HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Építve rombolunk? Újabb házakat fenyeget veszély a belvárosban

2010.04.28. 23:53 budapest 678

Az ÓVÁS! Egyesület véleménye a Harmincad utca és Bécsi utca sarkán álló és két Petőfi Sándor utcai épület fővárosi védettségének megszüntetése ügyében

 

"Az ÓVÁS! Egyesület aggodalommal figyeli Belváros-Lipótváros Önkormányzata és a Fővárosi Önkormányzat között kibontakozó vitát a fent említett épületek ügyében, és egyértelműen leszögezi, hogy egyetért azzal az állásponttal, hogy a fenti épületek fővárosi védettségét fent kell tartani, és nem szabad utat engedni azoknak a fejlesztői, beruházó törekvéseknek, melyek az épületek lebontását kezdeményezik.

Egyetértünk Demszky Gábor előterjesztésének indoklásával is, amelynek leglényegesebb elemét a Harmincad utcai épületnél abban látjuk, hogy színvonalas műemléki helyreállítás esetén visszaállíthatók a szecessziós ház esztétikailag igényes tagozatai, s ekkor már az épület nemcsak jellegzetes tömegével és kapujával, hanem részletformáival is be tudja tölteni azt a hangsúlyos szerepet, amelyet kiemelt helye városképileg indokol.

A két Petőfi Sándor utcai épületnél az indoklásnak azt az elemét tartjuk legfontosabbnak, mely az utcakép ritmizálásában fontos szerepet szán a cour d’honneur-ös beépítésnek. Való igaz, hogy a 70-es években az itt álló eredeti épületet megcsonkították, s hogy az utcaképet az aránytalanul nagyra tervezett garázslehajtóval is a szükségesnél jobban megtörték, ez azonban nem indokolja, hogy ezt a rombolást tovább folytassuk. Ennél a két épületnél felhívnánk a figyelmet az ott lakók, tulajdonosok tiltakozására is, akik nem óhajtják lakásaikat elhagyni.

A tiltakozást aláírta többek között:
Óvás! Egyesület, Szindikátus,  Levegő Munkacsopot,  Budapest Világörökségért Alapítvány, Thomass Mann egyesület

Aggodalommal figyeljük továbbá, hogy az Erzsébetváros után most a Belváros épületeinél is tanúi lehetünk a meglévő építészeti jellegzetességek és értékek valamint a történelmi városkép alábecsülésének. Különös az is, hogy épp akkor terveznek komoly bontást-építést, amikor elkészült Budapest u.n. Fő utcája. Nem látjuk biztosítékát annak, hogy az ide kerülő új épületek harmonikusan fognak beilleszkedni környezetükbe, nem látjuk biztosítékát annak, hogy karakterisztikusabbá, szebbé, otthonosabbá teszik majd a meglévő utcaképet, és nem pedig egy újabb, jellegtelen tömegépület kerül majd a most fennállók helyére, mint, ahogy az, az Erzsébetvárosban történt és történik.

Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a Petőfi Sándor utca a Budapesti Világörökségi Terület védőzónájához tartozik, ahol az UNESCO szerint nem ajánlatos bontani. A Régi pesti zsidónegyed esetében – mely ugyancsak védőzóna -- a bontások miatt az UNESCO már figyelmeztette a magyar államot, hogy a bontásokat azonnal le kell állítani. Ez ugyanúgy érvényes Budapest más védőzónához tartozó területére is. Amennyiben Budapesten, ezeken a területeken továbbra is folytatódik a bontás, Budapest könnyen elveszítheti világörökségi címét."

forrás: lmv/Óvás! Egyesület honlapja

Kapcsolódó NOL cikk: Műemlékbontás a belváros új főutcáján

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: világörökség fenntartható 8ker 7ker 6ker kaszics

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr511960829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása