Kedden, augusztus 19-én az Újpesti temetőben temették el Tálosné Pálvölgyi Mártát. Ő az első, akit az LMP-ben ismertem meg, és meghalt. Utálom a temetéseket, de most mindenképpen fontosnak tartottam, hogy részt vegyek rajta (Soós Andival képviseltük a 6-7-8-at, helyeztünk el koszorút).
Márta ugyanis nagyon szimpatikus ember volt. Végtelenül tisztességes, mindig azt nézte, hogyan tud segíteni, mindenféle karriervágytól, törtetéstől mentes. Nagyon sok ilyen emberre lenne szükség, hogy élhetőbb, elviselhetőbb legyen társadalmunk.
Nyugodjék békében!
Schiffer András búcsúbeszéde:
„Nem ígérhetek mást, csak tisztességet!”- ez a mondat szerepelt Márta szórólapján 2010 tavaszán, amikor a Lehet Más a Politika újpesti képviselő-jelöltjeként – húsz év múltán – nemcsak ő ragasztott plakátot, hanem az övét is ragasztották. S ez a mondat egész életének is mottójává lett. Szórólapján, néhányak számára talán különösnek tűnt, számomra tökéletesen érthetőnek, fontosnak tartotta, hogy felidézze nagyapja, Pálvölgyi József, az egykori szociáldemokrata művezető emlékét. Ma az ő sírjában nyer végső nyugalmat. Közénk, az LMP alapítói közé, furcsa mód nem fia, Lőrinc hozta el, hanem az a Heiszler Vilmos, akivel az Eötvös Collegium Baráti Körében találkozott, 2002-ben. Az Eötvös Collegium Mártának a demokrácia kis szigetét jelentette: hivatkozási alapot, miért lett ellenzéki a hetvenes-nyolcvanas évek kádári Magyarországán.
Igen, Márta, az a Heiszler Vili hozott közénk, akivel végig vitatkoztátok a kétezres éveket, hogy aztán 2009. októberében Vili temetéséről távozóban, a gyászbeszéd feletti méltatlankodásod közepette, a szavamat vegyed, hogy a Te temetéseden majd én fogok beszélni. Akkor kinevettelek. Ma itt állok.
Pálvölgyi Márta Miskolcon született, Felsődobszán nőtt fel, majd a komáromi Jókai Mór Gimnáziumban érettségizett. Amikor megszületett, édesanyja már nem foglalkozhatott azzal, amit eredetileg hivatásának választott. Márta édesanyja ugyanis '45 után Schlachta Margitnál tanult szociális munkát. A szocialista rendszer viszont nem tűrte a szociális munkát. A lélek azonban, amely mindig tenni akart valakiért, félévszázad múltán kiteljesítette az anyai hivatást. Bonyolult út vezetett odáig. Ezen az úton az igazságkeresés hajtotta, s egy kivételesen erős és pontos morális mérce segítette. Az ELTE magyar-népművelés szakán végzett, de már egyetemi évei alatt is a megtűrt kategóriába tartozó szociológia érdekelte. Mialatt Tálos Bandi nyelvjárásokat gyűjtött, Márta a kanalakat számolta a sublótban: szegénységi felmérést készítettek Szekszárdon, valamikor a hetvenes évek közepén. '76-ban diplomázott és házasodott össze Bandival, majd '78-ban megszületett Lőrinc. Amikor a kávészüneti ellenzékiség cselekvésbe váltott, mindenhová vitte magával Lőrincet. Miután 1988-ban – még a párttá alakulás előtt – tagja lett a Magyar Demokrata Fórumnak, a Láng Központban tartott gyűlésekre, de vitte fiát a Kerepesi Temető 21-es parcellájába, hogy rendbe tegyék az '56-os utcai harcokban elesettek sírját, majd együtt mentek 1990 tavaszán felragasztani Csáji Attila és Beke Kata plakátjait. Aztán ahogy sűrűsödtek az MDF körül a zűrös privatizációs ügyek, úgy kopott ki Márta is élete első pártjából.
