HTML

Lájkolj minket!

Képgaléria

Budapest szmogtérképe

Budapest szmogtérképe

Friss topikok

Józsefvárosi mozaik 12. - A faültetés politikai okokból blokkolva?

2011.10.10. 18:07 jt

A kampányüzemmód után megpróbálok visszatérni a hétköznapokba. Bár még vagy száz posztnyi téma maradt a fejemben, a közrendvédelmi akció elsöpörte azokat, a népszavazás utáni testületi ülésen sem a polgármester és 08.szabogabor LMP-t gyalázó közleményének visszautasításával foglalkoztam, mert a történelem (és a két fenti úriember) begyorsította lépteit. Csütörtökről azonban maradt egy téma, amely nem nagyon tűr halasztást (de technikai okokból mégis sikerült pár napot késni vele):

Kocsis Máté polgármester visszavonta előterjesztését, amely a faültetésre előirányzott pénz elköltéséről rendelkezne. Indoka az volt, hogy amíg az ezt előkészítő munkacsoport munkájában nem veszek részt, addig nem érdemes előterjeszteni. Ebből annyi igaz, hogy a két ülésből az egyiken voltam csak jelen, a szeptemberit a már két hónappal korábban megállapodott időponthoz képest valamilyen általam láthatatlan okokból addig tologatták ide-oda, amíg valóban nem tudtam eljönni a civil munkámból.

De ha már itt a témáról beszélgetünk, íme néhány további részlet:

  1. Azt gondolom, hogy a fasorok pótolgatása helyett új fasorok telepítése lenne a helyes stratégia. Kértem, hogy mérjék fel azokat az utcákat, ahol nincs a környéken fa, de az utca szélessége és a közművek a telepítést lehetővé teszik. Ez nem történt meg.
  2. Azért nem javasoltam konkrét utcákat, hogy a gyanúja se merüljön fel annak, hogy a képviselő a saját utcájáért lobbizik. Ehhez kellett volna egy jó felmérés.
  3. A faültetés szezonja az ősz. Miután elfogadjuk, még ki kell írni egy beszerzési eljárást, utána kezdődhet az igazi munka. Ez el fog tartani egy darabig. Minél tovább halasztjuk, annál kevésbé lehet az idei szezont kihasználni.
  4. Azt gondolom, hogy ez a javaslat nem a legjobb megoldás, lévén sok olyan helyre is javasol sok fát ültetni, ahol már amúgy is elég sok van. Magam az inkább aszfaltszínű részekre koncentrálnék faültetéssel.
  5. Mindazonáltal döntési helyzetben ebben a bizottságban is a Fidesz van. A döntést elfogadom, sokkal jobb bárhova fákat ültetni, mint sehová sem.

A polgármester láthatóan könnyen feláldozza a faültetést egy kis költségvetési megtakarításért és egy olyan lehetőségért, amellyel az LMP-be egyet rúghat. Ha ez a cél, nincs más hátra, mint sok sikert kívánni neki annak elhitetéséhez, hogy az LMP nem szeretne új fákat. Biztos az egész ország el fogja hinni neki.

10 komment
Ha tetszett a cikk, egyetértesz velünk, vagy kíváncsi vagy a véleményünkre, nyomj egy lájkot!

Címkék: önkormányzat 2011 várospolitika környezettudatosság 8ker lmp

A bejegyzés trackback címe:

https://lmp678.blog.hu/api/trackback/id/tr203290007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

08.szabogabor 2011.10.10. 22:05:28

A kommentjeimet törölhetnéd, mert így, a teljes verzióra már nem áll az első...

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2011.10.10. 22:07:42

Na jó, cenzúra @08.szabogabor kérésére.

08.szabogabor 2011.10.10. 22:17:51

Ha mindig mindenhol csak a kérésemre cenzúráznának... Scheiring Gábor ogy. képviselőtök fészbuk olaláról nem az én kérésemre távolítottak el;)

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2011.10.10. 22:24:23

@08.szabogabor: bizos beszóltál.
ui: Kocsis Máté facebook oldalán mindenki szabadon kommentelhet? Na ugye. A facebook más, mint a blog, valószínűleg ott inkább a marketing nyomulás megy, nem a vitákat akarják ott folytatni a politikusok :)

08.szabogabor 2011.10.10. 23:28:27

Igen, a Máté oldalán kizárólag a 18+, meg az alkotmánysértő beírások kerülnek kidobásra.

Persze hogy beszóltam, de civilizáltan. Fölhívtam a figyelmét, hogy az a képviselő, aki csak akkor üti át a közérdeklődés küszöbét, mikor Kocsis Mátéról beszél, tán ne senkizze le azt, aki miatt egyáltalán odafigyelnek rá.

vajdapeterutca 2011.10.11. 00:49:15

@08.szabogabor:

Hát, én emlékszem rá, hogy nem csak. Sőt a saját kommentjeim meg is vannak, amikben reagáltam rá. Sajnos tájékozatlan és rutintalan kezelők szelektálnak ott, és ha magyarázatba bocsátkoznak, akkor még viccesebb és kínosabb az egész.

Amikor önt moderálják, akkor hajlamos vagyok önnek igazat adni. Ugyanis az ön trollkodása, ha egyáltalán az, egy idő után kiszámítható és kezelhető. A szocialisták honlapját tényleg nagyrészt ön tartotta életben, volt, hogy hetekig az ön hozzászólása volt az utolsó három vagy négy témában is. A Scheiring-oldalon az öné is egy vélemény, az övé is az, nem látok köztük lényeges különbséget, tudni kellene kezelni. De azt is megértem, ha valakit kidobnak, csak akkor kérdés mi marad. Ha semmi nem marad, vagy csak a rajongók, az gáz.

08.szabogabor 2011.10.11. 01:13:21

@vajdapeterutca: Én is emléxem rá, és ha a kérdés az lett volna, hogy hogy moderáltak, akkor arra más választ is adtam volna. De a kérdés jól láthatóan a jelenre irányul. Válaszom tehát helytálló.

Nem akar lassan újra megérkezni a jelenidőbe?;) Az utóbbi időben nemkicsit beakadt az időgép...

vajdapeterutca 2011.10.11. 01:22:39

@08.szabogabor:

Általában a jelenről beszélek. Amiben a múlt is benne van, ha sem a deklarációkban, sem a ráutaló magatartásokban nincs változás.

Amit a polgármesteri fb-oldalon folytatott kommunikációról írtam, onnan a legutóbbi tapasztalatom kb. egy hónapos. Olyan látványos a változás?

Látom, hogy a józsefvárosi fb-oldalon a kampány óta a sok mantra mellett van érdemi interakció is.

Más változást nem látok. A legfőbb változatlanság, hogy a hivatásos önkormányzati oldalról önön kívül semmi nyoma annak, hogy az interaktivitást ösztönöznék vagy engednék.

bamblur 2011.10.29. 22:02:00

@08.szabogabor:
Scheiring Gábor ogy. képviselőtök fészbuk olaláról szabogábort kirakták, mint macskát szarni.

08.szabogabor 2011.10.29. 22:09:14

@bamblur: Ahogy mondod. Sajnálatos, hogy az LMP országgyűlési képviselői szinten is oly felkészületlen, hogy nem mer vitát vállalni, csak performanszt...
süti beállítások módosítása