HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Jött egy levél: testületi határozat felfüggesztése

2013.06.09. 22:30 jt

Történelmet írtunk ilyen még sohasem volt, a képviselők kaptak pénteken egy levelet: a polgármester (illetve, ha jól látom, nevében a helyettese) felfüggesztette a testület egy szerdai határozatának végrehajtását. A határozat az önkormányzat helyiségeinek bérbeadásának feltételeiről szól.

Indoklás nuku. Az egyszeri ellenzéki képviselő csak találgat, hogy vajon a szocik azon módosítója volt-e sok, amely a dohányboltokat az italboltokkal, játéktermekkel és szexshopokkal tette egy kategóriába kvázi háromszoros bérleti díjjal, és amelyet a fidesz szétszavazásával végül sikerült elfogadni, vagy valamilyen kodifikációs hiba miatt történt.

De az is lehet, hogy amiatt van, mert szeretnék belevenni a határozatba az LMP követelését, hogy a civil szervezetek eredeti feltételekkel kapják vissza a helyiségeiket, akkor is, ha a tavalyi új szabályok értelmében már vissza kényszerültek adni azt. Ennek mondjuk elég kis esélyét látom.

Az eredeti előterjesztés itt, a vita felvétele az önkormányzati TV-n megnézhető:

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: 8ker 2013

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr95353081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása