1944. június 16-án kelt rendelete értelmében Budapest akkori főpolgármestere, Keledy Tibor a zsidónak nyilvánított budapestieket június 21-i határidővel kijelölt kényszerlakhelyre, úgynevezett csillagos házakba kényszerítette.
Az átköltöztetés több mint 200.000 embert érintett. A kijelölt közel 2000 épület közül 480, azaz a csillagos házak majdnem egynegyede Erzsébetváros területén helyezkedett el.
Az egész napos megemlékezést az OSA archívum kezdeményezte, és nagyon gyorsan nagyszámú civil csatlakozott hozzá (természetesen elsősorban túlélők és családtagjaik). A történeti bemutatáson túl az volt a szándék, hogy a mai magyar társadalmat emlékeztessék a tragédiára, szembesítsék az akkori magyar politikai elit és társadalom felelősségével, ezen keresztül figyelmeztessenek a múlt és a jelen iránti közös erkölcsi felelősségre.
Nagy örömömre (és meglepetésemre) Erzsébetváros önkormányzata (fideszes) kerületvezetése is csatlakozott a programhoz (tudtommal az egyetlen budapesti önkormányzatként).
A délelőtti órákban Vári György „vezetésével” jártuk be (számomra meglepően nagy számban, kb. 40-50 fővel) a Károly körút és a Kazinczy utca közötti részt. A sétán meglepően sok új információval gazdagodtam.
Délután 17 órára mentem a Klauzál térre, az önkormányzati megemlékezés helyszínére, ahol az előzetes program az ünnepi műsor részeként Vattamány Zsolt polgármester beszédét is ígérte. Dombi Gábor szervezésében, a Klezmerész együttes és mások közreműködésével megható és szívszorító programot láthattunk-halhattunk.
A kerület vezetését senki nem képviselte.
Moldován László
.
