálóan hatott a zöldmozgalmakra, azóta lett zöldombudsman, NFFT, Élőlánc, LMP. Az ilyen dolgok sokszor nem látványosan, de széles körben hatnak.

2010.04.28. 15:03:49

@Lastres: Mindazonáltal Göncz Árpádnak 90%-os népszerűsége volt. Mi ez, ha nem a nemzeti egység? Semmi olyan mellé nem állt Göncz, ami nem lett volna alkotmányos és elfogadható. Egy mesterkéletlen, szimpatikus ember volt, ellentétben az utána jövőkkel.

Én minden korábbi fenntartásom ellenére inkább Sólyomot támogatom, mint a Fidesz majdani kreálmányát. Bár ahhoz előbb tudni kellene, kit is jelölnének.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.04.28. 15:34:05

@Lastres: Fityfenét. Ő volt az egyetlen a három közül, aki az egész ország elnöke tudott lenni, függetlenül az eredeti kötődésétől.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.04.28. 15:35:49

@iii: "inkább Sólyomot támogatom, mint a Fidesz majdani kreálmányát"
Ebben viszont igazad van. De csak úgy értve, hogy ha már úgyis a Fidesz dönt, akkor legalább az önjáró Sólyom legyen, mintsem egy Mádl-féle hű kutyájuk. Ettől még ha az LMP javasolja, vagy a Fidesz javaslata esetén támogatja Sólyomot, akkor én nagyon meg fogom bánni, hogy rájuk áldoztam az időmet.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.04.28. 16:45:07

@Lastres: Valamint akinek nem gond, hogy az ablaka alatt masíroznak a nácik, az ország védelmét meg kevésbé tartja fontosnak pár kibaszott bazsarózsánál (amelyeknek amúgy semmi bajuk nem lett volna... jó, azok a példányok elpusztulnak, amiken keresztülmegy az út, ellenben a lezárt területen a többi békében, turistamentesen élt volna), az maximum rollert vezessen (majdnem durvábbat írtam), ne országot.
És nem demagógia az ország védelmének fontossága... emlékezzünk, amikor valaki szépen berepült poénból déli irányból észrevétlenül. Arrafelé bizony nincs radarunk, tehát KELL, és kész. Nem tartom valószínűnek, hogy a szerbektől, vagy bármelyik szomszédunktól félnünk kellene, de ha egyszer mégis, akkor úgy tudnának bejönni, hogy amíg Paksot földdel nem teszik egyenlővé, addig nem tudunk a támadásról. Ezt nem engedheti meg magának egy ország.

fh 2010.04.28. 21:55:46

"Amikor 2005-ben a Védegyletben elindítottuk a "Sólyom for President!" kampányt, ezt azzal a céllal tettük, hogy az államfő végre ne a mindenkori parlamenti többség pártkatonája legyen, hanem olyan autonóm, hiteles politikai személyiség, aki a demokrácia és az alkotmányosság védelme érdekében képes érdemben betölteni azt a szerepet, amely a "fékek és ellensúlyok" rendszerében alkotmányosan neki adatott. Azt is szerettük volna, hogy Magyarországnak a jövő szempontjából kulcsfontosságú zöld ügyek iránt is elkötelezett elnöke legyen."
Boda Zsolt (Védegylet) Origó Kommentjében megjelent írása szerint a köztársasági elnök jelölése a FIDESZ 2/3 többségének első demokrácia vizsgája lesz.
Teljes cikk:
www.komment.hu/tartalom/20100428-velemeny-solyom-ujrajelolese-jelezheti-a-fidesz-demokratikus-elkotelezettseget.html?cmnt_page=1
süti beállítások módosítása