HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Józsefváros - Nézőpont - 4 - Devizahitel

2014.01.21. 15:54 jt

2013. augusztus 1.

Az LMP megalakulása óta javaslatokkal bombázza a parlamentet a devizahitelezés által okozott károk mérséklését követelve. A Fidesz egyiket sem méltatta arra sem, hogy tárgyaljon róla.

Egyik első javaslatunk a Nemzeti Ingatlanalapról szólt, amely megvenné a hitelesek lakásait, akik azt ettől a szervezettől visszabérelhetnék. Ha ezt a banki különadóból feltöltötte volna a kormány, már 100.000 ügy megoldásához közelednénk, és létrejött volna az amúgy is kívánt állami bérlakásszektor.

Másik javaslatunk az volt, hogy tiltsuk meg az egyoldali kamatemelést, és a kamatokat a deviza referenciakamatokhoz kössük. Ugyanis a bankok kamatemelése jobban emeli a törlesztőrészletet, mint az árfolyamváltozás!

De nézzük, hogy alakult ki ez az állapot: felelősek, akik a kockázatokat vállalva sokszor meggondolatlanul felvették, felelősek a bankok, akik hibás termékük összes kockázatát áthárították, és felelős érte az állam is, hiszen sem a Nemzeti Bank, sem a pénzügyi felügyelet, sem a fogyasztóvédelem, sem a törvényalkotó nem avatkozott közbe. A kormány eddigi intézkedései közül a végtörlesztés csak a jobb módúaknak segített, ezt ellenezzük, az árfolyamgátat viszont támogatjuk.

Józsefváros bérlakás pályázatot írt ki a károsultaknak, reméljük, hogy hamarosan országosan is kialakul egy igazságos és átfogó megoldás! Jelenleg azonban a stadionok építése a nemzetközi kupákból pár hét alatt kieső focicsapatoknak sajnos immár negyedik éve fontosabb a kormánynak, mint a bajba került devizahitelesek százezrei.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: nézőpont 8ker 2013

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr55757289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.