HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Újra az LMP-vel kampányol az MSZP

2014.08.24. 19:02 jt

Ez egyszer már megtörtént, a híres-neves első MSZP kampányvideóban.

Most a zuglói MSZP honlapjának első számú képe rólam (és az LMP parlamenti blokád alatt használt Elég volt! táblájáról) készült a két évvel ezelőtti Papcsák ellenes tüntetésen. Tudják, azon a tüntetésen, amelyen való részvételemet a józsefvárosi Fidesz közleményben "köszönte meg". Sajnos az eredeti közleményt nem őrizte meg az internet (csak a Józsefváros újság archívuma, 12.oldal), de írt róla a stop.hu. A Józsefváros újság pedig leközölte válaszomat "Amit szabad a lengyelnek, magyar meg ne próbálja?" címmel (letölthető itt, 13. oldal alja).

Amit szabad a lengyelnek, magyar meg ne próbálja?

A Józsefváros újság előző számában megjelent a józsefvárosi Fidesz-KDNP közleménye, melyben nehezményezik, hogy egy „Elég volt!” feliratú táblával részt vettem Zuglóban a Papcsák Ferenc elleni tüntetésen.
Természetesen Magyarországon mindenkit megillet a szabad véleménynyilvánítás és a gyülekezés joga. Azért tüntettem Zuglóban, mert azt a kerületet olyan ésszerűtlenül, átláthatatlanul és arrogánsan vezetik, hogy az nem csak a szomszédos Józsefvárosba, de még annál sokkal messzebbre is elhallatszik. Amennyiben nálunk is úgy hemzsegnének a fölösleges kiadások, mint Zuglóban, itt is megrendelnék a kerület borát Egerből milliókért, erdélyi ingatlant vásárolnának, és mindezek fedezetére újabb helyi adókat vetnének ki, akkor bizony az itteni tüntetéseken is részt vennék a táblával. Sőt!
Mindennél érdekesebb azonban az a kettős mérce, amikor március 15-én a lengyel tüntetőket szívesen látják engem viszont a szomszéd kerülettől is távol tartanának.
Jakabfy Tamás
LMP képviselő

A kép itt van kis méretben:

mszpzuglo-kicsi.jpg

 

 

És addig, amíg nem szedi le az MSZP saját honlapjáról, látható itt nagyban:

Kedves Zuglói MSZP! Örülök neki, hogy tetszettem, de mivel nem Önök miatt voltam ott, kérem, távolítsák el a képet, és cseréljék ki saját tüntetésen saját emberekről készült képre!

Mi meg inkább elkezdjük a józsefvárosi jelöltjeink bemutatását a palotanegyedi 1-es körzettel.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: mszp fidesz józsefváros lmp

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr136631589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.