HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Józsefváros - Nézőpont - 29 - Teleki téri piac

2014.05.22. 09:23 jt

2014. május 12.

A Teleki téri piac megnyitása örömteli fejlemény, de az idáig vezető út finoman szólva is rögösre sikerült: az eredetileg tervezett 13 hónap helyett majdnem 3 évbe telt az építkezés.

Az első terv az volt, hogy a tér egy részének eladásából telni fog arra, hogy megépítsük az új piacon a maradék területen. Ekkor 300 millióról szólt a költségvetés. Illetve nem is volt költségvetés, legalább is a testületi ülésen hiába kértem. Aztán jött a közbeszerzés lassú procedúrája, majd a hidegzuhany, hogy másfélszer ennyiért fogják felhúzni. Mindennek a tetejébe tavaly még az is kiderült, hogy ebben csak a szerkezet van benne, az elárusító bódékat külön kell megépíteni. Majd ezután a szellőzést átalakítani, összesen súlyos tízmilliókért. Mindeközben pedig fizettük az ideiglenes piac bérleti díját, ahol az első eljárásban nyertes cég az első időszakra megtermelte a maga hasznát, és a további csaknek két évre már mint birtokon belül levő bérbe adó ugyanannyi bérleti díjat tehetett zsebre úgy, hogy építési, felvonulási költségei már nem voltak.

Össze sem tudom már számolni, hányszor biztosított a testület egyre több és több pénzt az építkezésre, hogy a végén aranyáron tényleg szép piacuk kegyen. Ugyanazt mondom erre, mint a négyes metróra: még csak az kéne, hogy ennyi pénzért még szép se legyen!

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: nézőpont józsefváros

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr646190133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása