HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Az emberek nem dőltek be a Fidesznek Józsefvárosban

2011.09.26. 14:39 tkozak


Az emberek túlnyomó többsége nem dőlt be a hajléktalanokról szóló józsefvárosi népszavazás manipulatív kérdéseinek. 

A Fidesz szegények ellen uszító propagandája ellenére mindössze az emberek kevesebb mint 16%-a ment el szavazni a szegények és a hajléktalanok megbélyegzéséről szóló népszavazásra vasárnap. Ez jelzi, hogy az emberek nem hajlandók a szegényeket, kiszolgáltatottakat okolni a problémákért, nem dőltek be a saját hibáikat bűnbakokra hárítani akaró politikusoknak.

Bebizonyosodott az is, hogy a népszavazást Kocsis Máté nem a megoldás, hanem a politikai haszonszerzés miatt kezdeményezte. Egyetlen szóval sem reagált ugyanis, amikor Pintér Sándor belügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatójukon a belügyminiszter pontosan az ellenkezőjét jelentette be, mint amire a polgármester állítólag megerősítést akart a népszavazással. A belügyminiszter Tarlós István támogatásával három új, többszáz fős hajléktalanszálló megnyitását jelentette be, melyek közül az egyiket a VIII. kerületben létesítenék, míg a polgármester a hajléktalan-férőhelyek csökkentéséért, és kis létszámú szállókért kampányolt. Felháborító az is, hogy Pintér Sándor rendőrökkel felügyelné ezeket a szállókat, erősítve azt a fideszes etikát, miszerint a szegénység bűn.

A politikusoknak óriási felelősségük van az ország egységességét biztosító társadalmi szolidaritás erősítésében, mely különösen fontos a jelen gazdasági körülmények között. Az ország és a kerület vezetőinek példát kellene mutatniuk ebben, ahelyett, hogy ilyen hamis és manipulatív kérdésekkel egymásnak ugrasztják az embereket.

Az LMP továbbra is felajánlja segítségét a főváros vezetésének és a kormánynak is a hajléktalanprobléma megoldásában, amihez kidolgozott, koncepcióval rendelkezik, aminek egyik központi eleme a megfizethető lakhatási lehetőségek biztosítása.

Somfai Ágnes
LMP - Fővárosi frakció

 

Jakabfy Tamás
LMP - Önkormányzati képviselő - Józsefváros


3 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: politika civil választás hajléktalan társadalomkritika köszönet józsefváros várospolitika átláthatóság 8ker lmp köztisztaság belső józsefváros voks10

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr293257804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

08.szabogabor 2011.09.26. 22:36:53

Humorosak vagytok. Ti a NEM mellett kampányoltatok, mi meg az IGEN mellett. Ti megmozgattatok 1200 embert, mi meg 8000-et. Ti minek örültök, ha kevés a részvétel? Hogy sikertelen volt a kampányotok?

Olvassátok el erről a Huba cikkét a Kettős Mércén, oszt térjetek magatokhoz...

metri 2011.09.27. 14:50:13

@08.szabogabor: gratula az igenekért, csak azt szeretném megkérdezni, hogy pontosan mikortól lehet kiváltani hajléktalanokra kilövési engedélyeket? Azt hallottam, hogy a rendőrök már vasárnap este elkezdték szekálni a hajléktalanokat, jó lenne, ha nekünk lakosoknak is maradna egy kis móka!

08.szabogabor 2011.09.27. 18:10:25

@metri: Ha szeretnél kilövési engedélyt, szavaztass róla. Mi nem szeretnénk, azért sem volt ilyen tárgya a népszavazásnak. Nem kell a demagógia, vége már a kampánynak...
süti beállítások módosítása