HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Megmutatjuk, erkölcsileg milyen talajon áll Kocsis Máté!

2014.03.19. 21:11 jt

Dübörög a kampány, tegnap Kocsis Máté Pesterzsébeten kijelentette, hogy ők (a Fidesz) "erkölcsileg egészen más talajon állnak". Mi közelről figyeljük a tevékenységét, és a mondása igaz. Meg is mutatjuk, milyen talajon!

2011-ben Kocsis Máté egyszerűen összeszedette a hajléktalanokat, olyanokat is, akik semmilyen társadalomra káros dolgot nem követtek el, csak kénytelenek voltak közterületen lakni. Az alábbi videón látszik például, amint egy járókeretes és egy kerekesszékes hajléktalant kísérnek a direkt a célra létrehozott éjjel-nappali szabálysértési irodába.

Ezen a videón pedig azt nézhetjük meg, ahogy "elkapják" ezeket az elvetemült padon fekvő bűnözőket. Láthatjuk azt is, hány rendőr kell egy hajléktalan begyűjtéséhez.

Ezt az intézkedéscsomagot egyébként a KDNP is támogatta, nyilván a keresztény felebaráti szeretet nevében.

Reméljük, Kocsis Máté tegnapi beszédében nem erről erkölcsi magaslatról tett említést.

Reméljük továbbá, hogy ha már Pesterzsébeten járt, felkereste hivatalában dr Vas Imrét is, aki a XX. kerület alpolgármestereként Kocsis Máté kerületében fog indulni ejtőernyősként.

9 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: fidesz hajléktalan kocsis 8ker

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr255869832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

08.szabogabor 2014.03.19. 22:41:45

Te pedig ettől a Kocsis Mátétól vettél eddig föl több mint kétmillió forintot tanácsadói díjként. Minek nevezed azt, aki egy erkölcstelen valaki zsoldosa?

jt · http://lmp678.blog.hu 2014.03.19. 22:57:09

Aranyapám, te ennek a sokszorosát vetted fel. És aktívan segítetted a fenti videók elkészítését. Méghozzá nem a jó oldalról.

08.szabogabor 2014.03.20. 01:04:21

@jt: Csakhát nem ellenzékiként, és nem egy magát ellenzékinek mímelő párt országgyűlési képviselőjelöltjeként. Megint terelget Tamáska...

jt · http://lmp678.blog.hu 2014.03.20. 17:13:33

Ó igen. Te megdolgoztál érte. Hihető vagy, mint mindig...
Végül is te küldted rá a rendőröket is ezekre a szerencsétlenekre. Kemény munka lehetett.

08.szabogabor 2014.03.20. 22:05:33

@jt: Aranyos vagy, hogy velem foglalkozol, csak sajnos Te vagy Kocsis fizetett szolgája nem én, bocsesz.

jt · http://lmp678.blog.hu 2014.03.20. 23:38:50

Csak én nem küldök rendőröket ártatlanokra. Ti pedig már mindketten (fideszestől, jobbikostól) bizonyítottatok: a rátok ruházott hatalommal visszaéltetek.
Ez mutatja meg, milyen ember is vagy, nem az a pár tíz millió, amit az önkormányzattól (és különböző holdjaitól) felvettél.

08.szabogabor 2014.03.20. 23:50:01

@jt: Tamáska, ugye Te is érzed, hogy mennyire nem akarsz beszélni saját gerinctelenségedről, ahogy műellénzékiként a Fidesz fizetési listáján vagy. Már a veled szimpatizáló civilek is rókáznak Tőled, nem tűnt föl? És aligha miattam.

08.szabogabor 2014.03.22. 00:26:41

Nagy nap lesz a mai az életedben, Tamás.