HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Terézváros jelöltjei - Hajdu Krisztina, 9-es választókerület

2014.09.22. 20:57 Lastres

9_Hajdu_Krisztina.jpg

Hajdu Krisztina vagyok. Mérnöki diplomám megszerzése után újságíró voltam, és bár hat gyermek édesanyjaként idővel fel kellett adjam munkámat, közéleti érdeklődésem megmaradt.

Képviselői terveim között szerepel az elhanyagolt terézvárosi házak felújítása-korszerűsítése, biztonságos kerékpártárolók kialakítása, ivókutak kihelyezése mellett az is, hogy a foghíjtelkek lehetőség szerint pihenőparkokká válhassanak, ezáltal a városrész levegősebb, világosabb, kellemesebb lehet.

A Hunyadi téri piac őstermelői részének felújítása – kisebb hiányosságokkal - szépen sikerült, ennek megóvását nagyon fontosnak tartom, hogy az őstermelők révén mindenki hozzájuthasson egészséges, helyi, megbízható élelmiszerekhez. A csarnoképület eredeti stílusának és funkciójának megtartása a várható felújítás során ugyancsak fontos cél. Dolgozni szeretnék azon is, hogy a helyi civil kezdeményezések megfelelő támogatást kapjanak és megerősödhessenek, így lesz a városrész igazi közösség és valódi otthon. 

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr936722281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.