HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Az emberi hülyeség korlátlan, de csodás történetek is vannak a Blahán

2010.02.26. 02:38 CsibaKata

A Blaha Lujza téri aluljáró egy igazi szociológiai terepmunka. Napi rendszerességgel megjelenik az összes kötelező üvegtigris elem. Node nem a nagy magyar valóságról szeretnék írni, hanem a csodákról.

A minap egy idősebb néni jött oda hozzánk, azzal, hogy még nem ismeri, hogy mit akarunk, és hogy mondjunk pár szót a pártról. Ez mindig nehéz egy olyan csapat számára, aki nem pár szó erejéig gondolkodik, de a néni segített, és kérdezni kezdett. Mit gondolunk a gazdaságról, mit gondolunk erről, arról, mit gondolunk a cigányokról. Elmondtuk. És ő is sztorizni kezdett, de ez kivételesen nem olyan sztori volt, ami csak azért buggyan ki a járókelőből, mert másnak nem tudja elmondani, hanem egy valódi, igazi történet:

A néni egy kisebb településen lakott régen, ahol a cigánytelep és a nem cigány rész jól elkülönült. A polgármester nem éppen cigánybarát, és az iskolában is erősen hanyagolták a cigány gyerkőcöket. Azt mesélte, hogy volt is konfliktus rendesen a faluban, cigány-nem cigány utálta egymást. Ez a néni -elmondása szerint- kiköltözött a cigány telepre, és velük kezdett élni, mert segíteni akart a helyzeten. Azt mondta, hogy attól a naptól kezdve a polgármester már nem volt olyan kedves vele, nem beszélt vele már olyan közvetlenül, mint azelőtt. Nem tudja, hogy mibe tenyerelhetett ott bele, de valamibe nagyon belenyúlt. Az egyik cigány kissrác, aki nem volt túl jó tanuló, valamelyik nap megint egyest hozott haza az iskolából, magyarból, irodalomból, mert nem tudta a verset. A történetmesélő néni, így szólt a fiúhoz és a családhoz: "no kisfiam, most tudod mit fogunk csinálni? Jól kiba__unk a tanárnénivel." Nahát tetszett ez a család apraja nagyjának, sok évi kiba__ást kellett már nekik is eltűrni a faluban, itt az ideje, hogy törlesszenek kicsit. A néni így mesélte tovább: "odamentem a gyerekhez, és azt mondtam neki, hogy úgy fogunk kiba__ni a tanítónénivel, hogy megtanuljuk a verset". És megtanulták a verset. Puffoghatott a tanítónéni, hiába.

Na ilyen sztorikat lehet hallani az utcán. A néni elment, de emléke megmaradt, a története pedig... hajj... bár sokakhoz eljutna.

3 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr981791293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyáli úr 2010.02.26. 08:28:26

Az én nagyanyám a miskolci cigánytelepen (konkrétan putrisor) volt villanyszámla díjbeszedő. Nagyon szerették a cigányok, mert segített nekik, ha bajban voltak (nem pénzzel, mert az neki sem volt sok). Mára nincs túl jóban a cigányokkal, akkor még kicsit más idők jártak. A szomszédjukban is egy cigány család lakott, a hegy lábánál. Egyszer áthívta a cigányember a nagyapámat, hogy segítsen megszerelni az autót. Nagyapám nagyon megijedt, hogy mi lesz. Amikor hazaért a családjához, nem győzött elmesélni, milyen szép, tiszta háza van a cigányoknak, milyen szép család. Ha nagyapám élne, nem hiszem, hogy túl jóban lenne a cigányokkal.

Lehet itt roma-ntikázni, de változtak az idők, és ott, ahol leszúrnak a megállóban, akár van nálad mp3 lejátszó, akár nincs, ott nehéz bárhogy kedvesnek lenni meg segíteni.

CsibaKata 2010.02.26. 12:54:28

Én azt gondolom, hogy egy ilyen problémát, a siralmas és kétségbeejtő közbiztonságunkat akkor sem szabad etnikai alapra terelni, mint ahogy semmi mást sem. Ennek az okát az előző (térben ez alatt található) posztban kifejtettem.

Etnikai konfliktussá tenni egy közbiztonsági problémát, vagy erőforráskonfliktust, vagy oktatásügyi kérdést tragédia. Azért mert, ha etnikai alapon ""megoldod"" (dupla idézőjel) mondjuk a közbiztonságot, attól a szított etnikai feszültség ottmarad időtlen időkig (amíg fel nem oldja a társadalom), és keres újabb konfliktusokat, újabb különbségeket, újabb elkülönítő pontokat, legyenek azok akármilyen picik is. Ennyi.

Észak-Írországban a protestáns angol "kiszagolja" a katolikus írt (és fordítva), az alapján, hogy milyen ruhát hord, hol lakik, hogyan ejti a H betűt (éjdzs vagy ics). Pedig ha odamész kívülállóként, akkor arcra, öltözködésre, étkezésre, szórakozási szokásokra nézve, illetve szinte minden lényegi dologban teljesen homogén társadalmat találsz. De keresnek különbségeket.

A konfliktus megoldó és mediátori potenciálunkat rohamosan fejleszteni kell a közösségi közbiztonsággal egyetemben. Úgy gondolom, hogy egyik a másik nélkül nem hoz majd sikert.

tronguy 2010.03.01. 17:13:43

@CsibaKata: De ebben a változásban több mint jelentős szerepet kell hogy vállaljon a cigányság. Mert a felelőssége is jelentős abban, hogy ma olyan a megítélésük amilyen. És itt most nem a jobbik féle megítélésről beszélek, mert az egy egészen más kategória. Hanem pl. az enyémről. Pesti vagyok 22 éves egyetemi hallgató, és inkább liberálisnak vallom magam mint bármi másnak. Belvárosban élek, még csak nem is egy elszigetelt kis faluban, és még itt is képesek minden egyes előítéletet alátámasztani nap mint nap. Tudom, hogy megoldást kell találni, tudom, hogy el kell fogadnunk egymást stb., de mindez egyszerűen szerte foszlik amikor pl csak pár ember van a buszon és felszáll mondjuk 3 roma, minél fiatalabb annál rosszabb. Automatikusan átnézem a zsebeimet, úgy helyezkedem, hogy még véletlenül se legyen semmim veszélyben, fülhallgató be, ablakon kinéz. És ezzel sajnos nem tudok mit csinálni. Anyukám tanító, szintén a belvárosban, rendszeresen mesél baromi okos tehetséges kis cigány gyerekekről (kb 7 és 10 évesekről), de a történet végén mindig szomorú is egy kicsit mert tudja tapasztalatból, hogy az otthona (szülők, család) kikoptatja majd belőle a tehetséget és a tudást és utána örülhet ha az általános meg lesz, nem hogy viszi is valamire. Pedig az alapanyag meg lenne hozzá. Szóval nem könnyű, de én a helyzet rendezésében a cigányság szerepét sokkal fontosabbnak tartom annál mint amennyire eddig bármelyik párttól hallottam. Igenis ki kell mondani, hogy miben kell változtatniuk, nem csak mindig azzal elintézni, hogy a gonoszok szegregálják őket. Fel kell tenni a kérdést, hogy ezt miért tehetik. Mert nem tiltakozik senki, és nem azért mert mindenki cigány gyűlölő (én sem vagyok), hanem azért mert még aki nagyjából középen helyezkedik is el még ő sem fogja sajnálni őket.
süti beállítások módosítása