Húsz éven keresztül előbb a Fővárosi, illetve a Pest megyei Moziüzemi Vállalat, majd a Hírlapkiadó voltak a munkahelyei. Aztán a kilencvenes évek közepén felvette az anyja kezéből kiszakított fonalat. Szociális munkás, családgondozó lett a Káposztásmegyeri Családsegítő Központnál, majd haláláig az Újpesti Családsegítő Központnál. Ahogyan ő fogalmazott: „a lefelé csúszó középen” próbált segíteni. Azokon, akik a rezsiköltségen próbálnak spórolni, hogy legyen pénz az iskoláztatásra.
Büszke volt, büszke lehetett újságíróvá lett fiára, akit szeretetben, de szabadságban nevelt és egészen kivirágzott, amikor megszületett első unokája, Menyhért.
Márta egyszerre volt szenvedélyes, ám szigorúan racionális vitapartnere és lelki társa azoknak, akiket szeretett. Élete egyszerre szeretetteljes és logikus egész. Derűs nyugalmat árasztott akkor is, amikor Lőrincnek egy házfoglalás során átmenetileg nyoma veszett, derűs nyugalmat árasztott akkor is, amikor a politikai hitványsággal szembesült és derűs nyugalmat árasztott akkor is, amikor a halálra várt. Derűs nyugalma lebilincselő volt és védjegyévé vált. Ez csak annak az embernek lehet sajátja, akinek saját belső morális rendje ad magabiztosságot.
Heiszler Vili haláláról így írt 2009. őszén: „Az LMP akkor méltó Heiszler Vilmos emlékéhez, ha a demokrácia elveit, játékszabályait nem áldozza fel a kicsinyes személyes ambíciók, a minden áron hatalomra jutás oltárán. Úgy legyen” Nem ismételte ugyan meg, de sugározta magából ezeket a gondolatokat az elmúlt években is. Személyesen is köszönettel tartozom Mártának azért az erkölcsi tartásért, amiből a legnehezebb pillanatokban mindannyian erőt meríthettünk.
Nem voltak politikai ambíciói. Igazsága volt. Nyugdíjba készült, hogy főállású nagymamaként segítse fiát, menyét, Menyhértet. Várta, nagyon várta második unokáját. Az idei országgyűlési választási kampányt még végigdolgozta velünk. Sokunk emlékezetében úgy marad meg, ahogy derűs nyugalommal beszélget választópolgárokkal, s szereli le a provokátorokat. Aztán kórházba került, majd haza. Jöttek a bizonytalansággal teli hetek a pontos diagnózis felől. Aztán fogyni kezdett, egyre fogyni. Menyhértnek már nem engedhették, hogy felmásszon a nagymamára. Ő még azért a közösségi oldalon -igaz utoljára- üzent fiának: „Lőrinc, el ne felejts enni adni a teknősnek!” Sejtettük az elkerülhetetlent, de hát az ilyesmit szemérmesen kerülni illik. Zavarba is jöttem rendesen, amikor júniusban a jól ismert derűs nyugalmával az öt évvel ezelőtti ígéretemre emlékeztetett, hogy tudniillik mondjam én a gyászbeszédet felette. Most nem volt kedvem kinevetni. Akkor már és még a halálra készült. Aztán az utolsó héten azt üzente, immáron újra a kórházból: nagyon szeret minket és tudja, hogy mi is nagyon szeretjük őt...s ki fog jönni a kórházból, sokáig fog tartani a felépülés, de ki fog jönni, nem fog meghalni. Aztán július 7-én, hétfőn kora délután Tálos Bandi Mozart Requiemjét töltötte fel Márta Facebook-oldalára. Soha nem fogja látni leányunokáját, nem láthatja felnőni unokáit.
Nem ígérhettél mást, csak tisztességet. Ígéretedet megtartottad. Nyugodj békében!
