HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Beszámoló az október 28-i ülésről

2010.11.08. 00:43 palkotamas

A jegyzőkönyv és a TV közvetítés alapján írt beszámoló.

Az ülésen sok napirendi pontot tárgyalt meg a képviselő-testület.

Először a tanácsnokokról volt szó, az ellenzéki képviselők javaslatokat terjesztettek be nem kormánypárti tanácsnokok megválasztására, de a javaslatokat leszavazták (Fenntarthatósági és civil szervezeti tanácsnok, Pénzügyi tanácsnok, Környezetpolititikai tanácsnok). Ezek után megválasztották az öt tanácsnokot, persze mind kormánypárti.

Majd a fűtéstámogatásról beszéltek a képviselők. Moldován László javasolta, hogy a gázárak folyamatos emelkedése miatt az alternatív energiahordozóké a jövő, és a támogatást erre kellene felhasználni. A polgármester szerint ezen is dolgoznak.

Ezután az eddig Erzsébet napjára datálódó díjak átadásának rendjét módosította a testület, áttették március 15-ére. Valamint hozzájárulást adtak egy emléktábla létrehozására.

Több sikertelen ingatlan-pályázatot jelentettek be a következő napirendi pontokban, illetve az ingatlanfejlesztő kérése ellenére nem szavazta meg a Verseny utcai ingatlanok kiürítésének határidejének módosítását.

Ezután jött a Klauzál utca 8-10 ügye, amelyben egy tartozás átütemezését kérte az a cég, amely már tovább is értékesítette az ingatlant. Az átütemezést a testület megszavazta.

Szó volt még arról, hogy a képviselőtestület gépkocsikat vásárolt a rendőrség számára, mert a korábban vásároltak üzemképtelenek lettek.

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: önkormányzat 2010 erzsébetváros 7ker lmp moldovan

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr152432614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.