HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

LMP: Új generáció a politikában - 176 jelölttel

2010.02.10. 21:36 LMP 678

Tiszta közéletet, zöld fordulatot és esélyteremtést ígérünk!

Az LMP ma sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 176 egyéni választókörzet mindegyikében indítunk jelöltet: 176 esély arra, hogy más legyen a politika!

A jelöltek listáján 33 nő szerepel, ezzel az LMP a legtöbb női jelöltet indító párt. Bennünket az MSZP és Jobbik követ 14-14 női jelölttel, a FIDESZ listáján pedig 8-at találunk.

A helyben lakó jelöltek aránya 68%, azaz bő kétharmad. A jelöltek 44%-a civil háttérrel jön, valamilyen civil szervezetben hosszabb ideig aktívan dolgozott. Pártpolitikai múltat a jelöltek kis száma, mindössze 8% tudhat maga mögött, ők is  jellemzően inkább a rendszerváltást követő első parlamenti ciklusokban voltak aktívak. A jelöltek átlagéletkora 35-40 év. Hat roma jelölt is indul a listán.

A demokratikus alternatíva parlamenti megjelenésének esélye most a kopotatócédulák összegyűjtésén múlik, az egyéni választókerületenkénti 750 ajánlószelvény a civil és önkéntes erőforásokra támaszkodó új poltikai pártnak komoly erőpróba. Ezt még a kopogtatócédulákkal való súlyos visszaélések is árnyalják.  Így az újonnan induló kis pártok halmozottan hátrányos helyzetből kell, hogy a választhatóság szintjére eljussanak.

További érdekességek az egyéni jelöltekről és az LMP listáról az Index cikkében

Az Index videója a mai sajtótájékoztatóról:

 

Egy újonnan induló, demokratikus alternatívát kínáló kis pártnak pedig annyi esélye van, amennyit a választópolgárok ajánlószelvényük kitöltésével adnak nekünk!

Adjon esélyt annak, hogy egy demokratikus, valódi  alternatívát kínáló új párt indulhasson most tavasszal az orszgágyűlési választásokon!

Adok ajánlószelvényt! - regisztráció itt

Kopogtatócédula gyűjtőhelyek itt

Egyéni evk jelöltek listája itt

LMP fotógaléria a mai sajtótájékoztatóról:  

 Az LMP egy éber ellenzéki párt lesz! - ígéri Schiffer András

A Figyelőnet mai interjúja Schiffer Andrással, az LMP jelöltekről, a zöld munkahelyteremtésről, átlátszó pénzekről és felelősségről ...

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: választás 2010 8ker 7ker lmp ajánlószelvény moldovan 6ker kaszics

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr811747790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.