HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Ez lenne a kerület érdeke?

2015.07.13. 11:51 oglu

Mivel májusban előttem ismeretlen okok miatt nem volt testületi ülés, a június 24-i képviselő-testületi ülésen nagyon sok, 38 napirendi pontot tárgyaltunk. Ezek közül 4 az én előterjesztésem volt. Mivel 9 ellenzéki képviselő van a testületben (bár nagyon sok jelölő szervezetből) 8 fideszes mellett, és természetesem meg vagyok róla győződve (ahogy eddig is), hogy javaslataim elfogadása Erzsébetváros hasznára lenne, úgy gondoltam, komoly esély van legalább 2-3 megszavazására.

A testületi ülés elején jött a hideg zuhany: egy DK-s és a jobbikos képviselőtársam nem tudott részt venni az ülésen, így az arány 7:8-ra módosult. Ekkor már rosszat sejtettem, és sajnos, igazam lett.

Első előterjesztésem a lakóközösségeknek és az önkormányzati intézményeknek nyújtandó növényesítési támogatásról szóló rendelet módosítása volt. Ebben az önkormányzati támogatás mértékét szándékoztam felemelni 70%-ról 80%-ra, hogy a kisebb önrész több jelentkezőt eredményezhessen, mert a költségvetésben erre elkülönített 4 millió forintos keret az első pályázati körben nem merült ki (tavaly sem). A pályázható összeg határát pedig 250000 forintról 350000 forintra terveztem felemelni, hogy azok a pályázók, akik megtehetik, a nagyobb összegből komolyabb növényesítést tudjanak végeztetni a házukban.

Bár szóban mindig egyetért a fideszes kerületvezetés is azzal, hogy a kerületben jelentős zöldfelület-növelésre van szükség, csak a 6 ellenzéki képviselőtársam támogatta rendeletmódosításomat, a fideszesek nem, így nem lett elfogadva.

Második előterjesztésem az üresen álló nem lakás célú helyiségek hasznosítását célozta Külső-Erzsébetvárosban. Bárki végigsétál vagy átutazik a kerület e részén, elborzadva látja a Thököly úton és a kisebb utcákban is az üres üzletek sorát. Ez a látvány nemcsak utcaképi szempontból lehangoló, hanem komoly anyagi terhet jelent az önkormányzat számára, mert nemcsak, hogy nincs bevétel ezekből az ingatlanokból, de a közös költséget is az önkormányzatnak kell fizetnie.

Javaslatom szerint az állami, önkormányzati egészségügyi tevékenység, az önálló kulturális tevékenység, kiállítás, illetve a karitatív, civil, közérdekű, közhasznú egyesület és alapítvány 80%-os kedvezményt kapna a bérleti díjból, csak a rezsit és minimális bérleti díjat kellene fizetniük Külső-Erzsébetvárosban.

A vitában a fideszesek a koncepciót hiányolták (és mintha félreértették volna a javaslatot), mire azt válaszoltam, hogy az én koncepcióm annyi, hogy megtöltsük élettel ezt a kerületrészt is, és lehet, hogy a fideszes kerületvezetésnek van koncepciója, de ebből a gyakorlatban semmi nem látszik.  

A szavazásnál velem együtt 4-en voksoltunk igennel, a fideszesek plusz 3 ellenzéki képviselőtársam (a két szocialista és Molnár István független (aki a baloldal listáján indult)) nem támogatott (hogy ők miért, nem tudom, a vitához nem szóltak hozzá).

Harmadik előterjesztésem az ingatlanok elidegenítésével kapcsolatos proaktív adatszolgáltatásról szóló javaslatom volt. Másodszor futottam neki, egyszer már leszavazta a képviselő-testület (bár a Fővárosi Közgyűlésben Vattamány polgármester megszavazta) arra hivatkozva, hogy teljesítése nagyon megterhelné a hivatali apparátust, és személyiségi jogi aggályokat is felvet a javaslat.

Az előterjesztés elfogadása azt tenné lehetővé, hogy az önkormányzat, illetve az önkormányzat tulajdonában levő cégek tulajdonában (résztulajdonában) található ingatlanvagyon elidegenítésével kapcsolatos szerződések időpontját, megnevezését (típusát), tárgyát, a szerződést kötő felek nevét, a szerződés értékét, az ingatlan természetbeni elhelyezkedését, helyrajzi számát, az ingatlan értékbecslését a szerződés létrejöttétől számított 30 napon belül a Polgármesteri Hivatal internetes portálján közzé kelljen tenni a jövőben, illetve 2002-ig visszamenőleg.

Mivel kiderült, hogy a kerületben maximum havi 10-15 ingatlaneladás van, a személyiségi jogi aggályokra pedig mellékeltem dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos állásfoglalását, mely nem természetes személyek esetén semmilyen korlátozást nem támogat, természetes személyek (magánemberek) esetén pedig az érintett beazonosíthatóságán kívül minden adat közzétételét pártolja, bizakodtam.

Sajnos csalódnom kellett, velem együtt 6 igen szavazat érkezett, a fideszeseken kívül Molnár István nem támogatott, így ez a javaslatom sem lett elfogadva.

Negyedik előterjesztésem a Városligetbe telepítendő Múzeumi Negyeddel kapcsolatos állásfoglalás volt, mely kimondta volna, hogy Erzsébetváros képviselő-testülete elutasítja múzeumok ligetbe való telepítését, a Liget-projekt megvalósítását.

Itt már előzetesen is voltak kétségeim az állásfoglalás elfogadásával kapcsolatban, hiszen az országos politikában egyértelmű a projekt támogatása a Fideszen belül. Bár azt is elmondtam a vitában, hogy a VI. kerület fideszes kerületvezetése határozatot hozott arról, hogy ők alternatív helyszínt ajánlanának fel, ha nem a Városligetben valósulna meg a terv, a VIII. kerület pedig arról, hogy Kocsis Máté polgármester kezdjen tárgyalásokat a Józsefvárosi pályaudvar esetleges bevonásáról.

Egy kerületi lakó is felszólalt az unokája jövőjét emlegetve, a szocialisták módosító javaslata fentieken kívül még a Rákosrendezőt is felvetette mint alternatív helyszínt, de hiába: megint csak velem együtt 6 igen szavazat gyűlt össze, a fideszesek és Molnár István megint leszavazták az előterjesztést.

 

Összefoglalva: Szerintem mind a négy javaslatom a kerület érdekét szolgálta. A Városligettel kapcsolatban még el tudom fogadni, hogy a fideszes kerületvezetés nem mert „beleállni”, de a többit valószínűleg csak azért nem fogadták el, mert én, Moldován László, LMP-s képviselő terjesztettem elő.

És ez elfogadhatatlan!

 

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr677621978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.