HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Közösségi kert Erzsébetvárosban!

2016.06.26. 22:07 oglu

 

Évek óta szorgalmazom megvalósulását kerületünkben. Sokáig reménytelennek tűnt, de tavaly már a kerület költségvetése is számolt a kialakításával. Úgy néz ki, valóban lesz belőle valami még idén nyáron-ősszel, a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szakmai irányításával a Kis Diófa utca 4.-ben.

Miért jó egy közösségi kert?

A résztvevők környezettudatosságot tanulhatnak, közösséget építhetnek, a betondzsungel közepén is kertészkedhetnek, gyümölcsöt-zöldséget termelhetnek saját fogyasztásra, vegyszermentesen, sok élményt, örömet, terményeket kapva fáradozásukért cserébe.

A június 23-i, utolsó bejáráson kiderült, hogy óriási az érdeklődés, háromszoros a túljelentkezés, pedig csak kerületiek jelentkezését fogadják el.

És most, a hétvégén a szerencsések elkezdték a hely birtokba vételét, a közösségi kert kialakítását annak reményében, hogy néhány hónap múlva már saját termést fogyaszthatnak.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr198846088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.