HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Pitiánerség és ultizás Terézvárosban

2011.12.01. 10:37 airdace

 A novemberi testületi ülés nem lett túl izgalmas, csupa unalmas szakmai előterjesztés. Parázs vita sem volt. A java majd csak decemberben jön, amikor a költségvetésről fogunk szavazni. A teljes képhez még hozzátartozik, hogy október végén volt egy közmeghallgatás is. Illetve inkább a polgármester és az alpolgármesterek meghallgatásának nevezném, ugyanis a Fidesz-KDNP elég sajátosan értelmezte a közmeghallgatás intézményét. A két órából másfél arra ment el, hogy ismertessék eddigi tevékenységüket, miközben saját magukat fényezték. A választási ígéretek tovatűntek, mert "olyan rossz helyzetben vették át az önkormányzatot". Nem is folytatom: magyarul elmúltnyolcéveztek. Ezek után nem meglepő, hogy nem maradt sok idő a kerületi lakosok kérdéseire. Nem mintha sokan jöttek volna el, de a legutóbbi beszámolómból kiderül, hogy ez egy tudatos stratégia a jelenlegi vezetéstől: csak ne üssék bele mindenbe a helyi lakók az orrukat, mert az túl macerás.

 
A legkiábrándítóbb fejlemény azonban mégsem a közmeghallgatás szabotálása volt, hanem egy ennél sokkal jelentéktelenebbnek tűnő ügy. Egy több mint 12 milliárdos költségvetésű kerületnél egy 3 millió forintos kérdés, a civil pályázatok. A társadalmi szervezetek pályázatai is ezen az ülésen kerültek elbírálásra. De hogyan? A legkifejezőbb, ha azt írom, hogy úgy, mint egy kártyaasztalnál. Az alpolgármester megteszi a téteteket, vagyis a támogatási összegeket, aztán persze lehet alkudozni, licitálni mint az ultiasztalnál, ami jelen esetben a bizottsági és a testületi ülésnek felel meg. Ott aztán mindenki kiteríti a lapjait, lehet emelni, új téteket rakni, sőt blöffölni is. Szempontok, elvek vagy szakmai érvek? Ugyan minek is azok! A naiv kis civil tanácsnok (ez lennék én) ugyan próbálkozott ezzel. De hát itt már ez a szokás, az előző vezetés alatt is így ment. Korábban már írtunk erről a kérdésről, de semmi foganatja. Ugyanúgy megy tovább minden. Nem egyeztetnek, úgy ülnek a civil pályázatokon, mint a kotlóstyúkok: őrzik a kis titkot, ameddig csak lehet, nehogy belelássunk a lapjaikba. Ennek tényleg így kell történnie, nem pitiáner? De az.

Napirenden volt még a Hegedű utca 3,, az egykori Tűzraktér épülete is. Az önkormányzat hivatalosan is engedélyt adott a funkcióváltásra, művészeti tevékenységre. Az alpolgármester nagy dirrel-durral kijelentette, hogy milyen jó, hogy megszüntették a Tűzrakteret, hiszen az alkotóház eddigi működése nem volt legális. Ez egy rég elfelejtett ügy, de azért mi még emlékezünk: már 214 napja nem tudjuk az alábbi kérdésekre a válaszokat: Miért nem volt elfogadható a Tűzrakteret működtető Art Sector Alapítvány másfél millió forintos ajánlata? Pénzügyileg rentábilis-e, ha az önkormányzat működteti az alkotóházat? Milyen gazdasági és pénzügyi terv alapján kívánja működtetni? Milyen szakmai anyag alapján szervezi meg? A kérdéseinkre azóta sem kaptunk választ.
 
Terézvárosban a helyzet változatlan.

Cake Olivio, 
az LMP terézvárosi képviselője

Szólj hozzá!
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: fidesz ülés tűzraktér civilek cake terézváros testületi lmp 6ker olivio

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr263428448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása